SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megvan, hol és mikor kísérik utolsó útjára Jákli Mónikát - Közben a rendőrség kulcsfontosságú felvételeket keres a tragédiáról

A gyászoló család kijelölte Jákli Mónika temetésének időpontját és helyszínét. A hatóságok közben a végzetes hajnalon készült kamerafelvételektől várják a választ a baleset pontos okára.


Csütörtök délelőtt a szlovákiai Alistál község temetőjében vesznek végső búcsút Jákli Mónikától, a 31 éves influenszertől, aki a múlt héten hunyt el egy tragikus autóbalesetben. A család gyászjelentését a szlovák Domine temetkezési szolgáltató tette közzé a Facebook-oldalán, amely szerint a szertartásra január 29-én 11 órakor kerül sor.

Jákli Mónika január 21-én hajnalban, a szlovákiai 63-as úton, Alistál és Nagymegyer között szenvedett halálos balesetet. Mercedesével eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról, és egy fának csapódott.

A nyomozás eddigi adatai szerint az autó hajnali 3:09-kor haladt át Nagymegyer központi körforgalmán, Alistál irányába. A segélyhívás 3:53-kor érkezett a hatóságokhoz, a baleset helyszíne pedig mindössze 3-5 percnyi autóútra van Alistáltól.

A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság közölte, hogy az ügyet a kezdetektől közlekedési balesetként vizsgálják, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja.

Nagyszombat megye rendőrségi szóvivője, Zlatica Antalová közben arra kérte a nyilvánosságot, hogy „ne terjesszenek ellenőrizetlen és félrevezető információkat”. A Paraméternek válaszolva közölte: továbbra is tanúkat, illetve kamerafelvételeket keresnek a Nagymegyer és Alistál közötti útszakaszról, mert a minden részletet tisztázni akarnak.

A gyászoló család közleményben kérte a találgatások mellőzését, „különös tekintettel a családra és a gyermekekre”. Hangsúlyozták továbbá: „A család fenntartja a jogot, hogy… megtegye a szükséges jogi lépéseket” a valótlan állítások terjesztőivel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk