HÍREK
A Rovatból

Jakab Ferenc: Ma már nem vagyok annyira optimista, hogy jól megússzuk a negyedik hullámot

Jakab Ferenc, Zacher Gábor és Szekanecz Zoltán beszélgettek arról, hogyan áll most a járványhelyzet, kiket érint a negyedik hullám, és mire figyeljünk.


Magyarországon is berobbant a járvány negyedik hulláma, újra emelkedni kezdtek a számok. Prof. Dr. Jakab Ferenc virológus professzor, Dr. Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos, sürgősségi szakorvos, valamint Prof. Dr. Szekanecz Zoltán professzor, belgyógyász, immunológus, reumatológus szakorvos a KOVIDők csütörtöki élőjében beszélgettek a negyedik hullámról.

"Két héttel ezelőtt én még nagyon optimista voltam, és azt gondoltam, hogy ezt relatíve jól meg fogjuk úszni, de a mai négyezres számokat nézve már nem vagyok annyira optimista"

- kezdte Jakab Ferenc, aki hozzátette, most nem az új fertőzöttek száma a legfontosabb, hanem sokkal inkább az, hányan vannak kórházban és lélegeztetőgépen.

A virológus elmondta, a számok ugyan hasonlóak, mint tavaly, azonban lényeges különbség, hogy bár több embernek van védettsége, de egy sokkal gyorsabban terjedő variánssal van dolgunk.

Jakab azt is kifejtette: szerinte nem lehet megjósolni, mikorra várható a negyedik hullám tetőzése.

"Bárki, aki most meg tudja mondani, mikor lesz a járvány negyedik hullámának tetőzése, az jósgömböt vagy tarot kártyát használ, mert a számokból ezt most megmondani biztosan nem lehet"

- fogalmazott Jakab, aki hozzátette: bízik az átoltottságban - még ha ez relatíve alacsonyabb is kicsit, mint kéne - és a járványügyi intézkedések újra bevezetésében.

Dr. Zacher Gábor szerint a járvány negyedik hulláma elsősorban az oltatlanokat érinti, de "az oltottak sem ússzák meg". Hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy az oltás nem jó, hiszen az oltás abszolút mértékig jó.

"Az a klinikai tapasztalat, hogy igen, kerülnek be oltottak enyhe, esetleg közepesen súlyos panasszal, sőt, egy-egy esetben azért velük is előfordulhat, hogy lélegeztetőgépre kerülnek, vagy akár bele is halhatnak a betegségbe, de ne felejtsük el, hogy az oltások hatásossága egyiknél sincs 100 százalék"

- fogalmazott a toxikológus.

Zacher azt is elmondta, a tapasztalat az, hogy egyre fiatalabbak kerülnek kórházba. Az oltottak közül elsősorban az idősebb generáció, akiknek többnyire már van valamilyen alapbetegségük, amely miatt az enyhébb vagy a közepes tünetek is súlyosabban érintik őket, mint az oltott fiatalokat. A toxikológus szerint az oltott fiatalok jelentős részt egy enyhe náthával, vagy pár napos levertséggel, lázas állapottal megússzák a betegséget.

"A nem oltottaknál más a helyzet. Ott nagyon gyorsan alakulnak ki a tünetek. A lappangási idő az előző hullámokhoz képest lecsökkent, akár másfél, két nap után is jelentkezhetnek a tünetek"

- mondta Zacher.

Bár erről hivatalos adatok nincsenek, az orvos a saját kórházában tapasztaltak, illetve a kollégáival való kommunikáció alapján azt mondja: jelenleg a súlyos állapotban lévők közül 7-8 oltatlanra jut egy oltott. Az enyhe betegeknél ezek az arányok még inkább eltolódnak az oltatlanok irányába, és a lélegeztetőgépen lévőknél is nagyjából hasonló az arány.

Dr. Szekanecz Zoltán kiemelte, ugyan emelkednek a számok, és fontos, hányan lesznek pozitívak, de még fontosabb az, hogy mennyien vannak kórházban és lélegeztetőgépen.

"A delta variánsról nem tudjuk, hogy súlyosabb betegséget okozna, csak azt, hogy jobban terjed. Pont ez a baj a deltával, hogy elkent tüneteket okoz, mint egy nyári nátha, vagy egy kis köhögés, és ez az, ami miatt - főleg most, hogy jön az influenzaszezon - nehéz felismerni"

- fogalmazott a professzor, aki szerint nagyon fontos lenne, hogy ha már valaki elkapta a vírust, tenni kell érte, hogy az enyhe tünetekből ne legyen súlyos állapot. Kiemelte:

a betegség korai szakaszában, enyhe tünetekkel is fontos konzultálni a háziorvossal, mert "sokszor az első 5-7-12 napban dől el, hogy később mennyire lesz súlyos a betegség".

Szekanecz Zoltán azt is kihangsúlyozta, hogy az oltás mellett továbbra is fontos például a maszkviselés, hiszen "az oltás a súlyos betegség ellen véd, az ellen viszont nem, hogy az oltott személy az orrában, az orrgaratában tovább vigye a vírust. Hogy ne adja tovább, ehhez van szükség a maszkra".

Azzal kapcsolatban, kinek ajánlják a harmadik oltást, Jakab Ferenc azt mondta: mindenkinek. "Tartsd szárazon a puskaport és magasan az antitestszintet" - fogalmazott a virológus.

"A szervezet számára az ismétlőoltások elengedhetetlenek. Ne dőljön senki se hátra, hogy 'én már fél éve megkaptam a második oltást, én már teljesen rendben vagyok', nincs rendben. Külföldi és nemzetközi tanulmányok is azt mutatják, hogy havonta feleződik, és 3-4 hónap után drasztikusan elkezd csökkenni az antitestszint a szervezetben"

- mondta Jakab Ferenc.

Szekanecz Zoltán annyit fűzött hozzá, hogy aki tudja, oltassa be magát, viszont a harmadik oltás kiemelten fontos a krónikus betegek, az idősek, illetve az immunitás szempontjából gátoltak számára és azoknak is, akik tömegben vannak (pl. egészségügyi dolgozók, tanárok).

Teljes beszélgetés: A szakértők újra egy asztalnál - KOVIDők

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Egy ismeretlen szám keresett, meglepetésemre Semjén Zsolt hívott” – reagált a fideszes kritikára a miniszter
Az újbudai képviselő korábbi bejegyzése után rengeteg megkeresést kapott, és sokan bírálták is: egyszerre voltam áruló vagy hős - írta. Most azonban ő is meglepődött.


Meglepődött Junghausz Rajmund, akit pár napja egy ismeretlen számról hívtak. A fideszes képviselő az egyetlen, aki hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. Tavaly egyéni mandátumot is szerzett.

Most a pedofil-botrány kapcsán szólalt meg. Közösségi oldalán írta meg, hogy felháborította Semjén Zsolt ATV-s nyilatkozata arról, hogy „nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben”. Junghausz erre reagálva azt írta, hogy az interjúban egyetlen gondolat sem szólt az intézményekben élő gyerekekről. Majd javasolta, hogy legyen kötelező az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak személyesen megismerni ezeket az intézményeket, mielőtt elfogadják a költségvetést. Majd elmesélte, hogy ő is évekig élt gyermekotthonban, ahol rengeteg erőszakkal találkozott.

Ezt követően szombaton Junghausz Rajmund egy új posztban számolt be arról, hogy kapott egy telefonhívást.

"A gyermekvédelem hiányosságairól szóló szerdai bejegyzésem óta igencsak turbulens lett körülöttem a világ. A posztot – csak a saját oldalamon – több mint 1 millióan olvasták, ami hatalmas megtiszteltetés. Elképzelhetetlen számú megkeresést kaptam a sajtó részéről, sok személyes történetet ismerhettem meg. A médiumoknak elmondtam, hogy szeretném szakmai útra terelni a témát, és majd csak azután kívánok nyilatkozni, amint sikerült a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárral átbeszélni a terület kihívásait és a lehetséges beavatkozási irányokat. Azonban egyelőre kénytelen voltam visszamondani a találkozóval kapcsolatos igényemet, mert olyan feltételekhez kívánták kötni, amelyek minden normalitást nélkülöznek. Egyik ilyen, hogy ne beszéljek a sajtóval, a másik, hogy az újbudai önkormányzati frakciónk beszélje meg a posztomat" - írta.

Arról is beszámolt, hogy "emberek százaitól kaptam hideget-meleget, egyszerre voltam áruló vagy hős. Természetesen egyik sem vagyok. Bár nem követtem eddig sem a haszontalan utasításokat, soha nem árultam el a közösségemet, ahogyan a választóimat sem. A posztom lényege csak annyi volt, hogy tenni szeretnék a srácokért".

Majd pénteken egy ismeretlen számról hívta valaki.

"Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel".

Az újbudai képviselő örült a megkeresésnek, és elárulta, hogy a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Semjén Zsolt "nyitott arra, hogy személyesen is megismerje ezt a világot és közösen látogatást tegyünk az Őrmezei Gyermekotthonban. Erre a közeljövőben sort is kerítünk. Ezzel persze még semmi nem oldódott meg, de valami elkezdődött".

A miniszterelnök-helyettes hívását ezért fontosnak tartja, majd a végén megígérte, hogy minden lépésről beszámol majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotókon a betiltott, de megtartott pécsi Pride legjobb pillanatai, több ezren vonultak a városban
Az ötödik pécsi szivárványos felvonuláson több ezren vettek részt. Az eseményen több ellentüntető is megjelent, de a rendőrség fenntartotta a rendet.


Szombatra hirdették meg az ötödik Pécs Pride-ot, amely Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. A szervezők egyeztettek ugyan a hatóságokkal, de végül a rendőrség nem engedélyezte előzetesen a felvonulást. A szervezők azonban úgy döntöttek, hogy mégis megtartják a rendezvényt. Az útvonalat azonban módosították, és a Tettyén felállított színpadhoz vonultak. A felvonulás idején több ellentüntetést is tartottak. A két felvonulás ugyan keresztezte egymás útját, de a rendőrség fenntartotta a rendet.

Fotókon a pécsi Pride eddigi legjobb pillanatai:

Képgaléria: A felvonulásról (Fotókért kattints a képre)

Képgaléria: Az ellentüntetők (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pécsi Pride: először segítettek a rendőrök a felvonulóknak, aztán bírságolni kezdtek
Pécs polgármestere elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre.


Szombaton délután megtartották a Pécsi Pride-ot. A rendőrség nem akadályozta meg a korábban betiltott felvonulást. A beszédek közben azonban igazoltatni és bírságolni kezdték a résztvevőket.

A rendezvényen ellentünetők is megjelentek. A Hatvannégy Vármegye ifjúsági mozgalom tagjai STOP LMBTQ PEDOFÍLIA feliratú molinóval állták el a pécsi Pride-ozók útját. A rendőri felszólításra sem álltak félre, ezért a rendőrök arrébb tolták őket.

Egy ellentüntetőt pedig azért igazoltattak, mert egy üres PET-palackkal kezdte ütögetni a felvonulókat. A Mi Hazánk is próbálta megakadályozni az eseményt. A rendőrség engedélyezte az ellentüntetéseket.

Pécs polgármestere az RTL Híradónak elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre. "Figyelem, hogy a rendőrség Gergelyt is hogyan vegzálja, hogy milyen politikai támadásoknak van kitéve, felkészültem én is erre" - mondta.

Kiderült, hogy a Pride-dal egyidőben egy "vadkár elleni" demonstrációt is engedélyezett a rendőrség. Egy emberi jogi aktivista jelentett be a tüntetést. Szerinte: “Az, hogy mögöttünk jönnek, akik kifejezetten a Pride-ra jöttek, az én álláspontom szerint azokat védjük”.

A Pride menetben ott volt Pál Márton, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora is, aki úgy vélte, hogy fontos kiállni a szabadságjogok mellett: “Ezeken az utcákon úgy vonulhatok a gyerekeimmel meg a férjemmel, mint amire nem számítottam 20-25 évvel ezelőtt, szóval nekem is ez egy nagyon nagy dolog” - mondta.

A vonulás után a beszédek délután 5-kor kezdődtek. A rendőrség közben elkezdte igazoltatni a résztvevőket. A főszervező ekkor közölte: "Arra kérünk mindenkit, hogy ne fogadja el a helyszíni bírságot, mert nem lesz lehetősége jogorvoslati kérelemre".

Upor László, dramaturg is felszólalt:

“Éljen a szeretet, éljen az öröm, éljenek békében és szeretetben a gyerekeink, akik azt látják, hogy békében és felszabadultan élünk, mert békében és felszabadultan akarunk élni.”

A felvonulók között több európai politikus is ott volt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Elsőre el sem hittem” – Orbán Viktor szövetségese győzött a cseh választáson, Babiš azonban koalícióra kényszerül
A választás után Orbán Viktor is megszólalt: „Győzött az igazság! Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”


A csehországi parlamenti választást a Fidesszel egy pártcsaládban lévő Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nyerte, így a korábbi kormányfő, Andrej Babiš ismét hatalomra kerülhet. A milliárdos vállalkozó pártja 35,2 százalékot szerzett, ami 81 mandátumot jelent a 200 fős alsóházban.

„Elsőre el sem hittem... Azt reméltem, kapunk 30 százalékot, a mi felmérésünk 26 százalékot jelzett”

– mondta Babiš a választási eredmények után. A választást megelőzően is sejteni lehetett, hogy egyik párt sem tud egyedül kormányt alakítani, és az ANO adja majd a legnagyobb frakciót, ahogy az előző ciklusban is.

A Petr Fiala vezette Együtt (Spolu) szövetség ezúttal 52 képviselői helyet szerzett, a szövetség tagja, a Polgárok és Függetlenek (STAN) 22-t, a Kalózpárt pedig 17-et. A három párttal való együttműködést viszont az ANO alelnöke kizárta.

Babiš így két EU-szkeptikus párttal kezdhet tárgyalásokat: az SPD-vel és a parlamentbe újonnan bekerült AUTO-val. Az SPD 15 fős frakcióval rendelkezik, programjában szerepel a NATO-ból és az EU-ból való kilépés, valamint gazdasági dereguláció. Az SPD vezetője, Tomio Okamura japán és koreai felmenőkkel is büszkélkedhet.

Az AUTO 13 képviselői hellyel jutott be. A párt EU-ellenes, ellenzi az euró bevezetését, és a környezetvédelmi intézkedések leépítését szorgalmazza. A szénerőműveket és a nukleáris energiát erősítenék, miközben klímatagadó nézeteket vallanak. Az AUTO a Fidesz által alapított Patrióták Európáért (PfE) tagja, ahogy az ANO is.

A választás után Orbán Viktor is megszólalt:

„Győzött az igazság! Andrej Babiš meggyőző fölénnyel győzött a cseh parlamenti választásokon. Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”

A magyar miniszterelnök korábban szoros szövetségesi kapcsolatot ápolt Babišsal, így az új eredmény megerősítheti a közép-európai EU-szkeptikus együttműködéseket is.

Petr Pavel államfő korábban azt jelezte, hogy mérlegelni fogja, ki kapja a kormányalakítási megbízást. De mivel az Együtt, a STAN és a Kalózok együtt sem alkotnak többséget, most már kevés esélye van más forgatókönyvnek. Az államfő szerint a jövendő kormány hozzáállását az EU- és NATO-tagsághoz is figyelembe kell venni, de most már biztos, hogy ez az álláspont inkább szkeptikus lesz.

Babiš a kampányában bér- és nyugdíjemelést ígért, a jelzáloghitelek támogatását és a társasági adó csökkentését.

A cseh sajtóban megjelent egy vélemény egy közgazdásztól, aki szerint nem kizárt, hogy az ANO mégis az Együtt párttal kezd tárgyalni. Ehhez viszont az kellene, hogy Babiš visszalépjen, és ne vállalja a kormányfői posztot. Egyelőre azonban az érintett pártok vezetői kizárták ezt a lehetőséget - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET: