KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy fogasra akasztotta fel magát egy folyamatosan bántalmazott ötödikes Ercsiben, a tankerület szerint: „egy tanuló a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott”

A helyi református lelkész írta meg, hogy a fiú felakasztotta magát. Az iskola már korábban kért 6,7 milliót, hogy biztonsági kamerarendszert vehessen, mert megszaporodtak az agresszív cselekmények az iskolában.


Stabil állapotban szállítottak kórházba egy ötödikes fiút csütörtökön az ercsi Eötvös József Általános Iskolából, akit a helyi református lelkész szerint társai bántalmaztak, ezért felakasztotta magát egy tanteremben. Az iskola fenntartója szerint a gyerek csupán „a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott” – tudta meg a hvg.hu.

Több helybeli szerint

a fiút az osztálytársai már régóta bántalmazták verbálisan és fizikailag is.

A Dunaújvárosi Tankerületi Központ megerősítette, hogy az utóbbi időben több bejelentés is érkezett hozzájuk „az intézményben előforduló fegyelmi problémákról, melyek kezelésében a fenntartó, az iskola és a helyi önkormányzat együttműködik”. A helyzet kezelését iskolapszichológus is segíti.

„Egy osztálytársai által folyamatosan bántalmazott fiú - óvodás kora óta ismerem és tanítom - felakasztotta magát az ercsi iskolában” – írta a Facebookon Darvas-Tanács Erik, a város református lelkésze.

Ezzel szemben a tankerület azt közölte, a tanulót a társai azonnal leszedték a fogasról, és sérülés nem történt.

Az iskola fegyelmi eljárás keretében vizsgálja az érintett diákok felelősségét. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást, az iskola igazgatója nem nyilatkozott, a város polgármestere pedig letette a telefont.

Az iskola fenntartója, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ azt írta: „A fenntartó az intézményvezetőtől értesült az Ercsi Eötvös József Általános Iskolában történt, tanulók közti konfliktusról, melynek során egy tanuló a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott. A tanulót a társai azonnal leszedték a fogasról, sérülés nem történt. Az érintett tanulók felelősségét fegyelmi eljárás keretében vizsgálja az iskola.”

A csütörtöki eset alig két nappal azután történt, hogy az iskola vezetése a megszaporodott erőszakos cselekmények miatt a város segítségét kérte. Egy, a képviselő-testületnek benyújtott előterjesztés szerint

az intézményben „az elmúlt időszakban megszaporodtak az agresszív cselekmények, verekedések, rongálások, valamint a pedagógusokkal szembeni verbális konfliktusok”. Az iskolaigazgató szerint „a rendelkezésre álló eszközök köre korlátozott, és a problémák gyakorisága, illetve intenzitása meghaladja az iskola jelenlegi eszköztárát és erőforrásait”.

Az intézmény ezért egy 55 kamerából álló, 6,7 millió forintos biztonsági rendszer kiépítését javasolta, mivel a meglévő hálózat „nem olyan jól működő”.

Az intézményben jelenleg iskolaőr sincs. Úgy tudni, a korábbi iskolaőr a rendszeres bántalmazások miatt mondott fel. Bár a tankerület jelezte az igényt az illetékes szervnek, az álláshelyet egyelőre nem töltötték be.

Az utóbbi években több magyarországi iskolában, például Nagybaracskán és Beleden is indult rendőrségi vizsgálat kortársbántalmazás miatt. Fejér vármegyében tavaly nyáron éppen iskolaőröket toboroztak, többek között Ercsibe is. Az ercsi közoktatásban sem ez az első feszültséggel teli ügy: 2024-ben és 2025-ben a helyi Hétszínvirág óvoda körül kialakult bántalmazásgyanús esetek miatt indult vizsgálat.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély telefonszámot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kokaint, kannabiszt és alkoholt is fogyasztott a Temes megyei baleset sofőrje - Hét holttestet vitt haza a katonai repülőgép
A lugosi ügyészség megerősítette, hogy a keddi, Temes megyei balesetben elhunyt sofőr szervezetében kábítószert és alkoholt találtak. A nyomozás gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folyik.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 29.



Miközben katonai repülőgép vitte haza a keddi romániai balesetben elhunyt hét görög futballszurkoló holttestét, a lugosi ügyészség sokkoló bejelentést tett:

a tragédiát okozó mikrobusz sofőrje kokaint, kannabiszt és alkoholt is fogyasztott,

írta a maszol.ro. A PAOK szurkolóit szállító jármű január 27-én, kedden ütközött frontálisan egy kamionnal Lugos környékén, miután előzésbe kezdett. A balesetben heten meghaltak, hárman megsérültek.

A sofőrről Serena Constantinescu, a lugosi ügyészség szóvivője nyilatkozott. „A vizsgálat eredménye két pszichoaktív anyag, nevezetesen a kannabisz és a kokain jelenlétét igazolta a vérében. Emellett az alkohol jelenlétét is megerősítették.” A hatóságok a helyszínen talált, tiltott szernek tűnő anyagok vizsgálatának eredményét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A nyomozás gondatlanságból elkövetett testi sértés és emberölés gyanújával folyik, és a jármű esetleges meghibásodását is vizsgálják.

A hét áldozat holttestét és két sérültet csütörtökön egy C-130-as katonai repülőgéppel szállították Görögországba; a felszállás előtt a temesvári repülőtéren gyászszertartást tartottak.

A harmadik, nyaki gerinctörést szenvedett sérültet szerdán megműtötték, állapota stabil, de egyelőre nem szállítható.

A tragédia a DN6-os főút Lugos környéki szakaszán történt, amelyet a sajtó a gyakori és súlyos balesetek miatt régóta veszélyesnek tart. Thesszalonikiben a hazaérkező koporsókat a Toumba Stadionnál motoros kísérettel gyászmenet és virrasztás fogadta. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka személyesen fejezte ki együttérzését a PAOK-közösségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő: A hatóságok miatt szíve nélkül temették el a Tenerifén meggyilkolt 19 éves Harryt
A fiatal fiút december 1-jén gázolták halálra a tenerifei Aronában. A gyilkossági nyomozás miatt a szívét visszatartották, amiről az anyja csak a temetés napján értesült.


Szíve nélkül kellett eltemetniük azt a 19 éves brit fiút, akit december 1-jén gázoltak el Tenerifén. A merseyside-i Kirkbyből származó Harry Begg egy elektromos kerékpáron közlekedett Arona térségében, amikor egy autó elütötte; a sofőr megállás nélkül továbbhajtott. Az eset a hatóságok szerint célzott támadás lehetett – írja a Manchester Evening News. Harry a helyszínen belehalt súlyos fejsérüléseibe.

Édesanyja, Nicola Gardner

csak órákkal a fia január 6-i temetése előtt, a spanyol halottkémtől tudta meg, hogy a hatóságok úgy döntöttek, megtartják a fiú szívét.

„Eltemettük nélküle” – mondta az 50 éves asszony.

A spanyol rendőrség gyilkossági nyomozást indított az ügyben. A nyomozók egy üzenetben arról tájékoztatták a családot, hogy

Harry szívét „a nyomozás előrehaladtával további vizsgálatok elvégzéséig megőrizzük, mivel bűncselekmény áldozata lett”.

Hozzátették, hogy az információkat naponta elemzik.

A döntés sokkolta a családot. Nicola Gardner szerint nem volt indokolt a szerv eltávolítása.

„Nem volt szükség arra, hogy elvegyék a szívét. Egészséges szíve volt, és súlyos fejsérülés következtében halt meg”

– mondta. A gyászoló anya úgy érzi, a nyomozás nem halad. „Minden alkalommal, amikor ránézek egy képére, meghasad a szívem a nyomozás hiányosságai miatt. Azt várod el a rendőrségtől, hogy végezzék a dolgukat. A spanyol rendőrség azt mondta nekem, hogy két tanúvallomásuk van, és még mindig semmi.”

A Merseyside-i rendőrség szóvivője megerősítette, hogy tudomásuk van Harry Begg haláláról, és közölte: „A haláleset ügyében a nyomozást a spanyol rendőrség végzi, de már felvettük a kapcsolatot a családjával, hogy támogatásunkat fejezzük ki.” A liverpooli és wirrali halottkémhivatalt csak szilveszter este, harminc nappal az eset után értesítették a halálesetről.

Harry négy fiú közül a legfiatalabb volt, testvérei, a 21 éves Thomas, a 25 éves Ted és a 27 éves Nicholas összetörtek. A fiú 18 hónappal ezelőtt utazott Tenerifére.

„Átjött nyaralni. Volt ott pár barátja, és annyira szerette, hogy ott is maradt”

– emlékezett vissza édesanyja. Rendszeresen beszéltek videóhíváson, három nappal a halála előtt Harry azt mondta neki: „Gondolj csak bele, anya, ha kapsz útlevelet, hat óra múlva már mellettem ülhetnél.”

A tragédia után az anyának sürgősségi útlevelet kellett intéznie, és körülbelül 5000 fontot költött a holttest hazaszállítására. Amikor először kiutazott, nem engedték, hogy találkozzon a fiával, és tolmácsot sem biztosítottak számára. A temetést is két nappal el kellett halasztani a spanyol hatóságoktól származó papírok késlekedése miatt. Nicola Gardner a tettesnek üzenve azt mondta: „Nem gázolhatsz el egy 19 évest! Nincsenek rájuk szavaim. A gonosz köztünk jár. Soha nem lesz belőle férfi, soha nem lesznek saját gyermekei.” Hozzátette: „Ez az én gyerekem… Csak azt akarom tudni, hogy ki ölte meg.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ukrán nyelvű bombafenyegetést kapott tizenhat intézmény, iskolákból küldték haza a diákokat
Pénteken hét oktatási és kilenc közintézménybe érkezett e-mailben a fenyegetés országszerte. A rendőrség terrorcselekménnyel való fenyegetés gyanúja miatt indított nyomozást.


Ukrán nyelvű bombafenyegetések miatt riasztották a hatóságokat pénteken országszerte, összesen hét iskola és kilenc közintézmény kapott fenyegető e-mailt.

Érden a Városházán is bombariadó volt, a rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre. „Bombariadó van a Városházán! A helyi ukrán nemzetiségi önkormányzat kapott fenyegetést emailen. A rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel kivonult, átvizsgálják a Polgármesteri Hivatal mindkét szárnyát” – írta pénteken délután a közösségi oldalon Csőzik László, Érd polgármestere.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében erősítette meg, hogy

„pénteken összesen hét oktatási intézménybe és kilenc közintézménybe érkezett ukrán nyelvű bombafenyegetést tartalmazó e-mail”

– írta a 24.hu. Hozzátették, „a rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz”, és arra kérték a lakosságot, hogy aki hasonló küldeményt kap, értesítse a hatóságot és kövesse az utasításokat.

Hajdú-Bihar vármegyében több debreceni és hajdúdorogi iskolából is hazaküldték a diákokat. A helyi rendőr-főkapitányság szerint

„valószínűleg egy helyről származó, elektronikus levelek útján érkezett a fenyegetés több hajdú-bihari oktatási intézménybe”. Az érintett épületeket átvizsgálták, és közölték, hogy „nem találtak robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt az iskolák területén”.

A rendőrség terrorcselekménnyel való fenyegetés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

Nem ez az első ilyen eset: 2025 januárjában egy hasonló bombafenyegetési hullám több száz intézményt érintett. A rendőrség már akkor is azt közölte, hogy a fenyegetések egy helyről, hasonló tartalmú levelekben érkeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Baltával támadtak a TISZA fiatal önkénteseire egy debreceni lakótelepen
Nyolc rendőr érkezett pajzsokkal a helyszínre elkapni az elkövetőt. A megtámadott fiatalok sokkot kaptak. A felvételt Magyar Péter osztotta meg, felszólította Orbán Viktort, hogy „haladéktalanul állítsa le az általuk szított erőszakot”.


Fiatal tiszás önkéntesekre támadtak Debrecenben. A hírt Magyar Péter osztotta meg a közösségi oldalán. A felvételhez azt írta:

"Döbbenet!

Baltával támadtak a TISZA fiatal önkénteseire egy debreceni lakótelepen. Az elkövető a hírek szerint egy tanár, akinek a gyerekei is otthon tartózkodtak.

A fiatalok el tudtak szaladni, így személyi sérülés szerencsére nem történt.

8 rendőr érkezett pajzsokkal a helyszínre elkapni az elkövetőt.

Az önkénteseink sokkot kaptak. A helyszínre tart Tárkányi Zsolt, a TISZA képviselőjelöltje" - írta az esetről.

A politikus végül üzent a miniszterelnöknek is:

"Felszólítom Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy álljon az ország nyilvánossága elé és haladéktalanul állítsa le az általuk szított erőszakot és aggressziót! Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy szólaljon meg!

Barcsa Lajostól és Széles Dianától, a Fidesz jelöltjeitől azonnali elhatárolódást várunk el!

Dani, Peti, veletek vagyunk!"

VIDEÓ: A támadás


Link másolása
KÖVESS MINKET: