KÉK HÍREK
A Rovatból

„Imádta ezt a várost, az éttermeket, a kultúrát, izgatott volt, hogy újra itt lehet” – megszólalt a Budapesten meggyilkolt amerikai lány barátja

A 31 éves nő hétfő éjjel tűnt a bulinegyedben. Pénteken kiderült, hogy megölték, a rendőrség egy ír férfit gyanúsít a gyilkossággal.


Megölték azt a 31 éves amerikai nőt, akinek a budapesti bulinegyedben veszett nyoma hétfő éjjel. Utoljára egy belvárosi romkocsmában látták. A családja és barátai napokon át keresték, hiába.

A nő barátja délután a Híradónak még arról beszélt, bízik abban, hogy megtalálja a szerelmét. Kiderült, hogy

a Portlandben élő nő többször járt már Budapesten, ezúttal egy barátnőjével érkezett a magyar fővárosba, európai körútjuk lezárásaként.

A Teréz körúton szálltak meg egy Airbnb-lakásban, szétnéztek a városban, a Széchenyi fürdőben is jártak.

Hétfő délután aztán kikísérte a barátnőjét a reptérre, majd visszajött a belvárosba. Este pedig beült ebbe az étterembe, egyedül. Itt két órát töltött itt, bort ivott – erről képet is küldött a barátainak. Innen ezután átsétált az alig két utcasarokra lévő romkocsmába, ahonnan újabb két fotót küldött az ismerőseinek.

Nem sokkal később innen is távozott, és ezután már nem lehetett elérni. A telefonja reggelre már ki volt kapcsolva, a barátja is hiába hívta. A férfi a párja eltűnése hírére azonnal Budapestre utazott.

„Imádja ezt a várost, az éttermeket, a kultúrát, izgatott volt, hogy újra itt lehet. A családjával együtt nagyon szomorúak vagyunk, hogy eltűnt”

- mondta a férfi az RTL Híradónak.

Péntek délután azonban kiderült: a nőt megölték, a rendőrség pedig egy 37 éves ír férfit gyanúsít a gyilkossággal. A Híradó úgy tudja, hogy a férfi aznap éjjel a szórakozóhelyen ismerkedett meg a nővel, majd onnan együtt távoztak, és még több másik romkocsmába is átmentek. Ezután ölhette meg, majd - az RTL szerint – a holttestet kocsiba tette, és vidéken elrejtette.

A rendőrség pénteki közleményében arról írt, hogy az ír férfi vallomást tett, és azt is megmutatta a rendőröknek, hogy hol rejtette el a holttestet. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért végzett a nővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: