KÉK HÍREK
A Rovatból

Hónapokon belül szabadulhat a lúgos orvos: áldozata hiába akarja megtudni a pontos dátumot

Renner Erika hiába küldött két hónapja levelet a megfelelő helyre, válaszra sem méltatták a hatóságok. Bene Krisztián a jó magaviselete mellett hét és fél év után szabadulhat, amelyből ráadásul lejön az előzetesben letöltött 19 hónapja.
Fotó: RTL - szmo.hu
2023. november 14.



Hamarosan, néhány hónap múlva szabadulhat a börtönből a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián, aki a volt párjára tíz éve maró folyadékot öntött – értesült a Blikk.

"Más európai uniós országokban a sértettet az elkövető szabadulásáról időben tájékoztatják, illetve egy védelmi határozatot is küldenek, amiben részletezik, hogy ha megjelenne, hova kell fordulni és mit tehet az ember. Magyarországon viszont nekem kell mindennek utánamennem.

Két hónapja küldtem levelet a megfelelő helyre, de még válaszra sem méltattak. Pedig a jogerős ítélet kimondta, hogy nem csak a tette, de a személye is veszélyes a társadalomra"

– mondta el a Blikknek Renner Erika, akinek így egyelőre semmilyen hivatalos információja nincs arról, hogy pontosan mikor szabadulhat a börtönből támadója.

Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő korábban szakított vele. Megkötözte, elkábította, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatóját 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, továbbá örökre eltiltották a hivatásától. A 25 milliós kártérítés megfizetésére is kötelezett férfi a jó magaviselete mellett hét és fél év után szabadulhat, amelyből lejön az előzetesben letöltött 19 hónapja.

"Olyan társadalmi szeretetnek, támogatásnak és lojalitásnak vagyok az élvezője, amiért nagyon hálás vagyok. Még szükségem lenne néhány esztétikai, plasztikai műtétre, de szerencsére teljesen normális életet élek. Nyolc évig jártam pszichológushoz és különböző terápiákra, amiknek köszönhetően ugyan a bűncselekményt sikerült feldolgoznom, ám azt nem, hogy a rendszer mit művelt velem"

- mondta Renner Erika.

Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a férjének, Balogh Attilának a mai napig is bíróságra kell járnia. Múlt pénteken döntöttek volna ugyanis annak a férfinak a sorsáról, aki egy Bene ügyvédjének 2017-ben küldött levélben hamisan megvádolta őt azzal, hogy valójában ő rendelte meg tőle a lúgos támadást, ám a névváltoztatáson átesett, börtönviselt N. Gyula ezúttal sem jelent meg a bíróságon, így továbbra sem történhetett meg az ítélethozatal. Immár hetedszer maradt el a hamis vád miatt indult eljárás tárgyalása. N. Gyula legtöbbször betegségre hivatkozva mentette ki magát, de olyan is előfordult már, hogy azzal védekezett, a tárgyalásra menet megtámadták.

"Szörnyű, hogy ennyire húzódik az ügy, de a bíróságnak nem áll olyan adat a rendelkezésére, ami miatt a rosszhiszeműséget kellene feltételezni annak kapcsán, hogy a vádlott nem jelent meg a tárgyalásokon" - magyarázta dr. Németh Leona bíró.

Az egykori rendőr alezredes korábban hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hamis vád, önbíráskodás, könnyű testi sértés, kábítószerrel való visszaélés, zsarolás, kiskorú veszélyeztetése és közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt is volt már büntetve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk