HÍREK
A Rovatból

Hétszázból hét védőnő elégedett az országban a másfél hónapja bevezetett államosítással

Ez mindössze egy százalékot jelent, pedig a helyzet alig javult az elmúlt másfél hónapban. A védőnői szolgálatok államosítása óta az önkormányzatok egy része teljesen kiszállt a fenntartásból.


Összesen hét védőnő akadt az országban, aki elégedett a szolgálat július elsejei állami átvételével - ez derült ki egy friss felmérésből, amit a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) juttatott el a Népszavához.

"A hét elégedett védőnőből négy valójában annak örült, hogy megkapta a júliusi 18 százalékos ágazati béremelést, amely egyébként minden egészségügyi szakdolgozót megilletett. A másik három válaszadó nem árulta el az okot. Az átvettek körében végzett második célzott felmérésben már azzal is elégedettek voltak, ha nem romlottak a munkafeltételek. De a helyzet alig javult az elmúlt másfél hónapban"

– mondta a lapnak a felmérésről Szalainé P. Boglárka, a FESZ védőnői alapszervezetének vezetője.

A válaszadók csaknem harmada számolt be arról, hogy az átállás óta saját költségen kellett kisebb értékű felszerelést, eszközöket vásárolnia ahhoz, hogy el tudja látni a feladatát.

A védőnői szolgálatok államosítása óta az önkormányzatok egy része teljesen kiszállt a fenntartásból, július elsejétől nem fizetik a takarítást, megszüntették az internet- és telefon előfizetést, a védőnők még papírt se kapnak a nyomtatóba.

A lap szerint a bérszámfejtéshez szükséges jelenléti ív leadása is kész tortúrává vált. Eddig ebédszünetben, munka után egy kis kitérővel leadták a polgármesteri hivatalban a nyomtatványt, most akár 100 kilométert is el kell autózni ugyanezért.

A Népszava emlékeztet rá, hogy Rétvári Bence területet felügyelő belügyminisztériumi államtitkár szerint nem okoz gondot az államosítás, hiszen 45 kilépő védőnő helyére 25 szakember érkezett.

Szalainé azonban furcsállja, hogy miképpen vettek fel 25 új védőnőt, lévén az államosítás kezdőnapja, tehát július elseje óta nem hirdettek meg állást a hivatalos közigazgatási portálon.

Mint mondta: minden távozó kolléga nagyon hiányzik a rendszerből, hiszen a körzetek negyedét már az átállás előtt is helyettesítéssel oldották meg, ami valójában azt jelenti, hogy a körzetek felében fél emberként van jelen a védőnő, hiszen a saját területén se tud teljes erőbedobással dolgozni, lévén egy másik települést is el kell látnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Pankotai Lili: 15 éve ti vagytok a szakácsok ebben a rohadt országban, itt az idő, hogy megegyétek, amit főztetek
A diákaktivista szerint huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás – Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal, ami idő alatt a gyermekek elleni bántalmazás ellen lépne fel.


Pankotai Lili diákaktivista a Kossuth téri demonstráción tartott beszédében elsőként felidézte azokat az éveket, amikor bejelentés történt Juhász Péter Pállal szemben. Az első év 2002 volt, az utolsó 2016. Az elsőéves egyetemi hallgató arra emlékeztetett, hogy a feljelentőket kirúgták, Juhász Péter Pál pedig igazgatói kinevezést kapott.

Pankotai azt is felidézte, hogy Orbán Viktor azt mondta a Harcosok Órájában: aki gyermekeket bántalmaz, az azonnal kirakják a gyermekvédelemből.

„Huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás. Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal”

– mondta, majd fideszes politikusok és propagandisták szavait idézte, akik a gyermekvédelemben meglévő problémákat igyekeztek relativizálni, majd a gyermekvédelemből nyilvánosságra került szörnyűségeket sorolta.

„Hol van az a Viktor, aki az országot egy családnak tekintette? Mert én most egy családot látok, és az a tiéd!”

– fogalmazott Pankotai, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy Orbán állításával szemben milyen lejáratások voltak az elmúlt 15 évben, többek között a Juhász Péter, a Vona Gábor és a Márki-Zay Péter felesége elleni lejárató kampányokat említette.

Semjénnek azt üzenem: bújj el, miután 2005-ben azt mondtad, hogy »aki azt szeretné, hogy a 15 éves fia az első szexuális tapasztalatait egy szakállas férfitől szerezze, az nyugodtan szavazzon az SZDSZ-re«.

15 éve ti vagytok a szakácsok ebben a rohadt országban, itt az ideje, hogy megegyétek, amit főztetek

– zárta beszédét Pankotai Lili.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Így gyülekezett a tömeg a Kossuth téren Puzsér Róberték tüntetése előtt
„Elég a megfélemlítésből” mottóval tartanak szolidaritási demonstrációt vasárnap délután a Kossuth téren. Eredetileg más cím és cél lett volna, de Juhász Péter kihallgatása miatt változtattak a szervezők.


A vasárnap 17 órára meghirdetett demonstráció kezdete előtt nem sokkal még foghíjas volt a tér, de percekkel később már kezdett megtelni a terület.

A szervezők a Facebookon arról írtak, hogy csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt.

A jegyzőkönyv szerint az ügyészség Juhász Péter Pál és társai ellen zajló ügyben járt el, holott Juhász Péter pár nappal korábban az Ózd környéki gyermekotthon ügyében hozott nyilvánosságra információkat – jeleznénk, hogy a két ügynek semmi köze nincs egymáshoz. Az a tény, hogy az ügyészség olyan ügyben foglalta le Juhász Péter informatikai eszközeit, amelyben ő semmilyen módon nem érintett, a Napnál világosabban igazolja, hogy politikai leszámolás zajlik ellene.

„Juhász Péter a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetünk egyik felszólalója lett volna – az őt ért fenyegetés mindannyiunk megfélelmlítésének szándékával zajlik: a hatalom azt üzeni, hogy bármelyikünk a megtorlás következő célpontja lehet. E helyzetben a Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett. Sajnálattal elhalasztjuk a Megbékélésmenetet, és vasárnap este a Kossuth térre vonulunk Juhász Péter szabadságának védelmében. A hatóság dolga az lenne, hogy a gyermekmegrontókat üldözze, és ne a rendszerfüggetlen nyilvánosságot. ELÉG A MEGFÉLEMLÍTÉSBŐL!” – zárták soraikat a szervezők.

A Szeretlek Magyarország fotói a gyülekező tömegről (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eltévedt a Tokaj Intercity Mezőzombornál – 80 perc késéssel ért célba
A vonatot Bodrogkeresztúrnál sikerült visszafordítani. A MÁV emberi mulasztásról beszél, a keleti vasúti forgalom egész nap akadozott.


Pénteken különös eset történt Mezőzombornál: a Tokaj Intercity nem a megszokott útvonalon haladt tovább. A szerelvény Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely irányába indult el.

A hibát időben észrevették, így a vonatot a következő állomáson, Bodrogkeresztúrnál sikerült visszafordítani.

A történtek miatt a vonat 80 percet késett, és a kelet-magyarországi vasúti közlekedés egész napra felborult.

A MÁV közölte, hogy „emberi mulasztás történt, a váltó rossz irányba állt”. A vasúttársaság elnézést kért az utasoktól.

Az RTL Híradó riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter Orbán Viktornak: Ne az ártatlan gyerekeken verd le a szomorú sorsod. Menj el az apádhoz, vele beszélgess!
A kihallgatott volt politikus a mellette kiálló tüntetésen szólalt fel. Elmesélt egy történetet a Szőlő utcai igazgató egy 13 éves áldozatáról, és kérést is intézett a tömeghez.


Juhász Péter is felszólalt azon a tüntetésen, amit Puzsér Róbert és a Polgári Ellenállás szervezett a Kossuth térre vasárnap este.

Juhász utolsó felszólalóként azt mondta, nem fél, és szerinte azok sem félnek, akik kijöttek. Úgy fogalmazott: Magyarországon sokan mégis félnek, mert ha kiállnak, a hatalom lejáratja és támadja őket. Arra kérte a résztvevőket, hogy a neki szánt szolidaritást irányítsák át mindenkire, aki ki mert állni, és akire utána rászállt a hatalom.

Azt mondta, a mostani rendszer megalkotója és mindenható ura Orbán Viktor, ő adta ki az ukázt. „Nem pártpolitikáról, kormányváltásról vagy ellenzékiségről beszélek, hanem egyszerű morálról, hogy ki az, aki hajlandó ehhez a nevét adni, hogy az áldozatokat tiporja és az áldozatokat kihasználnó pedofil bűnelkövetőket védi. Mert ez ő. Ha odafordulhatnék hozzá azt mondanám neki:

Viktor, ne az ártatlan gyerekeken verd le a saját gyerekkorod, nem kell mindenkinek úgy felnőnie, hogy rúgja-vágja az apja. Ne rajtuk verd le a szomorú sorsod. Menj el az apádhoz, vele beszélgess”

– mondta. Ezután – Hatvapusztára utalva – azt is megjegyezte, hogy lenne is hol megbeszélniük a dolgaikat.

Arra kérte a konzervatív, a nemzetért aggódó szavazókat, hogy nézzenek tükörbe, és tegyék fel maguknak a kérdést: meddig lehet szemet hunyni az ilyen ügyek felett.

Kiemelte, hogy nem akart ártani senkinek. Nyilvánosságra hoztak egy hangfelvételt, amin a Zsolt név hangzik el. „Ha István hangzott volna el, akkor az lett volna a videóban.” Hozzátette, nem gondolta volna, hogy egy vadásznak tőle kell megtanulnia, mikor ugrik ki a nyúl a bokorból.

Elmondta, hogy az utóbbi napokban sok áldozat írt neki. Egyikük hosszú levélben azt állította, hogy fiatal lányként ott volt a Szőlő utcában, és „a folyóson kellett várnia 13 évesen, hogy szexuális szolgáltatást nyújtson Juhász Péter Pál igazgatónak” – mondta. Azt üzente az áldozatoknak, hogy a nyilvánosság védi meg őket.

Látó Jánosról – aki először beszélt "Zsolt bácsiról" – azt mondta, nem rágalmazott, csak elmondott egy történetet, amelyben nem nevezett meg senkit. Szerinte a gyermekvédelemben dolgozók beszámolói alapján „maga a rendszer többet bántalmazza a fiatalokat, a rájuk bízott gyerekeket, mint amit adna nekik”.

Beszéde végén világító telefonokkal emlékeztek meg a gyerekmolesztálás áldozatairól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: