KÉK HÍREK
A Rovatból

Hétfőtől lehet pályázni a támogatásra, ha le akarod cserélni a régi hűtődet vagy mosógépedet

Elsőként az észak-alföldi régióban lehet pályázni háztartási nagygépek cseréjére.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2018. október 31.


Link másolása

A tavalyi és tavalyelőtti évekhez hasonlóan idén novemberben is pályázhatnak vissza nem térítendő állami támogatásra azok, akik régebbi hűtő- vagy fagyasztógépüket, esetleg mosógépüket egy új, energiatakarékosabb készülékre szeretnék cserélni. Függően a régi készülék korától, valamint az új energiabesorolásától, jelentős megtakarítást lehet elérni a pályázattal, hiszen egy kisebb fogyasztású készülékhez akár jelentősebb kedvezménnyel is hozzájuthatunk.

Az Otthon Melege Programban bárki részt vehet, aki november 5-19 között – régiónként eltérő időpontokban – nyújt be pályázatot.

A program november 5-én nyílik meg az észak-alföldi régióban (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok). Jelentkezni ügyfélkapun keresztül lehet, ahol előre meg kell jelölni a kívánt terméket a program honlapján közzétett katalógusból. A támogatás mértéke a műszaki cikk energiabesorolásától függ: A+ esetén 25.000, A++ esetén 40.000, A+++ esetén 45.000 forint.

Az elbírálási folyamat legfeljebb 90 napig tart, a sikeres pályázók az ezt követő 15 napon belül támogatói okiratot kapnak. A kedvezménnyel az igazolás kézhezvételétől számított 150 napon belül van lehetőségük élni az áruházakban.

A program támogatási keretösszege 2018-ban kétmilliárd forintra emelkedett, ami még több benyújtott pályázatot eredményezhet majd. A MediaMarkt ezért és a korábbi évek tapasztalatai alapján óriási érdeklődésre számít, és széles választékkal és a raktárkészletek növelésével készül a programra, hogy a nyertes pályázók számára biztosítsa a termékek folyamatos elérhetőségét az ország 24 áruházában. A legnépszerűbb hűtőgép-kategóriákon belül több száz modell közül választhatnak a résztvevők. Az áruház adatai szerint a magasabb energiabesorolású termékek a legkelendőbbek, a hűtők és fagyasztógépek esetében az A++, míg a mosógépnél pedig az A+++.

A támogatás egy előnyös kedvezménnyel kiegészítve már jelentős megtakarítást jelenthet készülékvásárláskor. Éppen ezért érdemes a támogatói okirat kézhezvétele után tájékozódni az éppen elérhető áruházi kedvezményekről is, előfordulhat ugyanis, hogy a kiválasztott készülék az áruház saját akciójában is részt vesz.

A MediaMarkt elmondása alapján ugyanakkor az sem mindegy, hogy kinél vesszük meg a terméket. Itt fontos szempont a kereskedő megbízhatósága, mivel a készülékben keletkezett esetleges meghibásodás esetén a legkönnyebben a magyar beszállítóktól származó, és a készülékhez magyar garancialevelet biztosító áruházakban érvényesíthetőek a vásárló jogai.

„Függően a régi készülékünk korától és a kiválasztott új termék energiabesorolásától, számos előnyt jelenthet a vásárlóknak a program.

Egyrészt energia-megtakarítást érhetnek el az alacsonyabb fogyasztású gépekkel, másrészt a támogatással és egy aktuális áruházi kedvezménnyel rövidtávon is spórolhatnak. Ehhez érdemes már előre tájékozódni a lehetőségekről, a pályázat keretében elérhető termékekről, és előre megismerni azokat a legközelebbi áruházban. Webáruházunkban is jelöljük azokat a termékeket, amelyekre pályázni lehet, illetve áruházainkban szaktanácsadóink felmérik a vásárlók igényeit és segítséget nyújtanak a megfelelő készülékek kiválasztásában” - foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat Szánthó Balázs a MediaMarkt Árkád ügyvezetője.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: