KÉK HÍREK
A Rovatból

Hátizsák, titokzatos fotók, emberi maradványok – mi történt a két eltűnt holland lánnyal Panamában?

A nyomozók hónapokig kutattak a dzsungelben a két eltűnt fiatal nő után. Egy hátizsák és furcsa fotók adtak új lendületet az ügynek.


2014 márciusában a 21 és 22 éves holland lányok, Kris Kremers és Lisanne Froon megérkeztek a panamai Boquete városába, hogy elindítsák hat hónapos közép-amerikai útjukat. Április 1-jén túrázni indultak a festői Pianista-ösvényen, Boquete közelében. Soha többé nem látták őket, írja a LADbible.

Az ösvény teljesítése átlagosan három és fél órát vesz igénybe, ezért többen aggódni kezdtek, amikor aznap este nem tértek vissza. Másnap kihagyták az időpontot, amit egy helyi vezetővel beszéltek meg. Április 6-ra a szülők is megérkeztek Panamába, és nagyszabású keresés indult.

Két hónap telt el, mire találtak bármit is, ami a lányok eltűnésével kapcsolatba hozható. Június 4-én előkerült Lisanne kék hátizsákja. Benne volt a két nő napszemüvege, a telefonjaik, készpénz, egy kulacs és Lisanne digitális fényképezőgépe.

A telefonokból kiderült, hogy április 1. és 3. között több segélyhívást is megpróbáltak indítani mindkét készülékről, de a hívások nem kapcsolódtak a térerő hiánya miatt.

Az utolsó jelkeresés Kris telefonjáról április 11-én történt.

A fényképezőgépen olyan képek voltak, amelyek az eltűnésük után akár hét nappal is készülhettek. A fotók többsége éjszaka készült, és látható rajtuk a holmijuk, valamint Kris fejének hátsó része.

A szokatlan fotók sok találgatást indítottak el. Sokan úgy vélték, hogy a nőket követték, elrabolták és megölték a túra során.

Bizonyítékot ugyanakkor nem találtak arra, hogy gyilkosság történt volna.

A hátizsák megtalálása után két hónappal a térséget átkutató nyomozók emberi maradványokat találtak a Culubre-folyó partján: egy lábat, amely még bakancsban volt, valamint egy medencecsont-darabot. A folyópart további átkutatásakor 33 csonttöredék került elő, és mindkét nő azonosítása megtörtént.

A kevés maradvány miatt nem lehetett megállapítani a halál okát. A legvalószínűbb elméletek szerint balesetet szenvedtek, vagy eltévedtek és a természet viszontagságai miatt haltak meg.

„Nem tudjuk, hogy bárki más is érintett volt-e – ezt nem zárhatjuk ki” – mondta korábban Jürgen Snoeren, a Lost in the Jungle (Elveszve a dzsungelben) című könyv társszerzője. „Mi úgy gondoljuk, hogy a legvalószínűbb magyarázat az, hogy baleset történt – de ez nem 100 százalék. Az egyetlen módja annak, hogy teljes bizonyossággal következtetést vonjunk le, az lenne, ha megtalálnánk a testek többi részét. Szerintem még mindig vannak maradványok a dzsungelben a lányoktól. De ez pokoli munka.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drónokkal keresték a tinédzsert, aki halálos balesetet okozott az osztrák sípályán, majd elmenekült
Egy 49 éves férfi halt meg a Schmittenhöhe síterepen, miután összeütközött egy 14 éves ír fiúval. A tinédzser a családjával jelentkezett a rendőrségen, miután elhagyta a baleset helyszínét, és keresni kezdték.


Tragédia árnyékolta be a hétvégi síelést az ausztriai Schmittenhöhe síterepen: január 24-én, szombaton

életét vesztette egy 49 éves férfi, miután összeütközött egy tinédzserrel, aki segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A fiút a rendőrség is kereste, végül másnap önként jelentkezett.

A Salzburghoz közeli pályán szombat délután három óra körül történt a baleset, amelyben a 49 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe – írja a Síelők.hu.

Szemtanúk szerint a baleset másik résztvevője egy 15-16 évesnek tűnő, angolul beszélő fiú volt, aki a combján sérült meg könnyebben. A fiút egy szőke hajú idősebb nő – vélhetően az édesanyja – kísérte el a helyszínről, még mielőtt a hatóságok kiérkeztek volna. A rendőrség drónokkal is kereste a tinédzsert, de miután nem jártak sikerrel, a nyilvánossághoz fordultak, és a salzburgi rendőrség honlapján közzétették a személyleírását.

Az ügyben vasárnap történt fordulat, amikor a keresett fiú a családjával együtt önként jelentkezett a rendőrségen. Kiderült, hogy egy 14 éves ír állampolgárról van szó. A rendőrség megkezdte a kihallgatását, és szakértők bevonásával vizsgálják a baleset pontos körülményeit. Az elhunyt férfi boncolását is elrendelték.

Ausztriában a Nemzetközi Síszövetség szabályai kimondják, hogy egy baleset minden résztvevőjének kötelessége segítséget nyújtani és megadni a személyes adatait. A segítségnyújtás elmulasztása önmagában is büntetendő. A sípályákon történt ütközéseknél a bíróságok ezeket a szabályokat tekintik alapnak a felelősség megállapításakor.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Szent Imre Kórházban: angolaknában találtak rá a 78 éves beteg holttestére
A zavartan viselkedő férfi éjjel tűnt el a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházából. Az intézmény megerősítette a halálesetet, a rendőrség vizsgálatot indított.


Holtan találtak egy 78 éves beteget a Szent Imre Kórház egyik angolaknájában január 26-án, hétfőn. Az aknát fedő biztonsági fémrács súlyosan megrongálódott. A rendkívüli halálesetről a 24.hu számolt be.

Úgy tudni, az áldozat éjjel tűnt el a kórházból, ami után családja és a rendőrség is keresni kezdte.

A kórház megerősítette az értesülést, és annyit közölt, hogy a beteg korábban zavartan viselkedett, nem volt betegségbelátása, és önkényesen távozni akart, amit az állapota nem tett lehetővé. Az intézmény közleményében hangsúlyozta: „Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a vizsgálat lezárultáig további tájékoztatást nem adhatunk.” Hozzátették, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és részvétüket fejezik ki az elhunyt családjának.

A hírportál megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ. Új információk esetén cikkünket mi is frissítjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Levideózta a drón, ahogy egymás után lopják a bútorokat: fél óra sem kellett, hogy elfogják a jászberényi tanyafosztogatókat
A polgárőrség reptette a drónt a tanyavilág felett, amikor a tolvajok akcióba léptek. Mindent rögzített a kamera, a 28 és a 38 éves férfiak mégis tagadják a lopást.


Drónfelvétel buktatott le egy tolvajpárost Jászberényben – számolt be róla a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség a Facebookon.

A lopás múlt hét szerdán történt a neszűri határban. Egy 28 és egy 38 éves jászberényi férfi autóval érkezett egy tanyához, hogy kifosszák. Az idősebbik bement az épületbe és kihordta onnan a bútorokat, míg társa az autóból figyelt.

Pechjükre a jászberényi Bűnmegelőző Polgárőrség éppen drónnal pásztázta a tanyavilágot, így a teljes akciót rögzítette egy kamerafelvétel.

A polgárőrök bejelentését követően a rendőrök alig fél órán belül elfogták a két férfit, akiket lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Kihallgatásukon egyikük sem ismerte el a bűncselekményt.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség a közösségi oldalán tette közzé a drónfelvételt, amelyen a bűncselekmény látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Autóval csúszkált a befagyott tavon egy férfi, beszakadt alatta a jég
Egy 34 éves bonyhádi férfi hajtott a Váralja Parkerdőben található halastó jegére egy rendszám nélküli autóval. A kocsi alatt beszakadt a jég, a sofőr ellen pedig szabálysértési eljárás indult.


Váralján hajtott a befagyott halastó jegére egy férfi egy forgalomból kivont, rendszám nélküli autóval, a jég azonban beszakadt alatta. Az ügyben szabálysértési eljárás indult a sofőr ellen – írta a police.hu a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye alapján.

A közlemény szerint egy 34 éves bonyhádi férfi szombat délután

„csúszkálni” ment a forgalomból kivont, rendszám nélküli autójával a Váralja Parkerdőben található tó jegére. Azonban a kocsi súlyától a jég beszakadt, az eleje a tóba süllyedt. A sofőrnek sikerült kiszállni, majd a partra menni. Azonban a balesetet egy nő végignézte, majd értesítette a rendőrséget.

A férfi a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy Hidasról vezette az autót földúton Váraljáig, és nem vett részt a közúti forgalomban.

A bonyhádi rendőrök a jégen tartózkodás szabályainak megsértése miatt indítottak ellene szabálysértési eljárást. Az elsüllyedt autó kiemeléséről és elszállításáról a tulajdonos gondoskodik.

A jégen tartózkodást egyébként rendelet szabályozza, amely járművel – a biztonságos munkavégzés kivételével – kifejezetten tiltja a szabad vizek jegére hajtást. A váraljai parkerdei tavak horgászvízként ismertek, és a területen egy önkormányzati ifjúsági tábor is működik. Az eset nem egyedi, az elmúlt napok enyhe, esős időjárása miatt országszerte veszélyessé vált a tavak jege, a hatóságok pedig fokozott óvatosságra intenek.

A rendőrség közleményében ismételten felhívta a figyelmet a veszélyre: „A szabad vizek jege veszélyessé vált az esős és enyhébb időben, ezért a jégre lépni vagy azon tartózkodni tilos! Senki ne kockáztasson egy élményért, mert tragédiával végződhet!”

A rendőrség több fotót is közzétett az incidensről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk