HÍREK
A Rovatból

Gémesi György: Harminc magyar település áll a csőd szélén, ennyi helyen már pénzügyi biztost is ki kellett rendelni

Csak idén 360 milliárd forintot vontak el a településektől szolidaritási adó címén. A kormány szerint ez nem elvonás, hanem a szegényebb falvak megsegítése.


Harminc magyar település áll a csőd szélén, ennyi helyen már pénzügyi biztost is ki kellett rendelni – hangzott el a Magyar Önkormányzatok Szövetségének keddi sajtótájékoztatóján.

Gémesi György, a szövetség elnöke szerint a helyzet rendszerszintű válságot jelez, ami nemcsak Budapestet, hanem az egész önkormányzati rendszert érinti. A szövetség hivatalos tájékoztatást kért a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumtól az érintett települések listájáról, a tárca azonban a Magyar Államkincstárhoz irányította őket, ahonnan december 9-ig nem érkezett válasz.

A vita középpontjában az önkormányzatoktól elvont szolidaritási hozzájárulás áll. A kormány a tehetősebbnek ítélt önkormányzatoktól jelentős összegeket von el, hogy abból a szegényebb településeket támogassa. Ez az összeg csak idén 360 milliárd forintot tesz ki, 2021 óta pedig Gémesi György szerint már az ezermilliárd forintot is meghaladja a teljes elvonás.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ezzel szemben azzal érvel, hogy a központi költségvetés idén 1358 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatokat, és az elvont pénz a rászorulókhoz kerül. Az önkormányzati érdekképviseletek, köztük a kormánypárti polgármesterek által vezetett Megyei Jogú Városok Szövetsége is, túlzónak tartják a terheket. Közös javaslatuk szerint a hozzájárulás mértékét a helyi iparűzési adóbevétel 15 százalékában kellene maximalizálni.

A konfliktus a bíróságon is folytatódik, leginkább a főváros és a kormány között. A Fővárosi Törvényszék februárban jogerősen kimondta, hogy 2023-ban a kormány jogellenesen vont el Budapesttől közel 28 milliárd forintot. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a mintegy 6 milliárd forintos kamat azonnal visszajár, a tőkeösszegért pedig újabb pert indítanak. A kormány szerint a vita csupán eljárási kérdésekről szólt, a fizetési kötelezettség továbbra is fennáll. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte: amint a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is megállapítja a fizetésképtelenséget, a kormány belép, és biztosítja a város működőképességét. A főpolgármester a kormány által felajánlott hitelmegoldásra egyértelmű nemmel felelt: „Kinyitnak egy ajtót, amin mi nem fogunk bemenni.”

A kormány az elmúlt időszakban több eszközt is bevetett vagy tervez bevetni az önkormányzati gazdálkodás szorosabb ellenőrzésére. A tervek szerint a „súlyos, romló” pénzügyi helyzetű településekhez a Magyar Államkincstár elnöke költségvetési biztost nevezhet ki, akinek ellenjegyzése nélkül az önkormányzat nem teljesíthet kifizetéseket. Gémesi György szerint ez a lépés „…gyakorlatilag gyámság alá helyezik az önkormányzati gazdálkodást” - mondta az InfoStartnak. Emellett október óta fokozatosan bevezetik a kötelező kincstári számlavezetést, ami a szövetség elnöke szerint lassítja a mindennapi működést és kamatbevétel-kiesést okoz a településeknek.

A szolidaritási hozzájárulás terhei településenként eltérőek. A legnagyobb befizető idén Budapest 89,11 milliárd forinttal, utána Győr (12,54 milliárd), Debrecen (10,38 milliárd) és Székesfehérvár (8,72 milliárd) következik. Egy főre vetítve azonban Győrben a legmagasabb a teher, fejenként közel 96 300 forint, míg Budapesten ez az összeg 52 850 forint.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért jelentette fel valójában Magyar Péter anyja Deutsch Tamást
Erőss Mónika pontosította, hogy nem azért tett feljelentést, amit Deutsch Tamás a posztjában okként megjelölt. A valódi indok egy olyan kijelentés, amely szerinte azt sugallja, hogy fia rajta keresztül befolyásolt egy bírósági ítéletet.


Rágalmazás miatt feljelentette Erőss Mónika, Magyar Péter édesanyja Deutsch Tamást. A fideszes EP-képviselő hétfőn maga tette közzé a hírt, de Erőss Mónika szerint a politikus valótlanságokat állít a feljelentés okáról.

„Deutsch Tamás EP képviselő természetesen ezúttal is valótlanságokat állít. Deutsch Tamást természetesen nem azért jelentettem fel, amit a posztjában írt”.

A feljelentés valódi oka szerinte az, hogy Deutsch azt állította róla: „Nem véletlen, hogy Magyar Péter a bíró édesanyján keresztül elérte azt az ítéletet, azt a bírósági döntést, hogy betiltották annak az újságnak a különszámát”.

„Vagyis Deutsch Tamás az eljáró bíró mellett engem is bűncselekmény elkövetésével vádolt.”

Deutsch Tamás hétfő délelőtti posztjában arról írt, hogy a feljelentés azért történt, mert ő nyilvánosan közölte, hogy a Tisza Párt javára döntő, „egy sajtóterméket is betiltó bírónő, …… a Tisza párt híve.” (posztjában)

A politikus azt is állította, hogy Magyar Péter korábban arról beszélt, hogy „rengeteg rokonom bíró és ezért meg fogom nyerni az összes peremet”. Erre Erőss Mónika úgy reagált, hogy fia sosem mondott ilyet.

Deutsch a bejegyzését úgy zárta, hogy

„A kedves fiával ellentétben én viszont nem fogok a mentelmi jogom mögé bújni, így aztán találkozunk a bíróságon!”

A mentelmi jog kérdésében Erőss Mónika szintén vitába szállt a képviselővel.

„Nagyon sajnálom, hogy valaki úgy lehet Magyarország EP képviselője, hogy az alapvető jogaival sincs tisztában: az EP képviselő nem (se) mondhat le a mentelmi jogáról”

– fogalmazott Magyar Péter édesanyja, aki egyben felszólította a politikust, hogy törölje az engedély nélkül használt fotójukat.

A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a Bors ingyenes különszámának terjesztését, amely a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról szólt.

Magyar Péter akkor bírósághoz fordult, hogy azonnal tiltsák meg a lap terjesztését, mert az szerinte hazugságokat tartalmaz. A bíróság a végzést azonnal végrehajthatónak minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni” – Dopeman szerint Orbán Viktor túlsúlya okozta a Fidesz vereségét
Pityinger László a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában fejtette ki a véleményét a Fidesz választási vereségéről. A rapper szerint - habár Magyar Péter sem egy Adonisz - a miniszterelnök fizikai állapota „mérhető” tényező volt a szavazás kimenetelében.


„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni. Ezt nagyon őszintén mondom. Tehát versenyképességet kell mutatni” – jelentette ki Pityinger László, azaz Dopeman, aki szerint a miniszterelnök súlygyarapodása is hozzájárult a Fidesz választási vereségéhez.

A rapper a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában beszélt erről vasárnap. Amikor a műsorvezető, Lentulai Krisztián visszakérdezett, hogy szerinte ez szavazatokban mérhető-e, Dopeman egy rövid gondolkodás után felelt.

„Mérhető. Igen. Igen, mérhető.”

A gondolatmenet onnan indult, hogy a rapper nem fideszes szavazók körében elterjedt vélekedésre reagált, miszerint Magyar Péternek „jól áll a zakó”.

Dopeman szerint a Tisza Párt vezetője nem egy Adonisz. „Nekik jól áll a Magyar Péteren a zakó, [de] én azt mondom, hogy akin jól áll a zakó, az az Alain Delon meg Harrison Ford. Vagy jöjjek közelebb még? Tehát most azért ne csináljunk úgy, mintha az Adoniszt választottuk volna meg.”

A rapper később hozzátette, hogy nem rosszindulatból fogalmazott kritikusan a miniszterelnök külsejéről, hiszen Orbán Viktor „eleve sportember”, és szerinte ez elsősorban „egészségügyi dolog”.

Dopeman okfejtése nem az első furcsa magyarázat a Fidesz-holdudvar. Múlt héten Jeszenszky Zsolt Hajdú Péter műsorában arról beszélt, hogy a vereség oka Orbán Viktor indiai útjára vezethető vissza.

Szerinte a miniszterelnök ott „egyfajta bálványimádást követett el akaratán kívül, és kaput nyitott a szellemvilág felé, a gonosz szellemek felé”.

Via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrincékhez is vándorolhat több százmillió forint Tóth Alex rekordigazolásából
Tóth Alex 12 millió eurós Premier League-igazolásának egyik nagy nyertese a játékost képviselő ügynökség. A BePro Career Agency Kft. többségi tulajdonosa egy olyan magántőkealap, amelyet Mészáros Lőrinc holdudvarához sorolnak.


Tóth Alex rekordot jelentő, 12 millió eurós átigazolása az angol Bournemouth-hoz nemcsak a Ferencvárosnak hozott jelentős bevételt, hanem egy Mészáros Lőrinchez köthető céghálónak is, amely a játékos ügynökeként több százmillió forintos jutalékra számíthat.

A 20 éves válogatott középpályást a BePro Career Agency Kft. képviselte az üzelt során. A cég többségi tulajdonosa 2021 óta a Prime Property Magántőkealap, amely a Mészáros-holdudvarhoz sorolt Primefund Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésében áll – írja a 24.hu.

A BePro Kft. székhelye az Andrássy út 59. alatt található, ugyanazon a címen, ahová Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus Global Nyrt. is be van jegyezve.

A BePro-t 2019-ben Papp Bence, a Puskás Akadémia akkori nemzetközi igazgatója és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. alapította. A FIFA és az MLSZ szabályzatai tiltják, hogy klubalkalmazottak játékosügynöki tevékenységet végezzenek. A szabályozás fényében figyelemre méltó, hogy Papp nem sokkal a cégalapítás után távozott a felcsúti klubtól. Az ügynökségben a Talentis Group helyét később a Prime Property vette át, amely egy 50 millió forintos tőkeemeléssel 76 százalékos többségi tulajdonossá vált, míg a napi ügyeket vivő Papp Bencénél 24 százalék maradt.

A cég a korábbi években nem ért el kiugró pénzügyi sikereket, sőt, működése összességében veszteséges volt. A csúcsbevételt 2021-ben érték el 152 millió forinttal, de 2023-ban például 5 millió forintos mínusszal zártak. A mostani üzlet azonban várhatóan jelentős bevételt hoz a cégnek.

Tóth Alex 5,5 évre, sajtóbecslések szerint heti 40 ezer fontos bruttó bérért szerződött az angol klubhoz, ami a teljes időszakra 11,44 millió fontos fizetést jelent.

A játékos ezzel az összeggel minden idők legdrágább, NB I-ből szerződtetett magyar futballistája lett.

A nemzetközi gyakorlat szerint az ügynökök a játékos teljes bruttó bérének 5-10 százalékát kaphatják meg jutalékként. Ez az összeg az AFC Bournemouth-tól a 24.hu számításai szerint 572 ezer és 1,144 millió font közötti bevételt jelenthet a BePro számára, ami 254,5 és 509 millió forint közötti összeget tehet ki. Ebből az összegből a tulajdoni arányok alapján a Mészáros Lőrinchez köthető magántőkealap akár 386 millió forinttal is részesedhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pártot alapított a romániai magyaroknak Kátai István, aki az első erdélyi Tisza-szigetet szervezte
Kátai István, szabadúszó színész és kulturális menedzser jelentette be az új, Romániai Magyar Egységpárt megalakulását. Célja egy közösségi folyamat elindítása, ahol a közös célok mentén egymás mellé állnak.


Új szereplő lépett az erdélyi magyar politikába: Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget szervezője megalapította a Romániai Magyar Egységpártot. A párt célja, hogy a romániai és a diaszpórában élő magyarok közösen írják újra a képviseletüket.

A párt megalakulását Kátai vasárnap közösségi oldalán jelentette be. Hétfőn pedig egy hosszabb bejegyzésben írta meg az elképzeléseit.

A szabadúszó színész és kulturális menedzser, Nagyszékelyen gazdálkodik, és a Múzs-Art Színházi és Művészeti Műhely Közhasznú Egyesület vezetője. Leírása szerint "Nem egy zárt körben megírt csomagot teszek le az asztalra, hanem egy politikai és közösségi folyamatot indítok el – azokkal a mögöttem álló szakemberekkel együtt, akikkel közösen dolgozunk ezen az úton. Ez egy olyan folyamat, amelybe fejezetről fejezetre lehet bekapcsolódni".

Az a célja, hogy megerősítsék azt az alulról építkező munkát, "amelyben az emberek nem nézői, hanem alakítói a közösség jövőjének".

„A romániai magyar közösség jövőjét nem néhány szereplőnek kell eldöntenie, hanem közösen kell felépítenünk – éljünk bárhol: Bukarestben, Nagyváradon, Nagybányán vagy Zilahon, Sepsiszentgyörgyön vagy Szebenben, Budapesten vagy Torontóban, Zalaegerszegen vagy Münchenben.”

Azt vallja, hogy "egy közösség akkor válik erőssé, ha nemcsak képviselik, hanem maga is részt vesz a saját ügyeinek alakításában. Ezért a programot nem egyben teszem közzé, hanem fejezetenként, a következő időszakban".

Emlékeztet rá, hogy "Nem önálló gondolkodás, hanem megfelelési kényszer, bábképzés és a fiatalok ideológiai irányba terelése vált gyakorlattá. Ezzel párhuzamosan kialakult egy torzított információs környezet is".

Arra hívta a csatlakozni szándékozókat, hogy "olyan romániai magyar közösséget kell építenünk, amely erős, önazonos, szervezett és cselekvőképes; amely nem sodródik, hanem képes alakítani saját jövőjét. Ennek az útnak két alapja van: Tartás és Tisztesség".

Majd azzal zárja bejegyzését:

"A tisztesség számomra alapelv. Hiszem, hogy a közéletnek átláthatónak, számonkérhetőnek és korrupciómentesnek kell lennie. A közpénz nem rendelkezésre álló magánforrás, hanem közösségi erőforrás, amelynek felhasználása átláthatóságot és elszámoltathatóságot követel. A képviselet nem hatalmi pozíció, hanem a közösség szolgálatára kapott felelősség.

A célom a közös építkezés: egy olyan romániai magyar közösség megerősítése, amely nem szétesik, hanem összeáll. Ahol nem egymás ellen szerveződünk, hanem közös célok mentén egymás mellé állunk. Nem új árkokat akarok ásni, hanem a régieket betemetni, és visszaépíteni azt a bizalmat, amely nélkül nincs erős közösség."

Kátai István színművésszel, az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget, és a nemrég megalakult Változás Erdélyért Egyesület egyik alapítójával mi is beszélgettünk:


Link másolása
KÖVESS MINKET: