KÉK HÍREK
A Rovatból

Halálos busztragédia Stockholm központjában: egy emeletes jármű a tömegbe hajtott egy megállóban

A pénteki csúcsforgalomban történt a tragédia a svéd fővárosban. A járművön csak a sofőr ült, utasok nem voltak rajta, mégis többen meghaltak.


Péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.

A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.

A Transdev közlekedési vállalat által üzemeltetett busz a baleset idején nem volt szolgálatban, utasokat nem szállított, csak a vezető tartózkodott a fedélzeten. A helyszínen tartózkodók kaotikus jelenetekről számoltak be. „Rémálmaim lesznek” – mondta az Aftonbladetnek egy szemtanú, Michelle Mac Key. Mások hangos csattanásról és sikolyokról beszéltek, a túlélők sokkos állapotban a közeli üzletekbe menekültek a látvány elől.

A baleset a Valhallavägenen történt, a Királyi Műszaki Főiskola közelében. A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta az érintett útszakaszt, ami jelentős forgalmi fennakadásokat okozott, több buszjáratot eltereltek. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök is reagált a történtekre. „Még nem tudjuk az okot, most a gondolataim elsősorban az érintettekkel és a hozzátartozóikkal vannak” – közölte.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint legalább öt embert láttak el a helyszínen, közülük kettőt kórházba szállítottak. A baleset okát – hogy műszaki hiba, a sofőr rosszulléte vagy emberi mulasztás történt-e – a további vizsgálatok fogják kideríteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.


A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.

A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:

„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”

A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.

Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.

A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.

A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Letartóztatták a szolnoki gyilkost: az erkélyen lévő padba rejtette volt barátnője holttestét, majd a nevében írt üzeneteket
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.


Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.

November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.

Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.

„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”

Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”

A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.

Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A TikTokon élőzhetett a tinilány, mielőtt vonat elé vetette magát szerelmi bánatában
Ismerősök szerint a fiatal lány közösségi oldalain már voltak arra utaló jelek, hogy nincs jól. Egyikük elmondása szerint nem sokkal a halála előtt a tinédzser még élő videót indított a TikTokon.


Újabb megrázó részlet derült ki a múlt héten történt isaszegi tragédiáról, amikor egy kamaszlány szerelmi bánata miatt vonat elé lépett és meghalt.

A Blikknek korábban a tinédzser egyik ismerőse azt mondta, a végzetes döntés előtt szakított a lány és a barátja, majd a lány búcsúlevelet hagyott és kiment a sínekre. A fiú megtalálta a búcsúlevelet és utána is sietett, de már késő volt.

A Bors most azt írja, hogy az öngyilkosságba menekülő fiatal a közösségi oldalakon aktív életet élt, profilján gyakran szerepelt közös képeken a barátjával.

Az ismerősök szerint azonban az utolsó bejegyzéseiből már érezni lehetett, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukkal.

A lány ugyanis olyan szövegeket írt a fotóihoz, mint „majdnem leszúrtak”, „boldog kapcsolatban vagyok”, „lelki traumát okozott nekem az osztálykirándulás”, „Szerintem skizofréniában szenvedek”, „nincsenek barátaim” .

A lap értesülései szerint a tragédiát megelőzően a sínek felé tartó lány élő videót indított a TikTokon.

„Úgy tudom, hogy a barátjával nagyon szerették egymást, de összevesztek, amit a lány nem tudott feldolgozni. Ezért döntött úgy, hogy a vonat elé veti magát. Ami számomra a legrémisztőbb volt, hogy a baleset előtt Bogi bejelentkezett élőben a TikTokon. Akkor mehetett a sínek irányába. Utána nem sokkal már meg is történt a baj”

– mondta el egy ismerős a Borsnak.

A tragédia az egész települést megrázta, a tinédzsert családja, barátai és osztálytársai gyászolják. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset pontos körülményeit.

A MÁV adatai szerint a vasúti pályahálózaton ebben az évben már 128 személyi gázolás történt, amelyek közül 88 bizonyult öngyilkosságnak. A szomorú statisztikában az isaszegi eset is szerepel. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk