Hajléktalanokhoz és a legszegényebbekhez viszi a diákjait
A II. kerületi Káldor Miklós Kollégiumot immár 25. éve vezeti Singer János. Előtte tíz évet volt itt nevelőtanár. Nála többet kevesen tudnak a diákokról, a diákközösségekről.
– A kollégiumnak van újságja, videómagazinja. Belenéztem, meglepően színvonalas mind a kettő, ott is ragadtam pár órára olvasgatni, nézelődni. Tíz éve rendezik a középiskolások számára a filmes mustrát. Hogy indult ez az egész?
– Még nevelőtanárként volt mániám, hogy legyen újság és film is, egy szinkronrendezőt, Andor Pétert nyertünk meg, hogy segítsen még a 80-as években. Az akkori koleszosokból nagyon tehetséges gyerekek nevelődtek ki. Később sokan támogatták a kollégiumot, ahogy tudták. Tíz éve eszembe jutott, hogy kéne egy filmszemlét is csinálni, mert biztosan nem csak itt készítenek szívesen filmeket a diákok. Felhívtam Jancsó Miklóst, ő lett a zsűrielnök, illetve az egésznek a mentora. Még saját pénzből kiírtuk a pályázatot, idén pedig a 10. szemlét rendeztük már. Olyanok jöttek el a zsűribe, mint Szabó István, Sándor Pál, Koltai Lajos, Kende János és még hosszan sorolhatnám. Idén már 70 filmmel neveztek, Mundruczó Kornél volt a zsűrielnök. Két volt koleszos, Gaspari Zsolt és Maros Róbert szponzorálta a rendezvényt, ők a Rézangyal cég vezetői.
Született: 1955. augusztus 14.
Iskolák:
1973. Érettségi - Eötvös József Gimnázium
1978. Gyógypedagógusi diploma, Bárczy G. Főiskola
1991. pszichológia szak - ELTE
1992. pedagógia szak - ELTE
Munkahelyek:
1973-1975 gyermekfelügyelő - Ötvös J. u-i Kisegítő Iskola és Nevelőotthon
1975-1976 bútoros - Vígszínház
1976-1978 múzeumpedagógus - Hadtörténeti Múzeum
1977-1979 kutatásszervező - Kodály Intézet (Kokas Klára)
1979-1991 nevelőtanár - Mező Imre Kollégium
1991- igazgató - Káldor Miklós Kollégium (Mező I. Kollégium)
1995 óta óraadás az ELTE BTK "Kollégiumpedagógia" intenzív továbbképzés kurzusán 1996 óta FPI szakértő
– Annak idején, amikor pályakezdő volt, mennyi esélye volt annak, hogy kollégiumi nevelőtanár lesz, évtizedekre itt is marad, és vezeti a Káldor Miklós Kollégiumot?
– A kollégiumot persze nem lehetett látni, de az, hogy pedagógus leszek, hamar eldőlt. Már a gimnáziumban (az Eötvösben érettségiztem) patronáltunk nevelőotthonos gyerekeket. Aztán érettségi után egy nevelőotthonban dolgoztam, főként értelmileg fogyatékos gyerekekkel, ezeknél a gyerekeknél tényleg csak azt lehetett elérni, amit a személyiségeddel tudtál. Szöcskének hívtak, sokat kellett szaladnom utánuk, és erről neveztek el.
– És hogy lett pedagógus?
– Jelentkeztem gyógypedagógiára, mindenképp ezzel akartam foglalkozni, később pedig pedagógiát, sőt, pszichológiát is végeztem, noha oda többször nem vettek fel. Egy nevetséges fegyelmi után eljöttem a nevelőotthonból, és a Vígszínházban lettem bútoros, később a Hadtörténeti Múzeumban tárlatvezető. Aztán két évig a Kodály Intézetben dolgoztam, ahol Kokas Klára vezetésével zajlott egy ritka oktatáskutatás. Olyan pedagógusok vettek ebben részt mint például Winkler Márta. A katonaság után dolgoztam olyan nevelőotthonban, ahol a legkeményebb gyerekek voltak, konkrétan bírósági ítéletet követő próbaidőn.
Az igazgató nagy tervekkel érkezett ide, de aztán ezekből nem lett semmi. Miután elment, új vezető jött, aki nem vacillált: akivel baj volt, eltávolította az intézményből.
– Ehhez képest a Mező Imre Kollégium laza hely volt…
– Szuper volt már akkor is, 1979-ben kerültem ide, akkor még így hívták, november elején, Mező halála napján mindig megemlékezést kellett tartani… Normális igazgató volt, úgyhogy maradtam, a rendszerváltozáskor pedig többen fűztek, hogy adjam be a pályázatomat, legyek én az igazgató. Kifogtam azt az egy évet, amikor a nevelőtestület választotta az új igazgatót, vagyis engem. Nem szólt bele senki. Azóta vezetem a kollégiumot, amelynek Káldor Miklós közgazdász lett az névadója.
– Mi volt az első dolga?
– Pénzt szerezni és azt a koncepciót megvalósítani, hogy a kollégium feladata nem az elsődlegesen, hogy itt minden diák jól érezze magát, hanem hogy a vidéki gyerekek ledolgozzák azt a hátrányt, amivel ide kerülnek.
– Sikerült?
– Az első igen, a második nem igazán. Pár év múlva be kellett látnom, hogy nem ez a lényeges, nem ez a feladat. Viszont pénzt és eszközöket sikerült innen-onnan szerezni, sőt, elég hamar a magunk lábára is álltunk. A KSH-ból kaptunk modern számítógépeket, más helyekről inkább pénzt. De a legfontosabb az volt, hogy a három épületünket az iskolai szünetekben youth hostelként tudtuk hasznosítani. Az országban először mi csináltuk ezt.
– Mire fordították a pénzt?
– A kiadásból korábban elképzelhetetlenül sok pénz jött be. Ezt azonban nem a tanárok bérének növelésére fordítottuk, hanem szinte mind az infrastruktúra fejlesztésére. Átalakítottuk, átépítettük az épületeket, ma már bevallhatom, nem mindenre volt engedélyünk, de amit csináltunk, máig megállja a helyét. Az épület előtt lévő műjégpálya és étterem is volt kollégisták befektetésével épült.
A felújított "Bakfark"-épület és a jégpálya a Széna téren
– Mire jött rá, mi a kollégium feladata?
– Pár év után kiderült, hogy
Korábban a tanárok úgy kaptak plusz pénzt, ha szakköröket, felzárkóztatásokat tartottak. Ez jól is hangzik, csak épp se idejük, se energiájuk nem maradt már másra. Én ideális oktatási formának egyébként a bentlakásos gimnáziumokat tartom. Volt is egy ilyen elképzelésem, hogy ezt megvalósítom. Támogatói akadtak, pénz az nemigen, így aztán nem lett belőle semmi. Pedig az volt a cél, hogy a legjobb, az egyetemeken, főiskolákon is oktató tanárok tanítsanak.
– Megvalósult viszont a sajókazai projekt, mesélne róla?
– Még a gimnáziumi patronálásokra vezethető vissza ez nálam. Itt azt találtuk ki, hogy a kollégiumi tanárok keressenek olyan helyeket, ahol a gyermekek tudnak segíteni. Ez ugye, nem szokásos, gyanakodva is fogadtak minket sok helyen, nagyon bezárkózónak éreztük az intézményeket. Én ismertem viszont Derdák Tibort, a sajókazai iskola igazgatóját, aki aztán rengeteget segített. Először csak a videós csoportunkkal mentünk el fotókat, felvételeket készíteni.
Az első látogatás Sajókazán
Az első menetben elvittünk sajókazai gyerekeket táborozni. A saját pénzünkből vettünk korábban egy négy épületből álló üdülőt Balatonfűzfőn. Azért is majdnem fegyelmit kaptam a kilencvenes években, de megúsztam… Nos, egy évtized múlva ezt a tábort is ott szerveztük. Aztán hagyomány lett, 2004 után minden évben megcsináltuk. Úgy szerveztük meg, hogy egy koleszoshoz tartozott 4-5 kazai kisgyerek.
– Egy tévhit kering erről egyébként: rózsadombi gyerekeket visznek el az ország legnyomorúságosabb szegleteibe.
– Igen, a mi kollégistáink abszolút nem válogatott gyerekek, ők mind vidéki diákok, a kollégium fő épülete van a Rózsadomb aljában.
Nálunk az a szokás, hogy mindenki segít a rászorulóknak valamilyen formában. A gyerekek ezt egy idő után természetesnek érzik, a magukénak vallják a programokat. Mással nem lehet azt az élményt összehasonlítani, amikor lemegyünk a Moszkva térre ételt osztani, és ők maguk merik ki az adagokat, és adják oda a sorban állóknak.
Nyaralás a kazai kisgyerekekkel a Balatonon
– Milyen programjaik voltak még?
– Sajókazát még a saját bevételeinkből csináltuk végig, 2010, a központosítás után viszont meg volt kötve a kezünk. Csak pályázat útján tudtunk pénzt szerezni. Nyertünk pénzt egy féléves programra, amelynek során Sátára, Drégelypalánkra jutottunk el, közös programok voltak a Népligetnél lévő József Attila Általános Iskolával, amely Budapest egyetlen olyan iskolája, ahová csak roma gyerekek járnak. Mellettük még egy alapítvány vett részt ebben a projektben. Idén miniszteri keretből kaptunk pénzt, és Domonyt vettük célba, amely Gödöllőtől nem messze van.
Így néz ki a Koleszterin, a kollégium lapja
– Mit tudnak segíteni?
– Rövid idő alatt persze keveset, emiatt van is rossz érzésünk, hogy aztán ők ott maradnak, de azért próbálunk utána is jelen lenni náluk valamennyire, ha elfogy a programra szánt pénz. Egy itteni diákcsoporthoz (van hét) tartozik ott három-négy család. Januártól júliusig, amiben tudtunk, segítettünk.
A Mikulás Domonyban - a sajókazai, balatoni és domonyi képeket Singer Jánostól kaptuk
Elhoztuk a gyerekeket Budapestre, közel van, a legtöbbjük mégsem járt itt sosem, nem látta a Parlamentet, elvittük őket a Millenárisra, csináltunk nekik sok programot. Olyan regionális központok kellenének, amelyek az adott régió hátrányos helyzetű lakosságával való foglalkozást összefogja. Olyan programok, amelyek a helyi közösségekkel, a családokkal is foglalkoznak.
Nagyon kevés lehetőségük van, most egy gyereket sikerült ide felvennünk, de a többiek sorsa mi lehet? Elmennek a legközelebbi, a baptisták által fenntartott szakiskolába, Gödöllőre. Ott tanítanak hat szakmát, ebből lehet választani. Ennyien biztos nem találnak ott munkát, ilyen szűk szakmai választékkal. Ha van egy ember a faluban, aki foglalkozik a gyerekekkel, már az nagy eredményeket tud elérni, itt például egy helyi férfi a fejébe vette, hogy ő fociedzéseket tart az ottani fiúknak, 22 gyerek heti háromszor jár edzeni, indulnak bajnokságban is. Most egyébként indulunk hozzájuk mikulásozni, azt pénz nélkül is meg tudjuk csinálni…
