SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Gáspár Győző újra a padlóra került, ezt részben a kommentelőknek „köszönheti”

A showman hamarosan újra bevonul egy intézetbe, hogy kezeltesse a pánikbetegségét, paranoid személyiség- és bipoláris zavarát.


Gáspár Győző a Fókusznak adott interjújában arról beszélt, hogy bár tavaly hosszú hónapokat töltött el egy zárt osztályon mentális problémái miatt, ezek még mindig nem oldódtak meg. A betegsége még mindig megkeseríti az életét, és úgy érzi, megint egyre rosszabbul van. Sorra mondja le a fellépéseit, van, hogy egész nap ki sem kel az ágyból, így azt tervezi, hogy újra bevonul a kórházba – írja az rtl.hu.

„Nem találom magam, nem találom a helyemet, nagyon sok gyógyszert szedek, összekeveredett most már teljesen az életem”

– fogalmazott a showman az adásban. Hozzátette, hogy mivel még mindig naponta tapasztalja a betegsége kellemetlen tüneteit, vissza kell mennie az intézménybe, ahol tavaly kezelték.

„Nem tudom elmondani, olyan félelem, olyan erősen elkap a pánikroham, hogy nem tudok belőle kimenekülni é akkor már csak azt látom, hogy vége, ennyi volt”

– mesélte. Hozzátette azt is, hogy kétszer már az öngyilkossággal is megpróbálkozott. Azzal kapcsolatban is megnyílt, hogy a mentális problémái már 14 éve nehezítik meg az életét, és korábban is voltak már kisebb kiborulásai. Ezek néha amiatt jönnek elő, hogy rosszindulatú kommenteket olvas a közösségi oldalain.

„Sok kommentelő a halálomat kívánja, hogy dögöljek meg, meg miért nem halok már meg… Annyira kedvesek az emberek. És általában, amikor ezeket a kommenteket elolvasom, akkor jó keményen vissza is dőlök”

– mondta hozzátéve, hogy hiába kap több pozitív visszajelzést, ő csak a rosszra fókuszál.

A műsorban arra is kitért, hogy mindez azért is megviseli, mert a családjának látnia kell, hogy mélypontra került és nem tud kimászni a gödörből. Úgy érzi, hogy apaként és férjként példát kellene mutatnia, de most nem tud erős maradni.

„Mindenki azt mondja, hogy de jó neked, megvan a szép családod, megvan mindenetek, ott van a gyönyörű otthonotok… Aha, közben meg belülről rohadok, meg szenvedek”

– mondta Győző. Azt mindenesetre leszögezte, hogy ebben a nehéz időszakban a szeretteire számíthat, és hisz benne, hogy visszatalálhat régi önmagához. A beszélgetés során arra is biztatta sorstársait, hogy ne féljenek segítséget kérni, mert van úgy, hogy egyedül lehetetlen kimászni a gödörből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
T. Danny elárulta, miért nem veheti le a maszkot a Megasztár élő adásában sem
A rapper a Balázsék című műsorban beszélt a rá váró orr rekonstrukciós beavatkozásról. A műtétre legalább fél évet kell várnia, ezért a Megasztár előválogatóin még biztosan maszkban lesz.
F. O. - szmo.hu
2026. április 28.



T. Danny kedden a Rádió 1 Balázsék című műsorában beszélt arról – írta a Bors –, hogy egy komoly orvosi beavatkozás miatt kénytelen a Megasztár zsűrijében is maszkot viselni. A rapper elmondta, nem egy egyszerű implantátumról van szó,

az orrát egy bonyolult műtéttel, saját porc felhasználásával fogják helyreállítani.

A zenész egy szemléletes hasonlattal írta le a folyamatot: a rekonstrukció olyan, mint amikor egy összeesett sátorba behelyezik a tartókarót. Az orvosok egy porcot építenek be, amelyen később szövet képződik, így az orr bizonyos szinten újraépíti saját magát. Hozzátette, hogy az orra a műtét után sem lesz pontosan olyan, mint régen volt.

„Nem, ez egy műtét lesz. Nincsen implantátum, ez csak saját anyag. Ez az én saját porcom lesz” – részletezte a beavatkozást.

A beavatkozásra legalább fél évet kell várnia, de reményei szerint még idén sor kerülhet rá. A műtét időzítése miatt a Megasztár előválogatóján a nézők biztosan maszkban láthatják majd. T. Danny szerint a tehetségkutató egy hatalmas új esély számára, miután korábban az állapota miatt több televíziós felkérésről is lemaradt. Most bizonyítani akarja, hogy képes felelősséget vállalni.

„Megláthatják majd az emberek, hogy én mennyire ott tudok lenni fejben is” – jelentette ki a zenész.

A TV2 nemrég jelentette be, hogy a Megasztár új évadában T. Danny veszi át Curtis helyét a zsűriben Puskás-Dallos Bogi, valamint a visszatérő Marics Peti és Herceg Erika mellett.

A maszkviselés hátteréről és a mélypontról a nemrég bemutatott T. Danny – A maszk mögött című dokumentumsorozatban beszélt részletesen. A filmben elhangzott, hogy a rapper korábbi súlyos drogfüggősége miatt az orra pár nap alatt annyira károsodott, hogy helyreállító műtétre van szüksége. A beavatkozással azonban a hegesedési folyamat miatt fél, de akár egy évet is várni kell.

Bár Dobó Kata készülő filmjéhez kapcsolódó anyagokban maszk nélkül is látható volt, a műtétig egy ideig még biztosan marad a kiegészítő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Tóth Gabi, miután kiderült, nem lesz zsűritag a Megasztárban
Az énekesnő az Instagramon reagált a távozásáról szóló hírekre. Hangsúlyozta, hogy a TV2-vel közösen döntöttek arról még év elején, hogy sem ő, sem Curtis nem szerepel már az új évadban.
F. O. - Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. április 28.



„Nem »lecseréltek« minket” – reagált Instagram-történetében Tóth Gabi arra, hogy a TV2 teljesen átalakítja a Megasztár zsűrijét.

Az énekesnő és Curtis sem tér vissza a 2026 őszén induló új évadba, helyükre Puskás-Dallos Bogi és T. Danny érkezik, míg a tavalyi csapatból Marics Peti és Herceg Erika maradnak.

Tóth Gabi hangsúlyozta, hogy a váltásról már jóval korábban, közösen határoztak a csatornával.

„Nem »lecseréltek« minket, hanem már év elején meg volt beszélve a TV2-ben, hogy mi idén nem leszünk a zsűriben... Lesz majd más...”

– írta. Hasonlóan nyilatkozott a távozásról Curtis is, aki szerint nem egy hirtelen döntésről van szó.

A csatorna múlt héten, napokra elosztva jelentette be az új zsűritagokat. Először Puskás-Dallos Bogi érkezését erősítették meg, aki elmondta, más hangnemet képvisel, mint a korábbi ítészek. Vasárnap este derült ki, hogy a negyedik zsűritag T. Danny lesz, aki először próbálja ki magát tehetségkutató mentoraként.

„Hálás vagyok, hogy a TV2-höz tartozhatok, és büszke vagyok arra is, amit tavaly elértünk a Megasztárral.”

A Megasztár megújítása már márciusban elkezdődött, amikor kiderült, hogy a 2026-os évadot Ördög Nóra mellett Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, leváltva Szépréthy Rolandot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miller Dávid és Pápai Joci otthagyják az X-Faktort
Miller Dávid négy évad után, Pápai Joci pedig egy szezon után távozik az X-Faktor műsorvezetői posztjáról. Az új házigazdák kilétét csütörtökön, az RTL Fókusz című műsorában fedik fel.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 27.



Négy évad után távozik az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, de vele együtt társa, Pápai Joci is elköszön a tehetségkutatótól. A színész-énekes a Fókuszban jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy a feladatban már kiteljesedett.

„Öt év alatt négy évadot vezettem le az X-Faktorból, ami, ha jól számolom, a legtöbb, amit műsorvezető levezetett a magyar X-Faktorból. Szóval egyszerűen azt éreztem, egy kicsit körbeértem magam” – mondta Miller.

Hozzátette, hogy az elmúlt évben rendkívül sok tévés feladatot kapott. Tavaly ősszel párhuzamosan három műsorban is szerepelt: az X-Faktor mellett a LEGO Masters második évadát vezette, és a Sztárboxban versenyzőként indult. A leterheltség is hozzájárult a döntéséhez.

„Kemény év volt, és biztos, hogy ez is mögötte van a döntésnek, hogy azért nagyon-nagyon fáradt voltam mentálisan, fizikálisan. Ez nem egy impulzív döntés volt, én a főnökeimnek már egy ideje említettem, hogy szeretnék más lehetőségeket” – fogalmazott Miller Dávid, aki idén már nem lesz látható műsorvezetőként az RTL-en, mert más területekre szeretne koncentrálni.

Kollégája távozása Pápai Jocit is komoly döntés elé állította, aki szintén a távozás mellett döntött. Elmondása szerint Miller barátsága az egyik legnagyobb ajándék számára, amióta az RTL-nél dolgozik, és nélküle nem tudná folytatni a munkát.

„Az élő műsorokra soha nem lehet felkészülni. Arra nincs recept, hiába csináltok előzőleg kamerapróbákat, de utána elkezdődik az élő adás, és ott minden megváltozik. Valaki erre alkalmas, valaki nem. Én a Dávid nélkül ezt semmilyen szinten nem tudtam volna csinálni” – árulta el Pápai Joci.

A műsorvezető-páros távozása mellett a mentorcsapat is átalakul. Múlt héten derült ki, hogy Tóth Andi és Valkusz Milán sem folytatja a zsűrizést.

A mentorok között marad Majka és Gáspár Laci, hozzájuk csatlakozik visszatérőként ByeAlex és új arcként Solére énekesnő.

Az X-Faktor új műsorvezetőinek kilétét a csütörtöki Fókuszban jelentik majd be.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sikerfilmek és sorozatok, merész vállalások – Törőcsik Franciska 36 éves
Születésnapját ünnepli az egyik legnépszerűbb magyar színésznő, miközben a Magyar menyegző című filmje átlépte a 200 ezres nézőszámot. Törőcsik Franciskát márciusban Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
F. O. - szmo.hu
2026. április 28.



Harminchatodik születésnapját ünnepli ma Törőcsik Franciska, aki friss Jászai Mari-díjasként, a Magyar menyegző című mozisiker főszerepében, valamint a Hunyadi-sorozat és a Hogyan tudnék élni nélküled? sikere után az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb időszakát éli.

Legutóbbi filmje az idei év egyik legnézettebb hazai mozija, a január 22-én bemutatott Magyar menyegző, amelynek nézőszáma már átlépte a 200 ezret, és a határon túl is vetítik.

A tavalyi év végén pedig a Demjén Ferenc dalaira épülő Hogyan tudnék élni nélküled? is hetekig vezette a toplistákat, amelyben Törőcsik szintén főszerepet játszik.

A film folytatásának pedig már a november 12-i premierje is ismert.

Miközben a zenés mozisikerek hozzák a közönséget, a színésznő a történelmi sorozatokban is maradandót alkotott. A Hunyadi-sorozatban Brankovics Marát alakította, a produkció léptéke és a sorozat hátteréről szóló hírek hetekig témát adtak a sajtónak.

A kritikai és közönségsiker díjakban is testet öltött az elmúlt években. A 2020-as Bujtor István-díjat követte a Cicaverzum-ban nyújtott alakításáért kapott Magyar Mozgókép Díj, majd tavaly átvehette az Arany Medál-díjat az év színésznője kategóriában. Idén márciusban kiemelkedő színházi és filmszerepeiért Jászai Mari-díjas lett.

A legfrissebb díjat egy gesztus követte, amely túlmutat a szakmai elismerésen: Törőcsik Franciska a díjjal járó teljes pénzjutalmat felajánlotta az Igazgyöngy Alapítványnak.

A színésznő a sok forgatás mellett szabadidejében kertészkedik és saját paradicsomot nevel. A macskák iránti rajongása a magánéletében is meghatározó, a Cicaverzum című filmjének bemutatója kapcsán magyarázta el, miért választott kutyák helyett cicákat.

„Nekem azért van két cicám, mert az életmódom mellett nem tudnék egy kutyával úgy bánni, ahogy arra annak szüksége lenne.”

„Örülnék, ha jobban szeretnék és tisztelnék a macskákat” – mondta a Filmtekercsnek adott korábbi interjúban.

Törőcsik Franciska merész feladatokat is elvállal: korábban teljesen meztelenül pózolt az egyik divatmagazin címlapján, majd a Hunyadi sorozatban láthatták a nézők vetkőzős jelenetekben.

A munka pedig a következő hónapokban sem áll meg: a közönség már a Demjén-film folytatására készülhet, a 36. születésnap pedig egy újabb sikeres év kezdetét jelzi a színésznő pályáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk