HÍREK
A Rovatból

„Fényes nappal nem illik kritizálni egy másik ország belügyeit” - a budapesti kínai nagykövetségről üzentek Karácsony Gergelynek

Kína szerint a főpolgármester durván beleavatkozott az ország belügyeibe, és szándékosan szabotálja a két nép kölcsönösen előnyös együttműködését.


Reagált Kína budapesti nagykövetsége Karácsony Gergely szombati, a Fudan Egyetem ellen tartott beszédére.

Bár Karácsony Gergely kiemelte, hogy nem a kínaiakkal, még csak nem is magával a Kínai Népköztársasággal van baja a tüntető ezreknek, hanem csak magával a beruházással, az ázsiai ország követsége most mégis részben az ország elleni támadásnak vette a főpolgármester szavait.

A nagykövetség honlapján azt írják:

Június 5-én az egyes budapesti politikusok rendkívül téves megjegyzéseket tettek a Kínával kapcsolatos és a kínai-magyar baráti együttműködésről, megtámadták Kína politikai rendszerét és a kínai emberek által függetlenül választott fejlődési utat, valamint Kína és Magyarország kölcsönös tiszteletét, egyenlő bánásmódját.

Karácsony Gergely nevének említése nélkül hozzáteszik: „A beszéd tele van ideológiai előítéletekkel és a szembeszegülés érzelmeire buzdít. [...] Ez durva beavatkozás Kína belügyeibe és a két nép baráti és kölcsönösen előnyös együttműködésének szándékos szabotálása, ami nem egyeztethető össze a mindenki számára előnyös együttműködés trendjével. Erősen tiltakozunk, határozottan ellenezzük és szigorúan elítéljük ezt. [...] Kína az egész emberiség számára fenntartja a béke, a fejlődés, a tisztesség, az igazságosság, a demokrácia és a szabadság közös értékeit, amelyek alapvetően különböznek az egyes magyar politikusok által hazugságokon és hamis információkon alapuló hirdetett úgynevezett "értékektől"”.

A nagykövetség Facebook-oldalán a sajtószóvivő már kicsit élesebben fogalmaz, és ő megnevezi a főpolgármestert is. Mint írja, szerinte olyan szavak, mint a „Tienanmen téri tüntetés”, „demokrácia”, „emberi jogok” és „értékek”, szerinte „teljesen bemocskolják Kínát”.

Kína az, ami. Bárki, aki nem tesz úgy, mintha aludna, vagy szelektív vakságban szenvedne, az láthatja Kína valóságát. Közismert, hogy Kína ragaszkodik az emberiség közös értékeihez: a békéhez, a fejlődéshez, a tisztességhez, az igazságossághoz, a demokráciához és a szabadsághoz

- teszi hozzá.

„Bár a polgármester többször is elmondta, hogy nem Kínát vagy a kínai népet vette célba, mindezek a szavak és cselekedetek az ideológiai ellentétek és ellenségeskedések egyértelmű felbujtásának tűnnek a tények ismeretében” - áll a vasárnap este közzétett közleményben.

A közel egy évtizede Magyarországon élő kínai diplomata hozzátette:

Fényes nappal nem illik kritizálni egy másik ország belügyeit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET: