Fémdetektorral talált meg egy gyűrűt egy férfi Finnországban, ami 7 éve veszett el Amerikában
Filmbe illő történet jelent meg a Guardian oldalán egy nőről, aki diákkorában elvesztett gyűrűjét kapta vissza nemrég egy idegen jóakarójától.
A lap azt írja: a most 63 éves nő egy portlandi bevásárlóközpontban vesztette el a gyűrűt. Azóta már elhunyt férjétől kapta, akivel már középiskolás korukban randevúztak. A gyűrű egy középiskolai ballagási emlék volt, így nagyon örült, hogy előkerült.
A tárgyat Finnországban, fémdetektor segítségével találta meg egy bádogos, 20 centiméterrel a föld alatt. Nyomozni kezdett, és a középiskola öregdiákjaitól tudta meg tulajdonosa nevét, mivel a gyűrűn dátum és egy monogram is szerepelt. Innen már könnyű volt kideríteni a nő címét is.
„Ebben a negatív világban annyira megható, ha az emberek ilyen gesztusokat tesznek. Szükségünk van több ilyen jó emberre”
- mondta Debra McKenna a lapnak.
Az a történetből nem derült ki, hogyan kerülhetett egy észak-amerikai városban eltűnt egy finn kisváros parkjában a föld alá, ahol végül rátaláltak.