KÉK HÍREK
A Rovatból

Felakasztotta magát a 12 éves kisfiú, mert otthon felejtette az iskolatáskáját

A kis Tyrese Glasgow nagyon félt attól, hogy megbüntetik az iskolában.
Mirror - szmo.hu
2017. május 30.



A fiú szülei pár éve váltak el, a végzetes napon anyukája vitte iskolába Tyrese-t. A fiú egyszer csak megkérdezte anyját, hogy hazafuthatna-e még gyorsan, mert otthon hagyott pár könyvet. Azt mondta, utána elmegy majd gyalog iskolába. A fiú haza is ment, ahol anyja élettársa nyitott neki ajtót, majd gyorsan szobájába ment.

Tyrese ezután saját fürdőszobájában vetett véget életének, mert attól félt, hogy ha a könyvek miatt késve ér be az iskolába, büntetést kap majd. Holttestére édesanyja talált rá, miután felhívták az iskolából, hogy Tyrese aznap nem ment be.

A kisfiú iskolája azt nyilatkozta az eset után, hogy Tyrese „szeleburdi, vicces fiú” volt, akit azonban nagyon megviselt szülei válása. Emiatt nehezen birkózott meg érzelmeivel is, szakértő segítségét is igénybe vette.

Édesanyja, a 32 éves Katy Cross azt mesélte fiáról, hogy nagyon érzelmes, idegeskedő gyerek volt, aki mindig tisztában volt azokkal a problémákkal, amiket nem tudott megoldani.

Az is megviselte, hogy a két szülő között kellett megosztania magát,

és ha bajban volt, vagy nem tudott megoldani valamit, akkor mindig nagyon érzékennyé vált:

„Nagyon érzelmes lett olyan helyzetekben is, amikor erre nem volt semmi oka. Hirtelen szomorú lett, vagy mérges, például összeszorította az öklét. Ilyenkor leültem vele, és próbáltam megnyugtatni, ő pedig szép lassan mindig megnyugodott, bocsánatot kért, pityergett kicsit majd újra rendben volt. Sokszor látszott rajta, hogy az érzelmeivel küszködik, ha beszélgettél vele, látszott, mennyire frusztrált. Néha 20 percig is tartott, mire sikerült megnyugodnia.”

glasgow

Forrás: YouTube

A tragédia tavaly júniusban történt, miután Tyrese a félév egyik legjobbja kitüntetést kapta az 1300 fős iskolában, a tanárai pedig jó magaviseletéért jutalmazták meg. Édesanyja szerint is úgy tűnt, minden rendben alakul az iskolában, még aznap is.

"
Nem akart a táskája nélkül menni, ezt megértettem, mert akkor rosszabb értékelést kapott volna a magatartására. Azt hittem, van kulcsa is. Ha tudtam volna, hogy nincs nála, biztosan hazamentem volna vele

- mesélte az édesanyja.

Tyrese apját sokkolta fia halálhíre, aki úgy érzi, fia sokszor elhitette vele, hogy meg tud birkózni a mindennapi problémákkal. Boldog, kedves gyereknek írta le, aki csak annyira nem szeretett iskolába járni, mint bármelyik másik 12 éves.

A temetésén ott volt az egész iskola

Az eset kapcsán több kérdés is felvetődött, többek között az iskolában is. Egyértelművé vált, hogy a problémás gyerekek számára sokkal erősebb támogatás kell. A halottkém, Anna Moris szerint az sem egyértelmű, hogy Tyrese öngyilkos akart lenni, egyszerűen csak nem tudott megküzdeni azokkal az érzésekkel, amik kavarogtak benne:

"

Aggódom amiatt, hogy a gyerekeknek nincs lehetőségük megfelelő segítséget kérni az iskolában. Tudom, hogy ez részben az anyagi források hiánya miatt van így, azonban ez a példa is azt mutatja, hogy sokkal több segítségre van szükségük azoknak a családoknak, akik problémás gyermeket nevelnek.

Ha valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Ha te érzed úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, akkor is bátran hívd őket! Figyelj a környezetedben élőkre, az osztálytársaidra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: