Okkult rituálé miatt végeztek egy hétéves kislánnyal India északi részén, Uttar Pradesben. Az ügyben négy ember ellen emeltek vádat, írja Telex az MTI alapján.
A gyilkosságot egy pár rendelte meg, akik egy rituáléhoz szerették volna felhasználni a lány máját, gyermekáldás reményében. A tett elkövetésére az egyikük unokaöccsét, és még egy másik férfit béreltek fel 1000 rúpiáért, vagyis körülbelül 4000 forintért.
Információink szerint a két ittas férfi a díváli hindu fényünnep idején, szombat éjszaka rabolta el a kislányt, akit előbb megerőszakoltak, majd meggyilkoltak. Máját ezután elvitték megbízóiknak, akik azt egy okkult rituáléhoz használták.
A több mint két évtizede gyermektelen pár abban a reményben fogyasztotta el a belső szervet, hogy annak segítségével gyermekük születhet.
A férj elmondta a nyomozóknak, hogy egy fekete mágiával foglalkozó könyvben olvasott a rituáléról.
Bridzses Szrivasztava rendőrtiszt szerint ez a megdöbbentő ügy rámutat arra, hogy a babonaság és a tudatlanság még mindig nagyon elterjedt az országnak ezen a részén.
Miután a rendőrök megtalálták a lány holttestét, gyilkosai beismerő vallomást tettek. Őket, illetve megbízóikat is letartóztatták. A négy ember ellen gyilkosság és nemi erőszak miatt emeltek vádat. Amennyiben bűnösnek találják őket, életfogytiglani börtönbüntetés vagy halál vár rájuk.
Okkult rituálé miatt végeztek egy hétéves kislánnyal India északi részén, Uttar Pradesben. Az ügyben négy ember ellen emeltek vádat, írja Telex az MTI alapján.
A gyilkosságot egy pár rendelte meg, akik egy rituáléhoz szerették volna felhasználni a lány máját, gyermekáldás reményében. A tett elkövetésére az egyikük unokaöccsét, és még egy másik férfit béreltek fel 1000 rúpiáért, vagyis körülbelül 4000 forintért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.
A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.
A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.
Nagy László a fiú személyes hátterét is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a keresés egy emberről szól. „Eltűntkereső vagyok, arra esküdtem, hogy segítsek megtalálni embertársaimat. Számomra ő egy 19 éves ember, egy szorgalmas, jóravaló férfi egy szerető családból, akit hazavárnak a szülei” – fogalmazott.
A csapatvezető világossá tette, mi a keresők egyetlen célja: „Mi életeket mentünk, ennyi. Ha tudsz, segíts, ha nem, akkor menj tovább.”
Azt is megerősítette, hogy minden erejükkel a család mellett állnak a legnehezebb órákban.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.
A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.
A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.
A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.
A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.
Az ügy Rogán Antal találmányát érintő részében egy kulcsfontosságú új információ, hogy a Magyar Telekom nem lehet a Rogán Antalnak tíz éve folyamatosan érkező, százmilliós nagyságrendű díjak forrása. Bár a politikus korábban a távközlési óriásra hivatkozott mint a találmány vevőjére, a cég közölte a lappal:
a szoftvert még 2015-ben, egy egyszeri díjért vásárolták meg, méghozzá nem a Rogánnak fizető Mobilsign Kft.-től, hanem annak jogelődjétől, a Profitrade 90 Kft.-től. A Telekom azóta csak egy alacsony összegű havidíjat fizet előbbi cégnek hibajavításra, amelynek mértéke szerintük „informatikai projektekhez mérten elenyésző nagyságú”.
Rogán legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint a találmányhasznosítási díj továbbra is havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót hoz neki. Eközben az összeget fizető Mobilsign Kft. a 2025-ös üzleti évben 900 milliós forgalom mellett mindössze 174 millió forint nyereséget ért el. A politikusnak kifizetett díj tehát meghaladta a cég profitját.
A kifizetések tíz év alatt összesen már meghaladták a 2,1 milliárd forintot.
A NAV nyomozása az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF jelzése alapján indult költségvetési csalás gyanúja miatt. Az OLAF szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainál rendszerszintű visszaélések történhettek: a gyanú szerint magyar cégek valós teljesítmény nélkül számoltak el komoly összegeket, előfordult túlárazás és fiktív számlák használata is.
A vizsgálat által érintett cégek egyike pont a Profitrade 90 Kft., amely 2013-ban 256 millió forint uniós támogatást nyert egy „MobileSign” nevű rendszer kifejlesztésére, amely neve hasonlít a Rogán Antal és üzlettársai által később szabadalmaztatott megoldásra, amelynek karbantartását, mint a Telekom közleményéből kiderült, a Profitrade 90 Kft. jogutódja, a Mobilsign Kft. - a volt miniszternek utaló cég - végzi.
Rogán Antal találmányának díja nemrég a parlamentben is előkerült. Magyar Péter megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ő elhiszi-e, hogy Rogán Antal egy feltaláló.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.
A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.
A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyolcan haltak meg az M1-esen, miután egy kisbusz teherautóba rohant Győrnél
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
Nyolc halott, két ütközés, teljes pályazár: percek alatt vált halálos csapdává az M1-es autópálya Győr közelében péntek hajnalban.
Nem sokkal öt óra után egy kisbusz rohant bele egy, a forgalom torlódása miatt álló teherautóba az autópálya 113-as kilométerszelvényénél.
A kisbuszban kilencen utaztak, közülük heten a helyszínen életüket vesztették, két embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.
A torlódást egy korábbi baleset okozta: fél öt körül, a 114-es kilométerszelvénynél egy tehergépkocsi egy munkagépnek ütközött. A jármű a karambol után kigyulladt, a teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.
Az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást, a részleteket a rendőrség honlapján közölték. A hatóságok a balesetek miatt a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.
Nyolc halott, két ütközés, teljes pályazár: percek alatt vált halálos csapdává az M1-es autópálya Győr közelében péntek hajnalban.
Nem sokkal öt óra után egy kisbusz rohant bele egy, a forgalom torlódása miatt álló teherautóba az autópálya 113-as kilométerszelvényénél.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőrség vizsgálja, miért zuhant le az operatőrt majdnem agyonütő kamera Debrecenben, a cég elismerte a hibát
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a Nagyerdei Stadionban történt baleset körülményeit. Az üzemeltető alvállalkozó szerint a berendezés új és tanúsított volt, mégis meghibásodott.
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a keddi Magyarország–Kazahsztán válogatott labdarúgó-mérkőzésen lezuhant drótkamera ügyének körülményeit – írta a 24.hu. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint eljárás egyelőre nem indult.
A hatóságok azt vizsgálják, terhel-e bárkit felelősség a debreceni Nagyerdei Stadionban történtek miatt, ahol egy operatőr mellett csapódott be a húsz méter magasból lezuhanó szerkezet.
Az eset a tegnapi felkészülési meccs első félidejének közepén, 1–0-s kazah vezetésnél történt. A tetőszerkezetre erősített kamera füstölni és lángolni kezdett, majd a közönség kiabálása közepette az oldalvonalra zuhant.
A szerkezet közvetlenül a magyar csapat számára kijelölt bemelegítési területnél, egy operatőr közelében csapódott be. Mivel a kamera az egész pálya fölött mozog, bármelyik játékosra vagy a játékvezetőre is rázuhanhatott volna.
A játéktérre is jutó romokat a tűzoltók az ivószünet alatt takarították el, a mérkőzés ezt követően folytatódott, és 3–1-es hazai győzelemmel zárult.
A balesetet szenvedett, úgynevezett 2D Cable Cam rendszer nem az MTVA tulajdonában állt. A közmédia tájékoztatása szerint a labdarúgó-mérkőzések technikai hátterét gyártási szerződés keretében a One Broadcast biztosítja, amely a speciális kameramozgató berendezés telepítésére és üzemeltetésére alvállalkozót vett igénybe. A pályára zuhant eszközt a Special Grip Hungary Kft. biztosította és üzemeltette.
Az alvállalkozó elismerte a hibát, és teljes felelősséget vállalt a történtekért.
Az előzetes információk szerint a balesetet a kameramozgató rendszer egyik motorjának kigyulladása okozta. A 4iG csoport közlése szerint a keletkezett tűz következtében megolvadt a 12 tonna teherbírású kevlárkötélzet, valamint a biztonsági felfüggesztés is, ami a teljes rendszer – a felfüggesztett kamerával együtt – leeséséhez vezetett.
Tájékoztatásuk szerint a kameramozgató berendezés – beleértve a mozgatómotort és a kötélzetet – egy új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt. Szakértők vizsgálják, hogy mi okozhatta a tanúsítványokkal rendelkező berendezés meghibásodását.