Ez a srác évi 820 forintot költ élelmiszerre és úgy eszik, mint egy király
Az elmúlt két évben William Reid csupán öt és fél dollárt (kb. 1640 forint) költött élelmiszerre. A fiatalember elkötelezett kukabúvár: eladatlan ennivalót keres szupermarketek kukáiban, valamint maradékokat gyűjt, ahol csak lehet. És lakomázik.
A washingtoni American University film és elektronikus média szakos diákja 2014 augusztusa óta mond le a bolti vásárlásról. Fogásai azóta talált zöldégekből, gyümölcsökből, húsból, tojásból, tejből és édességekből állnak. „Bármiből, amit el tudsz képzelni!” nyilatkozta Reid a Huffington Postnak és hozzátette, egyetlen alkalommal sem betegedett meg a guberált lakomáktól.
- mondta el Reid.
Mások boltban vásárolják az élelmiszereiket, én pedig megnézem a bolt mögött, hogy mi áll rendelkezésre. Ugyanúgy én döntök arról, hogy mit eszem, mint bárki más.

A kukabúvárkodás törvényes az Egyesült Államokban, bár néhány város tiltólag lépett fel a gyakorlat ellen. Ugyanis bizonyos esetekben a kukabúvárkodás magánterületen történő kutatáshoz vezethet, ami birtokháborítást jelent. Reidet elmondása szerint sohasem büntették meg eladásra nem került élelmiszerek kukákból való gyűjtése miatt. Mi több, bizonyos boltok dolgozói még kezébe is adták az éppen kidobásra szánt árut, hogy ne kelljen a szemétben keresnie.
A tény, hogy Reid könnyűszerrel talál jó élelmiszereket szupermarketek kukáiban tanúságot tesz az országban általánosan elterjedt élelmiszer-pazarlási problémáról.
Bár az ellátási lánc minden pontján sor kerül pazarlásra, az ország elpocsékolt élelmiszereinek fele szupermarketekben és éttermekben kerül kidobásra. Az el nem fogyasztott élelmiszerek bőségesen kínálkoznak kukákban - beérve azok számára, akik tudják hogy lehet őket megtalálni.
„Úgy gondolom, az embereket meglepné a kukákban található ételek minősége” - mondta el Reid, továbbá hozzáfűzte, mélyen zavarónak éli meg ezt a tényt, tekintettel arra, hogy számos embernek nem áll rendelkezésére elég minőségi élelmiszer.

„Valójában kiráz tőle a hideg. Óriási igény és szükség van ebben az országban egészséges élelmiszerekre, mégis óriási a pazarlás.”
Reid 2014 elején kukabúvárkodott először, amikor a Food Not Bombs élelmiszergyűjtő segélyszervezetnél önkénteskedett. Néhány hónap gyűjtögetés után rájött, hogy egész jól étkezhet anélkül, hogy pénzt költene.
„Felötlött bennem, hogy lehetséges ezúton is túlélni” - meséli.
Reid 2014 augusztusában kezdett kizárólag kidobott és boltok által adományozott élelmiszereket fogyasztani. Azóta már csak kidobott ételeket eszik és ebben az évben úgy döntött, azok közül is csak a vegán dolgokat - nem azért mert vegán, hanem mert túl könnyen bukkan ingyen élelemre és újabb kihívásnak érzi szükségét.
A vegán táplálkozás eleinte nehéz volt, ismerte el Reid és megjegyezte, hogy rendszeresen elfogyott az elmúlt hónapokban. A vegán étrend előteremtése rengeteg kuka átnézésével jár, amire nem mindig talál időt.
A vegán kukabúvárkodással járó nehézségek ellenére, Reid elmondása szerint kevés időt tölt élelmiszer-vadászattal.
A tevékenységgel kapcsolatos egyik legnagyobb tévhit, hogy órákig tartana egy étkezésre való élelmiszert gyűjteni, jegyezte meg. Valójában nem tart tovább mint bemenni vásárolni a boltba.
„Nem kell többször mennem mint másoknak” - állapította meg Reid. „Azt hiszem, az emberek úgy gondolják, hogy nagy időbefektetéssel járna, pedig csak elmegyek pár konténerhez a környékemen és 15 perc alatt kint is vagyok.”
Azonban ennek ellenére sem tehet mindenki úgy, mint Reid. Bizonyos értelemben vett kiváltságok szükségesek még napi 15 perc szemetes kutatáshoz is. Családosok, megszabott időbeosztásban dolgozók és a társadalmi megítéléstől félők számára nem biztos, hogy beválik a kukabúvárkodás.
Reid elismeri, hogy viszonylag kivételes helyzetben van.
Célja nem az, hogy másokat az ő étkezési szokásaira buzdítson, hanem hogy rávilágítson az Egyesült Államok abszurd mértékű élelempazarlására. Dolgozik egy dokumentumfilmen is a témában, amelyet jövő év elején mutat be.
Felmerül a kérdés, ha Reid valóban olyan jó kukabúvárkodásban, mi törte meg és okozta az 5.50 dolláros költekezését? Forgatási probléma miatt egy nappal tovább kényszerült megszállni egy szigeten Maryland partjainál. Nem volt nála a plusz napra élelem és azzal kellett beérnie, amit talált.
„Belefutottam egy helyzetbe, ahol szükségem volt ennivalóra, de nem volt túl sok lehetőségem” - indokol Reid.
Így vásárolt egy zacskó diákcsemegét és egy fehérje-szeletet. „Gyenge voltam” - tette hozzá tréfásan. „Nem is volt rendes kaja”.
Forrás: Mirror