hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Ennyit segített a Migration Aid - megdöbbentő számok

Az egyik legnagyobb menekülteket segítő civil szervezet számai az elmúlt 3 hónapról.

Link másolása

hirdetés

Az egyik legnagyobb menekülteket segítő civil szervezet, a Migration Aid nyilvánosságra hozta, számszerűsítve mekkora segítséget kaptak rajta keresztül a Magyarországon átutazó menekültek. A számok képet adnak arról, hogy a menekültválság során létrejött civil összefogás milyen sok segítőt és milyen sok adományozót szólított meg, hiszen szinte az összes adomány a lakosságtól, a polgároktól, vagyis a civilektől jött.

A Migration Aid aktivistái tehát az elmúlt három hónapban csak Budapesten 111.600 főről gondoskodtak - ez közel 5 ezer önkéntes összesen több mint 70 ezer munkaóráját jelenti. (Ebben benne van a szolnoki, bicskei, a ceglédi, a győri, a debreceni és a szolnoki önkéntesek munkája is). Az alábbi részletes összesítésből többek között az is kiderül, hogy a szervezet összesen több mint 3 és fél millió forint értékben bonyolított telefonhívásokat a menekültek számára (sokszor az állam helyett).

Migration Aid Szamokban

Forrás: Migration Aid / HVG

hirdetés

mig2

Fotók: Migration Aid / Facebook

mig1

Kiosztottak többek közt 140 000 üveg vizet, megkentek 49 400 szendvicset, osztottak 90 400 müzliszeletet, 73 200 tisztálkodószert, 7830 pár cipőt, több tízezer ruhaneműt. A Migration Aid BKV-jegyekre 7 milliót költött. Gyógyszerekre 2100 adományozótól összesen 37 millió forintot kaptak, ennek 90 százalékát a Migration Aid-es támogatóktól.

Amit nem tudtak felhasználni, hátrányos helyzetű falvakba ment: több mint 30 zsák játék és 80 zsák ruha.

Nem áll le a Migration Aid

Ezért is adta közre a szervezet egyik ikonikus tagja, Baba a következő felkérést:

„Annak ellenére, hogy az Önkormányzat már nem biztosít számunkra épületet, és a pályaudvaron már nincsenek nagy létszámban menekültek, attól a segítségünkre még mindig szükség van a határok mentén, a táborokban.

Minden nap 10–18 óra között Önkénteseink várják az adományokat a Keleti pályaudvaron a Metró lejáratnál, amelyeket eljuttatunk a rászorulóknak.

Ruhaneműt ideiglenesen nem, de tartós élelmiszert (pl. kis dobozos üdítőitalok, 0,5 literes szénsavmentes ásványvíz, műzli, csokoládé, gyümölcs, stb ) illetve tisztálkodási eszközöket (borotva, kis csomag papír zsebkendő, kis csomagos tusfürdő, borotvahab, kis csomagos nedves törlőkendő stb.) továbbra is várunk, mert ezekre szükség van.

Az összegyűjtött adományokat – a mennyiségtől függően – heti legalább egy alkalommal eljuttatjuk a menekültek, illetve a rászorulók számára.

Kérlek, keressétek az Önkénteseinket, akik kitűzővel rendelkeznek.

Támogatásotokat megköszönve, hiszen nélkületek nem ment volna

Baba”

Nyomj egy lájkot, ha értékeled a Migration Aid munkáját!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Szörnyethalt bungee-jumping közben: azt hitte, neki szól a jelzés, és leugrott kötél nélkül

A 25 éves ügyvédnő annyira szeretett volna már túl lenni az ugráson, hogy nem figyelt arra, hogy még csak a hevedert tették rá, a kötelet viszont még nem.

Link másolása

hirdetés

Kicsit túlizgulta élete első bungee-jumping ugrását egy kolumbiai nő, ennek aztán az lett az eredménye, hogy ez lett élete utolsó ugrása is.

Az történt, hogy a fiatal Yecenia Morales párjával akarta kipróbálni a kötélugrást, fel is mentek az Amaga településen található, völgy felett húzódó hídra. Az volt a menetrend, hogy a férfi ugrik először, és a nő majd csak utána. Az üzemeltetők jeleztek is Yecenia barátjának, hogy ugorhat, de a nő azt hitte izgalmában, hogy neki szól a jelzés, és levetette magát a mélybe.

A Daily Mail szerint a 25 éves ügyvéd annyira szeretett volna már túl lenni az ugráson, hogy nem figyelt arra, hogy még csak a hevedert tették rá, a kötelet viszont még nem.

Yecenia 45 métert zuhant, és nem élte túl a balesetet. A barátja utána ugrott, meg is sérült közben, de már nem tudott rajta segíteni. A férfit sokkos állapotban vitték be a kórházba.

Egyébként az orvosok szerint Morales nem a földet éréskor halhatott meg, hanem szívrohamot kaphatott már zuhanás közben.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Megerőszakolta és teherbe ejtette 11 éves nevelt lányát egy Heves megyei férfi

Éjszakánként, késsel a kezében gyakran beosont a lányhoz, akit rendszeresen közösülésre kényszerített, majd 2020 nyarán teherbe ejtett.
MTI/SZM - szmo.hu
2021. július 22.


Link másolása

hirdetés

Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség egy 11 éves nevelt lányát erőszakkal teherbe ejtő férfi és élettársa, a gyerek anyja ellen - közölte a Heves Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a férfi 2019 nyarán egy internetes oldalon ismerkedett meg a nővel, majd hozzá költözött. A dél-hevesi házban együtt éltek a nő három gyermekével, köztük az akkor 11 éves kislánnyal. A gyerekek a járványhelyzet miatt 2020-ban otthon tanultak, mialatt nevelőapjuk felügyelte őket. A nő munka után jellemzően italozott, majd lefeküdt aludni.

A férfi – a nő tudtával és beleegyezésével – rendszeresen bántalmazta a gyerekeket, ami miatt féltek tőle, különösen miután tudatta velük, hogy korábban emberölés miatt is volt már büntetve.

A férfi éjszakánként, késsel a kezében gyakran beosont nevelt lányához, akit rendszeresen közösülésre kényszerített, majd 2020 nyarán teherbe ejtett. Amikor ez kiderült, rávette, hogy várandós állapotát egy osztálytársára fogja.

A főügyész közölte: mivel az érzelmi elhanyagolás, a fizikai bántalmazás és az átélt szexuális traumák miatt a gyerek személyiségfejlődése súlyosan sérült, a gyámhatóság őt és testvéreit nevelésbe vette.

A főügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfit és a nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, valamint a nevelőapával szemben tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal és az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt is vádat emelt.

hirdetés

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a most 60 éves férfival szemben – beismerése esetén – 16 év fegyházbüntetést szabjon ki és 10 évig tiltsa el a közügyektől.

Ezzel együtt azt is kérte, hogy az ítéletben véglegesen tiltsák el az elsőrendű vádlottat minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, ahol gyerekek lehetnének a felügyeletére, gondoskodására bízva.

A nő esetében az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, valamint határozott idejű foglalkozástól eltiltást javasol a másodrendű vádlott szülői felügyeleti jogának - mindhárom gyerekére vonatkozó - megszüntetése mellett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Segítségkérő mozdulatsor bevezetésén dolgozik a rendőrség

A nemzetközileg ismert jelzés arra hivatott, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatok némán jelezhessenek a hatóságoknak.

Link másolása

hirdetés

Az úgynevezett néma segélykiáltás, a nemzetközi szinten Signal for Help néven ismert segítségkérő mozdulatsor bevezetésén dolgozik a rendőrség, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek némán is tudjanak jelezni, segítséget kérni - mondta az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztály Közterületi Őrszolgálati Osztály kiemelt főreferense szerda délelőtt a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.

Ducsai Tamás hozzátette:

a felemelt, ökölbe szorított kéz a segélykérés jelzéseként Kanadából indulva terjedt el világszerte, és a közösségi médián keresztül Magyarországra is elérkezett.

Ez a jelzés egy rendőr számára egyenértékű bármely más kommunikációs csatornán tett bejelentéssel. Ugyanakkor ez a kezdeményezés nevelő hatású is, éberségre tanít, és ezáltal kialakul a cselekvő emberbarátiság példája - fűzte hozzá.

A sértettek helyzetükből adódóan gyakran nem tudják vagy nem akarják vállalni a segítségkérést, de ezzel a módszerrel bárkinek lehetősége van néma segítségkiáltásra

- mondta.

Ha bárki észleli ezt a mozdulatot, hívja a 112-es segélyhívószámot, hogy az érintett mihamarabb megkapja a segítséget

- kérte a főreferens.

hirdetés
Videó: Néma segélykiáltás


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Négy kutyát éheztetett halálra a pécsi férfi

A férfi 2018 óta próbálja felszámolni a tenyészetét, a két évesnél idősebb állatoknak viszont nem talált gazdát. A kutyákat ezért a kennelekbe zárva tartotta, és nem adott nekik elég ételt sem.

Link másolása

hirdetés

Állatkínzás miatt indult eljárás egy pécsi férfi ellen, aki négy kutyát halálra éheztetett, további nyolcat pedig az éhhalál szélére sodort - derült ki a Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.

A férfi 2014-ben kezdett német juhászkutyák tenyésztésével foglalkozni, a lakása mellett egy 24 boxos kutyakennelt alakított ki. Négy évvel később azonban úgy döntött, felszámolja a kutyatenyészetet, és túlad a kennelekben élő 30 kutyán. Míg több állatot sikerült elajándékoznia, addig a két évesnél idősebb állatoknak nem talált gazdát, így 12 eb maradt nála.

A tenyésztő még korábban kötött egy szerződést az egyik élelmiszeripari áruházzal, hogy a lejárt szavatosságú, illetve a selejtes csomagolású termékeket átengedik a részére. A férfi azonban hiába szállította el az ételt, azokat nem adta a kutyáknak, több doboznyi húsárut hagyott az udvaron.

2019 szeptemberétől még rosszabbra fordult az állatok helyzete, a férfi ugyanis onnantól kezdve a kennelekbe bezárva tartotta őket, és nem adott neki elég ételt sem.

Kicsivel kevesebb mint 2 év alatt 4 állat halt éhen, a többi nyolc pedig kórosan alultáplált volt.

A férfi ellen állatkínzás bűntette miatt indítottak eljárást.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: