Charlotte Bradmannak egészen két évvel ezelőttig menő állása volt, ugyanis az angol Országos Egészségügyi Szakszolgálatnak (NHS – National Health Service) dolgozott. Az emberek a járvány alatt a megtapsolták a munkáját, most pedig sokan elítélik, mert egy furgonban él Cornwallban – írja a The Guardian.
„Jelzáloghitelem volt egy szép, kőből épült sorházon, ami 14 évig volt az otthonom. Néhány évvel ezelőtt 'önkényesen' újra birtokba vették”
– kezdi történetét Charlotte, aki mínuszba került, a bank pedig aprópénzért adta el az ingatlanját egy aukción.
„Küldtek egy 30 000 fontos számlát, bár az évek során több mint 60 000 font kamatot fizettem. Még várni fognak egy darabig, mire kifizetem a számlát, hacsak valami csoda folytán nem emelik a minimálbért olyan értékre, ami nemcsak a létezést, hanem a megélhetést is lehetővé teszi”
– mondja Charlotte, aki rövid idő alatt elvesztette az otthonát, a kutyáját, egy kiadói szerződést, egy tartós párkapcsolatot és a jövőjét is. Ugyanis párja, akiről azt gondolta, hogy feleségül fogja venni, pont Valentin-napon közölte, hogy nem tud többé vele maradni.
Charlotte az öngyilkosságot is fontolóra vette, ugyanis nehéz gyermek- és fiatal felnőttkora után úgy érezte, nem bírta elviselni az újabb megpróbáltatásokat.
Kiskorában családon belüli erőszak áldozata volt, ami miatt később ingatag kapcsolatai voltak, szorongással és poszttraumás stressz szindrómával küzdött. Hat hónap különélés után újra megpróbálkoztak az együttéléssel, de kapcsolatuk ekkor is zátonyra futott.
Két nappal a szakítás után Charlotte már a legjobb barátnőjét kísérte hajnali háromkor egy hospice házba, hogy elbúcsúzhasson halálosan beteg párjától, aki megérkezésük után egy órán belül elhunyt. Ez fordulópontot jelentett a nő életében, aki innentől kezdve minden energiáját arra fordította, hogy barátját támogassa.
Ahogy telt az idő, Charlotte rájött, hogy ki akar lépni a társadalomból, amelynek az elvárásait egyszerűen nem tudtam teljesíteni sem érzelmileg, sem anyagilag.
Becsomagolta az összes holmiját egy lakóautóba, majd Cornwallba indult.
„A szabadság érzése, amit azáltal kaptam meg, hogy anyagilag önellátó lettem és csak a gépjármű-biztosítást, az üzemanyagot és az adót kell fizetni, hatalmas megkönnyebbülést jelent és rendkívül felszabadító”
– mondja Charlotte, és nem ő az egyetlen, aki hasonló döntést hozott.
A lakóautókban élő emberek életmódja azonban nem mindenkinek tetszik. Számos negatív hangvételű cikk jelent meg a furgonosokról. Sokan arra panaszkodnak, hogy a „hajléktalanok” rengeteg szemetet hagynak mindenhol. Charlotte ennek ellenére nem volt tanúja hasonló viselkedésnek és maga is rendkívül ügyel a környezetre.
„Teljes munkaidőben dolgozom, és a pénzemet etikusan tudatosan költöm el független helyi vállalkozásoknál. Így aztán nagyobb mértékben járulok hozzá a gazdasághoz, mint bármely lakástulajdonos, még akkor is, ha időnként idegesítem a helyi lakosokat azzal, hogy az utcájukban parkolok”
– mondja Charlotte.
A lakóautósok ugyanis alapvetően megüresedett állásokat töltenek be, mert Cornwall-szerte súlyos munkaerőhiány van a lakhatási válság miatt. Charlotte a sok negatív tapasztalat ellenére sem akarja feladni a rengeteg veszteség árán megszerzett szabadságát, és ragaszkodik különleges életmódjához. Ő azt vallja:
„A szegénység fenntartására tervezett rendszertől való elszakadás nemcsak lázadás, hanem önfenntartás és intelligencia kérdése is.”
Charlotte Bradmannak egészen két évvel ezelőttig menő állása volt, ugyanis az angol Országos Egészségügyi Szakszolgálatnak (NHS – National Health Service) dolgozott. Az emberek a járvány alatt a megtapsolták a munkáját, most pedig sokan elítélik, mert egy furgonban él Cornwallban – írja a The Guardian.
„Jelzáloghitelem volt egy szép, kőből épült sorházon, ami 14 évig volt az otthonom. Néhány évvel ezelőtt 'önkényesen' újra birtokba vették”
– kezdi történetét Charlotte, aki mínuszba került, a bank pedig aprópénzért adta el az ingatlanját egy aukción.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halloween eredetileg egy angolszász népi ünnep, amelynek teljes neve "All Hallows' Eve" (mindenszentek előestéje). Mivel mindenszentek november 1-jén van, így Halloween október 31-én. A Halloween egy összetett szó, amelyet az angolszász "hālige" (szent) és "wēen" (este, előestéje) szavakból alkottak.
Mit ünneplünk Halloween napján?
Az ünnep eredeti célja az elhunytak tisztelete és emlékének megünneplése volt. A keresztény hagyományban mindenszentek ünnepe fontos volt, és a halottak emlékének megőrzését szolgálta. Az emberek az elhunytak szellemi jelenlétére való hivatkozással gyertyákat gyújtottak és különféle szertartásokat tartottak az ünnepen.
Azonban az évszázadok során a Halloween ünnepe átalakult, keresztény és pogány hagyományokat is hordoz. A modern Halloween sokkal inkább a rémisztő és szórakoztató elemekre összpontosít, beleértve a jelmezeket, a töklámpásokat (Jack-o'-lanterns), a tréfálkozást és a csemegéket. Az ünnep a közösségi szórakozás és az elhunytak emlékének megünneplése mellett a kreativitás, a szórakozás és vidám tréfálkozás alkalmává vált.
Mivel az eredeti jelentése és célja változott, a Halloween ma inkább egy szórakoztató és kreatív ünnep, amelyet sok országban ünnepelnek különböző hagyományok és szokások szerint. Lássuk, az országban milyen rendezvények özül válogathattok!
Budapest, Állatkert
Október 31. péntek
Napközben az Állatkert a szokásos rend szerint működik, majd este bezár, 18 órakor pedig újra kinyit, már az állatkerti Halloweenre érkező látogatók előtt.
Október 31-én este rengeteg érdekes programmal, izgalmas, sőt akár borzongató élményekkel és vidám szórakozással várnak titeket!
FONTOS! Halloweeni programjuk a Világ állatai lampion fesztiválra szóló belépőjeggyel látogatható.
Idén is elérkezett a Halloween, amikor a kőbányai pincerendszer sötét alagútjai megtelnek izgalommal, misztikummal – és futócipők dobbanásával! A Halloween Run ezúttal a szerencsédet is próbára teszi: fekete macskák, recsegő létrák, villanó fények és babonák birodalma vár rád a föld alatt. Válaszd ki a neked való távot – a 300 méteres ovis futamtól a 21 kilométeres kihívásig –, és tudd meg, melléd áll-e Fortuna, vagy inkább a balsors kísér az útvesztőn át. Merülj el a sötétségben, és fuss úgy, mintha a szerencséd múlna rajta – mert most talán tényleg így van!
Idén már 17. alkalommal ragyogják be Budapest egyik legikonikusabb helyszínét a szebbnél szebb, kézzel faragott töklámpások!
Gyere el október 25-én 19:00 és 21:00 között családoddal vagy barátaiddal a Hősök terére, és csodáld meg a fényekkel teli kavalkádot – vagy hozd el a saját alkotásodat is!
A fesztivál nemcsak látványos, hanem jótékony célú is: a szervezők idén is a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkáját támogatják. Hozz magaddal tartós élelmiszert (például cukrot, olajat, tésztát, rizst, konzerveket vagy édességet), és segíts, hogy minél több rászoruló gyermek asztalára kerüljön meleg étel.
Ne feledd: beöltözni ér! Jöhetnek a boszorkánykalapok, vámpírfogak és narancsszín köpenyek – együtt ünnepeljük a Halloweent és a jótékonyság erejét!
November 8-án 16:00 és 20:00 között újra megrendezik a Vadaspark legizgalmasabb eseményét, ahol a sötét ösvényeken fáklyafény, zene és jelmezes figurák várják a látogatókat.
Kicsik és nagyok egyaránt találnak maguknak programot: tökfaragás, állati totó, jelmezverseny, rajzpályázat, és természetesen DJ SOMA gondoskodik a hátborzongató hangulatról!
Ne feledd, elemlámpát hozni kötelező, és ha szeretnéd elkerülni a sort, válts online elővételes jegyet! Légy részese a környék legfélelmetesebb és legcsaládiasabb Halloween bulijának – ahol a természet sötétebb oldala is mosolyt csal az arcodra!
Október 31-én ismét visszatér a halloweeni borzongás a Csillagösvénybe! Faragd ki a saját töködet, majd indulj el az éjszakai labirintus titokzatos ösvényein, ha elég bátor vagy hozzá. A nap végén hazaviheted a saját töklámpásodat, emlékül erről a különleges estéről. Arcfestés, forralt bor, sült gesztenye és finom ételek várnak – igazi őszi hangulat, egy csipetnyi misztikummal. Jegyvásárlás: csillagosveny.com/jegyvasarlas
Székesfehérvár
Október 24-26.
A Hiemer-ház kapuja ismét kitárul, és a múlt árnyai visszatérnek egykori otthonukba. Aki belép, nem marad puszta szemlélő: túlvilági vezetők kísérik végig a sötét termeken, miközben elárulják a hajdani urak féltett titkait és rémisztő praktikáit. A borzongató séta során a város sötétebb oldalába is bepillantást nyerhetsz – ha van elég bátorságod megzavarni a holtak nyugalmát. A kísértetjárta túrák október 24–26. között várják a vállalkozó szellemű látogatókat a székesfehérvári Hiemer-házban. Jegyár: 3400 Ft/fő.
Október 25-én 18:00 és 23:00 között a Medveotthon egy éjszakára rémek és kísértetek birodalmává változik. A sötétbe borult parkban bárhol felbukkanhat egy árny vagy egy ijesztő meglepetés – senki sem tudhatja, mikor és hol jön a következő frász. Egy estére minden a borzongásról, a titokról és a jó hangulatról szól.
Halloween eredetileg egy angolszász népi ünnep, amelynek teljes neve "All Hallows' Eve" (mindenszentek előestéje). Mivel mindenszentek november 1-jén van, így Halloween október 31-én. A Halloween egy összetett szó, amelyet az angolszász "hālige" (szent) és "wēen" (este, előestéje) szavakból alkottak.
Mit ünneplünk Halloween napján?
Az ünnep eredeti célja az elhunytak tisztelete és emlékének megünneplése volt. A keresztény hagyományban mindenszentek ünnepe fontos volt, és a halottak emlékének megőrzését szolgálta. Az emberek az elhunytak szellemi jelenlétére való hivatkozással gyertyákat gyújtottak és különféle szertartásokat tartottak az ünnepen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 45 éves Tammy Carvey ChatGPT által generált számsorral 100 000 dollárt nyert a Michigan Lottó Powerball-játékán. A szeptember 6-i sorsoláson eltalálta a négy fehér golyót és a Powerballt: 11–23–44–61–62, PB: 17. A találat 50 000 dollárt ért, a Power Play opció pedig 100 000 dollárra emelte az összeget. A szelvényt online, a MichiganLottery.com oldalon vásárolta.
„Csak akkor játszom Powerballt, amikor igazán magas a főnyeremény, és most több mint 1 milliárd dollár volt, úgyhogy vettem egy szelvényt – mesélte Carvey.
„Megkértem a ChatGPT-t, hogy adjon egy számsort, és ezeket írtam be a szelvényre”
- tette hozzá
„Amikor megnéztem a nyerőszámokat, láttam, hogy négy fehér golyó és a Powerball is stimmel, és tudtam, hogy biztos nyertem valamit. A Google szerint ez 50 000 dollár, úgyhogy azt hittem, annyit nyertem.
Csak amikor beléptem a Michigan Lottery-fiókomba, esett le, hogy bekapcsoltam a Power Playt, így valójában 100 000 dollárt nyertem! A férjemmel teljesen ledöbbentünk.”
Carvey bement a lottótársaság központjába, és felvette a nyereményét. A pénzből kifizeti a házát, a maradékot pedig félreteszi.
Tammy Carvey turned artificial intelligence into a real-life win when she won a $100,000 Powerball prize with a set of numbers generated by ChatGPT! ➡️ https://t.co/bwL0uJoQ89pic.twitter.com/OGNObNsD0p
A Powerball-szelvény darabja 2 dollár, a játék az állam egész területén és online, a MichiganLottery.com-on is elérhető. A Power Play opció 1 dollárért kérhető, és a nem főnyeremény-típusú nyereményeket akár tízszeresére növeli, legfeljebb 2 millió dollárig. További 1 dollárért a Double Play is választható, amely második esélyt ad az esti Double Play sorsoláson akár 10 millió dollárig.
A Powerball-sorsolás hétfőn, szerdán és szombaton 22:59-kor zajlik, és élőben is nézhető a powerball.com oldalon. Powerball-szelvényeket 45 államban, Washington D.C.-ben, az Amerikai Virgin-szigeteken és Puerto Ricóban árulnak.
Az oldalon ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a lottósorsolások eredményei véletlenszerűek, és sem mesterséges intelligenciával, sem más számgeneráló eszközzel nem lehet őket előre megjósolni.
A 45 éves Tammy Carvey ChatGPT által generált számsorral 100 000 dollárt nyert a Michigan Lottó Powerball-játékán. A szeptember 6-i sorsoláson eltalálta a négy fehér golyót és a Powerballt: 11–23–44–61–62, PB: 17. A találat 50 000 dollárt ért, a Power Play opció pedig 100 000 dollárra emelte az összeget. A szelvényt online, a MichiganLottery.com oldalon vásárolta.
„Csak akkor játszom Powerballt, amikor igazán magas a főnyeremény, és most több mint 1 milliárd dollár volt, úgyhogy vettem egy szelvényt – mesélte Carvey.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A hétvégén rendezik a Harcosok Klubja második edzőtáborát. A helyszín ezúttal a zánkai Erzsébet-tábor, ahova Orbán Viktor saját maga kormányozta be a miniszterelnöki kisbuszt, amiről egy videót is posztolt a Facebookra.
„Jó napot! Miről maradtam le?” - kérdezi az érkezés után a kormányfő az őt fogadókat. A válaszból kiderül, hogy a harcosok nagy bevonulását már biztosan lekéste Orbán.
„Úttörőtáborban voltam itt utoljára”
- mondja két szelfi között a miniszterelnök, aki azt is elárulja, hogy ez mikor volt:
„Én jártam már itt 1973-ban” - derül ki egy újabb beszélgetésből.
„Azóta egy picit változott” - hívják fel az elmúlt évekre a miniszterelnök figyelmét.
A hétvégén rendezik a Harcosok Klubja második edzőtáborát. A helyszín ezúttal a zánkai Erzsébet-tábor, ahova Orbán Viktor saját maga kormányozta be a miniszterelnöki kisbuszt, amiről egy videót is posztolt a Facebookra.
„Jó napot! Miről maradtam le?” - kérdezi az érkezés után a kormányfő az őt fogadókat. A válaszból kiderül, hogy a harcosok nagy bevonulását már biztosan lekéste Orbán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bocsánatot kért a tajvani Eva Air légitársaság, miután egy elhunyt légiutas-kísérőtől követelt igazolást arról, hogy kórházban tartózkodott – írta a BBC.
A 34 éves nő szeptember 24-én rosszul lett a Milánóból Taoyuan városába tartó járaton, kórházba került, majd október 8-án meghalt. A kórház egyelőre nem közölte a halál okát.
A család elmondása szerint napokkal a tragédia után a Sun nevű utaskísérő telefonjára üzenet érkezett az Eva Airtől, amelyben
a cég képviselője igazolást kért a kórházi időszakra bejelentett távollétéről. A hozzátartozók válaszként elküldték a halotti anyakönyvi kivonatot.
Az Eva Air közleményt adott ki, amelyben azt írták, alkalmazottjuk hibázott, és emiatt személyesen kértek bocsánatot az elhunyt légiutas-kísérő családjától. A történtek miatt belső vizsgálatot is indítottak.
Sun Csia-ming, az Eva Air elnöke azt mondta, „Sun távozása örök fájdalom a szívünkben”. A közleményben azt is írták, hogy „mélyen elszomorította” őket fiatal dolgozójuk halála.
Az ügy nagy felháborodást váltott ki az interneten, főleg miután a közösségi oldalakon magukat Sun munkatársainak valló felhasználók azt állították, a nőt kényszerítették, hogy dolgozzon akkor is, amikor rosszul érezte magát.
A tajvani hatóságok és maga az Eva Air azt is kivizsgálja, hogy felettesei megtagadták-e Suntól az orvosi segítséget vagy a betegszabadságot.
A légitársaságot egyébként nem először éri az a vád, hogy túlhajszolja a dolgozóit. 2013 óta hétszer bírságolták meg őket, legtöbbször a szabálytalan túlóráztatás miatt. Az kiderült, hogy Sun az elmúlt hat hónapban átlagosan havi 75 órát repült, ami a szabályok szerint belefér.