Elárverezték az angyalföldi gyilkos budai lakását, a végrehajtók utcára teszik a még ott élő édesanyát
A férfi és az édesanyja közös tulajdonában álló, 87 négyzetméteres, 3. emeleti lakást 70 905 000 forintra becsülték fel, amikor biztossá vált, hogy elárverezik.
Buda egyik központi helyén áll a ház, amiben T. Róbert, az angyalföldi gyilkosként elhíresült férfi élt az édesanyjával - írta meg a Blikk.
Ezt a lakást milliós kölcsönök terhelték, idén januárban azonban elárverezték.
Mint ismert, a gyilkosságot elkövető férfi tavaly július 13-án végzett kedvesével egy bérelt angyalföldi lakásban. A férfi a gyilkosság után megpróbált elrejtőzni, a véres kést pedig, amivel megölte egykori szerelmét, a Dunába dobta.
A férfi és az édesanyja közös tulajdonában álló, 87 négyzetméteres, 3. emeleti lakást 70 905 000 forintra becsülték fel, amikor biztossá vált, hogy elárverezik.
T. ellen több magánszemély hitelezőként, egy közműcég és a társasház kezelője pedig tartozások miatt kért végrehajtást.
T. volt az ingatlan 2/3 részének tulajdonosa, az édesanyjáé, Ágnesé volt a maradék egyharmad. Az árverezés idén januárban lezajlott, a lakást egy ingatlanforgalmazással foglalkozó cég vásárolta meg, ám az idős asszony még mindig ott lakik.
A Blikknek nyilatkozott a börtönben ülő férfi ügyvédje, aki szerint a végrehajtásra azért került sor, mert T. édesanyjának nevén volt a hitel.
Május elsejéig érvényben volt a moratórium, az asszonnyal szemben viszont most már hamarosan elindul a végrehajtási eljárás, ez pedig azt jelenti, hogy kilakoltatják majd az idős asszonyt.
Buda egyik központi helyén áll a ház, amiben T. Róbert, az angyalföldi gyilkosként elhíresült férfi élt az édesanyjával - írta meg a Blikk.
Ezt a lakást milliós kölcsönök terhelték, idén januárban azonban elárverezték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Óriási lánggal ég a Tomorrowland nagyszínpada - két nap múlva nyitna a fesztivál
A belga elektronikus fesztivál helyszínén nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók, ezer munkatárs van a területen. A hatóságok óvatosságra kérik a környéken élőket.
Tűz ütött ki a Tomorrowland helyszínén Belgiumban, a fesztivál nagyszínpada lángokban áll, írja a DJ Mag. A közösségi oldalakon sorra jelennek meg a videók, amelyeken jól látszik, hogy ég a világ egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményének fő színpada. Mindez kevesebb mint két nappal a kapunyitás előtt történt, miközben több mint 70 ezer ember készülődik a fesztiválra.
A helyi GVA arról számolt be, hogy a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók. Közben a hatóságok arra kérik a környéken élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat.
A Mirror információi szerint
nagyjából ezer dolgozó van a helyszínen. Szerencsére eddig nem jelentettek sérülteket.
A GVA egy másik cikke, valamint a közösségi oldalakra feltöltött videók is mutatják, mekkora a tűz:
Tűz ütött ki a Tomorrowland helyszínén Belgiumban, a fesztivál nagyszínpada lángokban áll, írja a DJ Mag. A közösségi oldalakon sorra jelennek meg a videók, amelyeken jól látszik, hogy ég a világ egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményének fő színpada. Mindez kevesebb mint két nappal a kapunyitás előtt történt, miközben több mint 70 ezer ember készülődik a fesztiválra.
A helyi GVA arról számolt be, hogy a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók. Közben a hatóságok arra kérik a környéken élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Holtan találták szállodai szobájában Dan Riverát, a New England Society for Psychic Research „vezető kutatóját”, aki épp egy olyan turnét vezetett épp, amely során az igazi Annabelle babát is megtekinthették az érdeklődők - írja az Evening Sun.
A beszámolók szerint a mentők egy helyi hotelhez vonultak ki, ahol újra kellett éleszteni egy férfit. Dan Rivera halálhírét másnap, július 14-én a társaság a Facebook-oldalán is megerősítették.
A túrát a Ghostly Images of Gettysburg nevű csoport szervezte a Soldiers National Orphanage nevű helyszínen.
A társaság weboldala szerint Rivera több mint tíz éve kutatta a paranormális jelenségeket. Bridgeportban született és nőtt fel, és szolgált az amerikai hadseregben is. Már fiatal korában különös jelenségeket tapasztalt otthonában, később pedig a Santeria rituálék szakértőjévé vált. Halálának pontos okát nem hozták nyilvánosságra. A People megkereste a társaságot, valamint az Adams megyei seriff hivatalt és a halottkém irodáját is.
Az Annabelle-baba története egészen 1968-ig nyúlik vissza, amikor egy ápolónő ajándékba kapta, és furcsa dolgokat kezdett tapasztalni a lakótársával. Egy médium szerint a baba egy Annabelle nevű kislány szellemének otthona volt. A lányok próbálták elfogadni a szellemet, de a baba rosszindulatú és erőszakos viselkedést mutatott.
A baba története ihlette A démonok között (The Conjuring) című horrorfilmsorozatot is.
Holtan találták szállodai szobájában Dan Riverát, a New England Society for Psychic Research „vezető kutatóját”, aki épp egy olyan turnét vezetett épp, amely során az igazi Annabelle babát is megtekinthették az érdeklődők - írja az Evening Sun.
A beszámolók szerint a mentők egy helyi hotelhez vonultak ki, ahol újra kellett éleszteni egy férfit. Dan Rivera halálhírét másnap, július 14-én a társaság a Facebook-oldalán is megerősítették.
A túrát a Ghostly Images of Gettysburg nevű csoport szervezte a Soldiers National Orphanage nevű helyszínen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy korábban mi is megírtuk, a belgiumi Boom városában kigyulladt a Tomorrowland világhírű nagyszínpada. A tűz szerdán délután csapott fel, amikor a látogatók még nem érkeztek meg a fesztiválra. Ekkor körülbelül ezer dolgozó tartózkodott a helyszínen.
A lángok gyorsan terjedtek, a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, hogy megfékezzék a tüzet. A nagyszínpad jelentős károkat szenvedett, de szerencsére senki sem sérült meg.
A helyi sajtó arról írt, hogy
a tűz valószínűleg egy technikai hiba miatt keletkezett. A szemtanúk robbanásokat hallottak közvetlenül a tűz kitörése előtt. A hírek szerint a tűzijátékágyúk tesztelése közben történhetett a baj.
A HLN beszámolója szerint a tüzet sűrű füst kísérte, amit messziről is látni lehetett, ráadásul erős szél fújt.
A fesztivál szervezői gyorsan reagáltak, és hivatalos közleményt adtak ki, amit a Blikk vett észre.
„A Tomorrowland nagyszínpadán történt súlyos incidens és tűzeset következtében a szeretett Mainstage (a nagyszínpad) jelentős károkat szenvedett. Megerősítjük, hogy az eset során senki sem sérült meg. Örömmel jelentjük be, hogy a DreamVille (a kemping) a tervek szerint holnap, július 17-én, csütörtökön megnyílik, és készen áll minden látogató fogadására. A Global Journey programjai Brüsszelben és Antwerpenben szintén a tervek szerint zajlanak. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk a fesztiválhétvége (péntek–szombat–vasárnap) lebonyolítására.”
A szervezők és a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy a tűzijátékágyúk okozták a tüzet.
A Tomorrowland hivatalosan pénteken kezdődik, és több mint 100 ezer embert várnak. Az első külföldi fesztiválozókat szállító „party flightok” már megérkeztek Belgiumba.
Ahogy korábban mi is megírtuk, a belgiumi Boom városában kigyulladt a Tomorrowland világhírű nagyszínpada. A tűz szerdán délután csapott fel, amikor a látogatók még nem érkeztek meg a fesztiválra. Ekkor körülbelül ezer dolgozó tartózkodott a helyszínen.
A lángok gyorsan terjedtek, a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, hogy megfékezzék a tüzet. A nagyszínpad jelentős károkat szenvedett, de szerencsére senki sem sérült meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghökkentő esetről számolt be Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Egy járművezetéstől eltiltott sofőr kezdett ámokfutásba, miután a közlekedési rendőrök július 11-én éjszaka a Nyugati térnél ellenőrizni akarták.
A gépkocsi vezetője először úgy tett, mint aki együttműködne az intézkedőkkel, azonban amikor a járőrök elindultak az autóhoz, a sofőr gázt adott és nagy sebességgel tovább hajtott.
A rendőrök egészen a Rákóczi útig követték a menekülő járművet, ahol az egy taxival ütközött.
A menekülő autóban összesen három férfi volt, akik az ütközést követően mindannyian menekülőre fogták.
De nem úszták meg: a sofőrt, a 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg két utasát, a 36 éves B. Artúrt és a 36 éves T. Józsefet a Rákóczi úton közösen fogták el a BRFK és a Készenléti Rendőrség rendőrei.
A BRFK közlése szerint
a sofőrt már korábban is elfogták ittas és bódult vezetés miatt, most az autójában nála és társainál kábítószergyanús anyagot találtak.
A rendőrök mindhárom férfit előállították, és mivel velük szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért a rendőrök az előállítás során mintavételre is intézkedtek.
A sofőrt, R. Györgyöt közúti veszélyeztetés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt, míg két utasát kábítószer birtoklása vétség, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.
Mindhárom férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.
Az ámokfutást több kamera is rögzítette, a felvételt a rendőrök közzé is tették: