prcikk: Éjjel még vártak magyar állampolgárok arra Izraelben, hogy hazajussanak valamilyen géppel | szmo.hu
HÍREK

Éjjel még vártak magyar állampolgárok arra Izraelben, hogy hazajussanak valamilyen géppel

215 magyart sikerült két katonai géppel hazahozni, ezt Szijjártó péter közölte éjjel, miután felszálltak a gépek, és biztonságban voltak az utasok. Reggel egy harmadik gép is felszállt magyar utasokkal.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és már biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé - írta Szijjártó Péter a hétfőre virradó éjjel.

A Szeretlek Magyarország kapott olyan információkat, hogy éjjel mikor felszállt a két magyar gép, még mindig voltak a hazaszállításban reménykedő magyar állampolgárok a tel-avivi reptéren. Egyikükkel sikerült is beszélni, aki azt mondta, remélik, reggel fel tudnak szállni egy bármilyen gépre. Szerintük lesz még vészhelyzeti mentesítő járat is, legalábbis ezt az információt kapták.

A külgazdasági és külügyminiszter egy későbbi bejegyzéséből az is kiderül, hogy a két gép hétfőn kora reggel megérkezett. A landolás utáni pillanatokról a külügyminiszter több képet is megosztott a Facebook-oldalán.

Update: Szijjártó Péter bejelentette a Facebook-oldalán, hogy reggel egy újabb gép szállt fel magyar utasokkal Tel-Avivból.

Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.

Az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi - például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál - állampolgár van és 46 gyerek.

"Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kapu Tibor: Hiszem, hogy a vasárnapi közös döntésünk meg fogja változtatni a történelem menetét
Az űrhajós a választás előtti napon fordult a magyarokhoz, a kölcsönös tisztelet fontosságára hívva fel a figyelmet. A bejegyzésben Jurij Gagarin űrrepülésének évfordulóját állította párhuzamba a magyarok előtt álló sorsdöntő választással.


Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa, egy nappal a választás előtt, az űrhajózás világnapjának előestéjén tett közzé egy Facebook-posztot, amelyben a szavazáson való részvételre és a kölcsönös tiszteletre buzdít. Az űrhajós Jurij Gagarin 65 évvel ezelőtti, történelmi repülését állítja párhuzamba a magyarok előtt álló döntéssel.

Bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

„Április 12. az űrhajózás világnapja. 65 évvel ezelőtt Jurij Gagarin első emberként ezen a napon járt a világűrben. A világ tudományos közössége, az űrkutatók és a világűr felfedezése iránt elkötelezett emberek sokasága ezen a napon ezt ünnepli. Az a nap 65 évvel ezelőtt megváltoztatta a történelem menetét.

Idén, mi magyarok, azonban valami mást is ünnepelhetünk ezen a napon. Azt, hogy újra véleményt mondhatunk hazánk jövőjéről. Szavazatunkkal hozzájárulhatunk és részt vállalhatunk Magyarország sorsának alakításából. Közös felelősségünk, hogy ez a gyönyörű ország ne a gyűlöletkeltés, hanem a szeretet, és ne a megosztottság, hanem a közös sikerek országa lehessen. Hogy egymás felé ne bizalmatlanságot, hanem tiszteletet sugározzunk.

És az is, hogy európai és észak-amerikai szövetségi partnereink felé demokratikus elköteleződést, bizalmat és együttműködést mutassunk.

A közhatalom sorsáról közvetlenül leghamarabb, valószínűleg csak négy év múlva lesz lehetőségünk dönteni.

E döntésünket legjobb meggyőződésünk és lelkiismeretünk szerint egy fejlődő Magyarország érdekében hozzuk meg. Tudnunk kell, hogy ebben a reményben fognak szavazni magyarok milliói, bárkit is támogassanak. Én legalábbis így fogok szavazni, reménnyel telve. Éppen ezért tisztelnünk kell minden döntést, véleményt akkor is, ha az eltér a sajátunktól.

Az nem járható út, ha egymáshoz kizárólag pártpolitikai érdekeknek megfelelően viszonyulunk. A gyűlölködésre nem lehet nemzetet, hazát építeni. Mindannyian magyarok vagyunk.

Tavaly megtiszteltek azzal, hogy egy emberként álltak mögöttem.

Kérem, most álljanak ki Magyarország mellett azzal, hogy elmennek szavazni és a legjobb belátásuk szerint leadják a voksukat.

Hiszem, hogy a vasárnapi közös döntésünk meg fogja változtatni a történelem menetét.

"Ne feledjük, másnap mindig felkel a Nap és ugyanabban az országban fog mindannyiunkra sütni. Sokkal több köt össze minket, mint amennyi elválaszthatna.””


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Budai Gyula: A tiszások vasárnap ölni akarnak, hosszú kések éjszakájára készülnek
A fideszes képviselő a választás előestéjén a Facebookon vádolta meg erőszakos szándékkal a Tisza Párt szimpatizánsait. A miniszteri biztos a náci Németország politikai tisztogatásához hasonlította a vasárnapi napot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



„A Tiszás gyűlölet még nem érte el a csúcspontját, vasárnap ölni akarnak a Tiszások!” – ezt a kommentet írta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szombaton, az országgyűlési választás előestéjén, amit a Telex vett észre. Nem sokkal később a saját Facebook-oldalán egy történelmi párhuzammal is élt, amikor kijelentette:

„a náci Németországban a hosszú kések éjszakáján Hitler leszámolt ellenfeleivel. A Tiszások erre készülnek vasárnap!”

Budai Gyula, aki a szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős miniszteri biztos, az első állítását Radics Béla, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának egyik tagjának Facebook-bejegyzése alá kommentelte. A náci tisztogatásra utaló posztot pedig a saját oldalán tette közzé.

„A Tiszás gyűlölet még nem érte el a csúcspontját, vasárnap ölni akarnak a Tiszások!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Magyar Péter óriási tömeg előtt zárta a kampányt Debrecenben
A Tisza Párt elnöke hosszasan sorolta a választási ígéreteket az Egyetem téren. Magyar új alkotmányt is ígért, amit népszavazással fogadtatnának el.


Rengetegen voltak Magyar Péter és a Tisza Párt debreceni kampányzáróján. Az Egyetem tér csordultig megtelt, mire párt vezetője a színpadra lépett.

Magyar szokás szerint nem a színpad háta mögül, hanem a tömegen át érkezett a mikrofonhoz. Beszédében többek között kitért arra, hogy választási győzelem esetén új alkotmányt készítenének, ami egy népszavazás után lépne érvénybe.

Kitért arra is, hogy Szijjártó Péter ellen vizsgálatot kezdeményeznének az utóbbi napokban kiszivárgott hangfelvételek kapcsán, amiken Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztetett.

A szombat esti kampányzárón készült legjobb fotóinkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben Orbán Viktorék budapesti kampányzáróját
A miniszterelnök a Szentháromság téren szól utoljára híveihez a választást megelőzően. Az eseményen felszólal még Lázár János és Szijjártó Péter is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Szombaton este a budapesti Szentháromság téren tartja kampányzáró eseményét a Fidesz. Orbán Viktor mellett Lázár János és Szijjártó Péter is felszólal, akik a miniszterelnökön kívül a tavaszi kampány arcai voltak.

A Fidesz 2026 tavaszi kampányának középpontjában az országjárás, a nagygyűlések és Orbán Viktor személyes jelenléte állt. A kormánypárt több vidéki helyszínen is mozgósított, miközben a kampány fő üzenete a biztonság és a kiszámíthatóság hangsúlyozása volt.

A tavaszi kampány másik fontos eleme az online jelenlét erősítése lett: sok rövid, közösségi médiára szabott videóval és üzenettel próbálták elérni a választókat.

A budapesti kampányzárót itt lehet élőben nézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk