KÉK HÍREK

Egy újabb végrehajtó ügyében indulhatott nyomozás

Az érintett végrehajtót már fel is függesztették. Azt nem tudni, hogy ennek köze lehet-e a Schadl-Völner-ügyhöz.


A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat egy olyan ügyben, amelyben ismét egy önálló bírósági végrehajtó lehet az egyik érintett – tudta meg az rtl.hu. Azt nem tudni, hogy ennek köze lehet-e a Schadl-Völner-ügyhöz.

Az érintett végrehajtót már fel is függesztették.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a folyamatban lévő nyomozásról a nyomozás érdekei hivatkozva nem adott tájékoztatás az ügyről. A portál azonban a kérdéseiben név szerint azonosította a végrehajtót, így a nyomozóhatóság válasza alapján az illető érintett lehet egy ügyben.

Az rtl.hu megkereste a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar frissen megválasztott elnökségét, választ azonban nem kaptak. Ahogy a kar felügyeletét ellátó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságától sem.

Ennek a szervezetnek az elnöke, Bíró Marcell azonban a kar csütörtöki közgyűlésén pont arról beszélt, hogy zéró toleranciát hirdettek a szabálysértő végrehajtókkal szemben. Ahogy Bíró fogalmazott:

„a végrehajtói szakmának egy tisztulási folyamaton kell átesnie”.

A végrehajtó válasza:

"Tisztelt Szerkesztőség!

Rövid üzenetében azzal keresett meg engem, hogy tudomása szerint felfüggesztettek hivatalomból és erről kért tőlem tájékoztatást.

Sajnos a hírt meg kell erősítenem, valóban 2023. május 22. napjával valóban ideiglenes hatállyal felfüggesztésre kerültem a szolgálatom teljesítése alól. Ez egy rendkívül nehéz élethelyzet bárki számára, de sajnos a szakmai pályafutás során megeshet hasonló. Tudomásom szerint jelenleg is nagyjából tucatnyi kolléga áll különböző okokból felfüggesztés hatálya alatt, melyről a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján, a névjegyzékből tájékozódhat bővebben. A felfüggesztés jogintézménye minden jogi hivatásrend szabályozásában megtalálható, így ebben a pillanatban is számos ügyvéd, közjegyző vagy bíró nem gyakorolhatja a szakmáját hasonló okból.

A velem történtek tekintetében röviden arról tájékoztatnám, hogy egy sok évvel ezelőtti, összességében kis fajsúlyú ügyben került sor a felfüggesztésemre, erős a reményem abban, hogy hamarosan ismételten teljesíthetem a szolgálatomat. Az érintett állítólagos kihágás sok évvel ezelőttre datálható, és jóval az önálló bírósági végrehajtói kinevezésem előttről származik. Az sem a végrehajtói előmenetelemmel, sem a kinevezésemmel, sem a végrehajtói szolgálatom teljesítésével szoros kapcsolatban nem áll. És kifejezetten nem köthető a nagy nyilvánosságot kapott ún.: Völner-Schadl ügyhöz.

A felfüggesztésemre éppen azért került sor, mert az elmúlt időszak jogszabály-változásai alapján valóban zéró tolerancia érvényesül a végrehajtói szolgálat teljesítése során a végrehajtókkal szemben, és a velem szemben indult eljárás lezárásáig a hivatalbóli felfüggesztésem jogszabályi kötelezettség. Meg kell jegyeznem, hogy a jelenleg hatályos szabályozás alapján - éppen volt elnökkel szembeni büntetőeljárás miatt - a legszigorúbb kritériumrendszer érvényesül a végrehajtókkal szemben.

Nem titok, hogy a végrehajtói professzió talán az idők kezdete óta az egyik legnépszerűtlenebb szakma. Ez azzal van összefüggésben, hogy a társadalom perifériájára szorult, legkiszolgáltatottabb emberekkel állunk kapcsolatban és érvényesítjük velük szemben a jogszerű állami kényszert. Mindezen társadalmi megítélésünket csak tovább amortizálta az ún. Schadl-ügy. Évekbe, akár évtizedekben telhet legalább normalizálni a megítélésünk, és csak remélni merem, hogy végre jó úton járunk. Az alacsony társadalmi presztízs és az általunk okozott legális és - olykor súlyos - jogsérelem az oka annak, hogy sokan kívánják a végrehajtói szervezetrendszer vagy egyes végrehajtók eliminálását. Polgári végrehajtás nélkül azonban nem létezik jogállam és jogbiztonság. Munkám során mindig igyekeztem a jogszabályi kereteken belül a lehetőségekhez képest emberséges és empatikus módon eljárni.

Bár mindannyian érezzük, hogy a reflektorfény most minden mozdulatunkra figyel, attól azonban mégis óvnám Önt, hogy ott is "ügyet" lásson vagy rosszabb esetben kreáljon, ahol nincs ilyen helyzet. Itt szükséges rögzítenem, hogyha mégis publikálásra érdemesnek tartaná az én helyzetemet, akkor ezen nyilatkozatomat kifejezetten kérem megosztani a nyilvánossággal, kiemelés vagy megjegyzés nélkül és teljes terjedelmében. Szintén kérem Önt, hogy sajtó-helyreigazítás vagy polgári per terhével tartózkodjon a személyiségi jogaim, így különösen a nevem, a képmásom, személyes adataim vagy egyéb beazonosításomhoz elegendő adat közzétételétől, illetve legfőképp azok megsértésétől.

Fontosnak érzem azt is, hogy egy kicsit jobban megértsen engem. Ezért szíves tájékoztatásul csatolom a szakmai önéletrajzom Önnek. Ebből kitűnik, hogy ügyvédbojtárkodást követően, állami (törvényszéki) végrehajtó, majd önálló bírósági végrehajtó-helyettes lettem. Végül 2019. augusztusától önálló bírósági végrehajtónak nevezett ki az akkori Igazságügyi Miniszter dr. Trócsányi László helyett eljáró dr. Vízkelety Mariann. Pályafutásom során nyelvvizsgát, jogi és végrehajtói szakvizsgát és mindösszesen négy diplomát szereztem. Rendszeres publikálok végrehajtás tárgyában szakmai lapokban, illetve bírósági végrehajtást oktatok. Összesen tíz éve foglalkozom kizárólagosan a szakmámmal.

Érdemes talán még megemlíteni, hogy 2014. év, (tehát a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara korszaka) és 2023. között összességében 10 alkalommal pályáztam meg több mint 120 végrehajtói álláshelyet. Jól látja, hogy 2023-ban, tehát idén is adtam be pályázatot, mely pályázati kiírást a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága bírálja majd el. Szerencsére személy szerint azt tapasztalom, hogy minden évben gyarapodik azon kollégák száma, akik hasonló szakmai életúttal rendelkeznek.

Hangsúlyozom ismét, hogy a felfüggesztésemre okot adó körülmény független a végrehajtói szolgálatom teljesítésétől, valamint a Völner-Schadl ügytől, ezért az álláspontom szerint közérdeklődésre sem tarthat számot. A jelenlegi, felfokozott közhangulatban csupán a végrehajtói társadalommal szembeni ellenérzés fokozására lenne alkalmas, és nem szeretném, ha személyem szolgáltatna apropót arra, hogy a bírósági végrehajtói szervezetrendszerben foglalkoztatott 2000 főt számláló, becsülettel dolgozó tagságának és munkavállalóinak váljon terhesebbé a napi munkája.

Egyelőre ezen nyilatkozaton kívül interjút adni nem szeretnék Önöknek. Kérem Önöket ismét, hogy gondolják meg, hogy érdemes-e a velem történteket publikálni, és különösen legyenek tekintettel a családomra.

Munkájához, munkájukhoz sok erőt és kitartást kívánok."

(Forrás: rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.


Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.

A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.

A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.

A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.

„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”

– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.

A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk