Egy 9 éves kislány halálát okozta a sofőr, aki Facebookon élőzve száguldozott
Újabb halálos baleset történt a vezetés közbeni élő Facebook-közvetítés miatt, ezúttal ráadásul egy 9 éves gyerek is áldozatául esett a sofőr felelőtlenségének Temes megyében.
Egy Audi sofőrje pénteken este a Temesvár és Temesmóra közötti útszakaszon hátulról nekicsapódott egy Temesvár felé tartó kivilágítatlan traktornak, majd lesodródott a sávjáról és nekiütközött egy szemből érkező másik autónak - írja a Maszol.ro.
Az Audit vezető 31 éves férfi kirepült a szélvédőn és a helyszínen meghalt. A másik autóban ülő öt ember közül egy 9 éves kislány sem élte túl a karambolt, a többi utas súlyos sérüléseket szenvedett
- tájékoztatott a Temes megyei rendőrség.
Kiderült, hogy
az audis 180 km/h-val száguldozott az úton, közben pedig élő-közvetítést indított a Facebookon. A felvétel alapján a kocsijában üvöltött a zene, majd néhány másodperc múlva jön egy hatalmas csattanás, az autó pedig felborult.
A közvetítés még az ütközés után is ment, egy kétségbeesetten kiáltozó nő hangját is lehet hallani a felvételen, ami már a YouTube-ra is felkerült.