KÉK HÍREK
A Rovatból

Édeshármasra kényszerítette az apácákat egy szlovén pap „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”

Összesen kilenc nővér vallott a perverz pap ellen, eljárás sokáig mégsem indult ellen.

Link másolása

30 évvel ezelőtti súlyos szexuális visszaélésekre derült fény a szlovén katolikus egyházban – számol be róla a New York Post.

Marko Ivan Rupnik ellen több apáca is vallott az utóbbi időben. Mint kiderült, 1987 és 1994 között tartottak Rupnik abuzálásai, amik különböző formát öltöttek.

Az egyik volt apáca szerint az atya három évtizeddel ezelőtt rávette, hogy pornófilmeket nézzen és csoportos szexben vegyen részt, amiről a pap azt állította, hogy vallási jelentősége van. A nővér szerint a pap kihasználta magasabb státuszát és az apácák lelki és szellemi kapcsolódásait, hogy utána saját szexuális fantáziáit élje ki rajtuk.

Ugyanez a nővér azt is állítja, hogy őt és egy másik nővért arra próbált rávenni, hogy édeshármasban szexeljenek, amit azzal indokolt, hogy így tudják átélni a háromirányú kapcsolatot az Atya, a Fiú és a Szentlélek között.

A nyomozás már megkezdődött Marko Ivan Rupnik ellen, amely során kiderült, hogy valóban követett el szexuális visszaéléseket, de sem Szlovéniában, sem Rómában nem foglalkoztak komolyabban az esettel. 2020-ban ugyan kizárták az egyházközösségből, miután 9 nő is vallott rá, de ezt nem sokkal később visszavonták, és eljárás sem indult ellene. A jezsuita vezetésű gyülekezett azzal védte meg a kizárás visszavonását, hogy 90-es években elkövetett cselekedetek már elévültek.

A 68 éves Rupnik egy szlovén kolostor vezetője, és rengeteg mozaikot készített templomoknak, köztük a vatikáni pápai kápolnába is. Korábban a pap találkozott Ferenc pápával is vatikáni látogatása során.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Olaszországi tragédia: gyerekeik is végignézték, ahogy tengerbe fulladnak a magyar turisták
Lapinformációk szerint a két férfi családja szemtanúja volt annak is, ahogyan a családapák élettelen testét kiemelték a vízből.

Link másolása

A Virgilio című olasz lap szerint családjuk végignézte, ahogyan a 46 és a 48 éves magyar férfi tengerbe fullad a Livorno melletti Rosignano strandján szombaton.

Ahogyan beszámoltunk róla, egy 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál a tengerbe ugrott a kedvezőtlen, viharos időjárás ellenére. A vízből már nem tudtak kijönni, és ugyan azonnal riasztották a mentőegységeket, de végül mindketten megfulladtak. Valószínűleg elkaphatta őket egy erős áramlat, amely mindkettejüket elsodorta a part közeléből.

A Virgilio című olasz lap szerint

a két magyar férfi felesége és gyerekeik is szemtanúi voltak annak, ahogyan a családapák küzdenek az életükért, majd azt is látták, amikor kimentik élettelen testüket a vízből.

Egyiküket csak egy tűzoltósági helikopterrel tudták kiemelni a tengerből. A másikukat sikerült partra húzni, de már nem tudták újraéleszteni.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megszólalt az égő gödörbe esett 4 éves kisfiú édesanyja: Lajoska már túl van az életveszélyen
A nagykállói gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett.

Link másolása

Túl van egy műtéten, és már nincs életveszélyben a 4 éves fiú, aki lángoló gödörbe esett Nagykállóban, ezt az édesanyjától tudta meg az RTL híradója. A gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett. A rendőrség eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Órákig lógott holtan egy ház oldalfalán az öngyilkosságot elkövető nő a XVII. kerületben
A nő egy ház tetejéről vetette le magát, az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt az oldalfalon.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

Vasárnap este fél nyolc körül rendőrök, tűzoltók és mentők özönlötték el a XVII. kerületi Összefogás utcát. A környék lakóitól kapott információk szerint egy nő öngyilkossági szándékkal felmászott egy ház tetejére, ahonnan levetette magát - írja a Magyar Hang.

Az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt a ház oldalfalán, ahol órákig lógott, mire estefelé valaki észrevette és értesítette a hatóságokat.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. szeptember 24-én, 18 óra 40 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy XVII. kerületi családi háznál egy női holttestet találtak. A BRFK rendőrei a helyszínen megjelentek, majd helyszíni és halottszemlét tartottak, amely során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit" - válaszolta a lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért a még májusban megégett 8 éves tápiószecsői kislány
Lénát a házuk kertjében történt baleset után hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.

Link másolása

Még most is erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért az a 8 éves tápiószecsői kislány, aki még májusban égett meg életveszélyesen a házuk kertjében - hangzott el az RTL híradójában.

Vihargyújtóval próbált tüzet gyújtani, amikor a lángok belekaptak a ruhájába. Rá és testvérére vigyázó ismerősük épp a házban volt – a kislány sikítására rohant ki.

Ellene eljárás indult. Lénát hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk