HÍREK
A Rovatból

Dúl a vita: megmentették a pingvineket, de így megszegték a természetfilm-készítés alapszabályát

David Attenborough új természetfilmjének forgatása közben egy pingvin-kolóniának segítettek a filmesek, ezzel beleavatkoztak az életükbe.


A BBC új műsorához, a Dinasztia című természetfilm-sorozat egyik részéhez a a Déli-sarkon forgattak. Az Atka-öbölben élő császárpingvin-kolónia életét vették fel, mikor észrevették, hogy egy csapat egy szakadékba szorult, és ezzel életveszélyes helyzetbe került. Miután a stáb lefilmezte a pingvineket, úgy döntöttek, hogy visszatérnek a helyszínre és segítenek a bajba jutott állatoknak. Hárman egy ösvényt vágtak a hóban, amin az állatok kijutottak szorult helyzetükből.

A filmesek azzal, hogy utat vágtak a pingvineknek a kiszabaduláshoz, vétettek a természetfilmesek alapszabálya ellen, amely kimondja, hogy bármi is történik, nem avatkozhatnak bele a természetbe.

Mikor a pingvinmentésről beszámoltak, nagyon sokan melléjük álltak, dicsérték a segítőszándékot, és azt, hogy reménytelen helyzetből sok állat életét mentették meg. Ugyanakkor

a szakma egy része szerint vétek volt a beavatkozás, ezzel a természetes életüket befolyásolták.

VIDEÓ: Egy rövid részlet a mentésről

A David Attenborough narrálásával készült Dinasztia-sorozat stábtagjai szerint nem avatkoztak bele a pingvinek életébe, mert semmi mást nem tettek, mint utat nyitottak az állatoknak, akiknek egyébként semmi esélyük nem lett volna a túlélésre.

Attenborough korábbi operatőre, Doug Allan szerint a fő elv, hogy a filmezés közben nem szabad befolyásolni a természetet, például egy préda és egy ragadozó küzdelmét is csak rögzíteni szabad úgy, hogy azzal ne befolyásolják kettőjük csatájának kimenetelét. Úgy vélte, hogy a Dinasztia stábja az állatok megijesztése nélkül tudott nekik segíteni, de az életmentés sem lehet elég indok a beavatkozásra.

A Dinasztia producere, Mike Gunton a BBC-nek elmondta, hogy David Attenborough elárulta neki, hogy ő is megmentette volna a pingvineket. Már harminc éve filmezik, és nagyon kevés olyan eset volt, amikor beavatkoztak volna a természetbe, mert annak beláthatatlan következményei lennének.

Veszélyes a helyzet az embernek és az állatnak is, másrészt megváltozhat általa a természet rendje, vagy egy másik állat például nem jut élelemhez.

De ebben az esetben egyik sem merült fel - mondta.

Az új Attenborough-sorozat azonnal hatalmas siker lett, az első részt a BBC-n öt millióan látták, és nagy visszhangja volt, mert egy olyan csimpánzról szólt, akit a forgatás után a fiatalabb társai megöltek. Az alfahím és társai életébe sem avatkoztak volna bele, még akkor sem, ha lett volna erre lehetőségük.

Korábban, 2013-ban például egy kis elefánt halálát vették filmre a BBC Afrika című sorozatához. Az állat éhen halt, és a stáb akkor sem avatkozott bele. Emiatt Attenborough-nak is magyarázkodnia kellett. De a filmesek elmondták, hogy veszélyes lett volna megközelíteni az elefántokat, egy etetéssel nem értek volna el semmit, és végeredményben a szenvedéseit hosszabbították volna meg.

Forrás: qubit.hu,

The guardian, BBC

Címlapfotó forrása: YouTube


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Műtüdővel tartanak életben egy kisgyereket a Heim Pál Gyermekkórházban, miután gombelemet nyelt
A Heim Pál Gyermekkórházban egy kisgyerek életéért küzdenek, akinek a nyelőcsöve és a légcsöve is súlyosan megsérült. Az intézmény főigazgatója szerint idén megduplázódott az ilyen esetek száma a tavalyihoz képest.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



Műtüdővel tartják életben a Heim Pál Gyermekkórházban azt a kisgyereket, aki gombelemet nyelt – számolt be róla az RTL Híradó. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.

A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító.

A Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy az elem maró sérülést okoz.

„Kémiai reakcióba lépnek, lúgos közeget alkotnak, és olyan, mintha helyben lúgmérgezést okoznának; közvetlenül égési sérülést okoznak a nyálkahártyán” – magyarázta Nagy Anikó.

A szövetkárosodás akár 20-60 percen belül megkezdődhet.

Amikor egy ilyen esettel szembesülnek, az orvosok először endoszkóppal próbálják meg kihalászni az elemet. Nagy Anikó a beavatkozásról elmondta: „Ha sikerül megfognunk, és nem engedi el a fogó, akkor behúzzuk az endoszkóphoz, és az endoszkóppal együtt húzzuk ki a gombelemet.”

A művelet rendkívüli precizitást igényel, mivel az orvosok csak egy apró kamera képére támaszkodhatnak. A főigazgató szerint egy ilyen szűk helyen alig látnak valamit a környezetből.

Ha az elem beszorult, vagy már túl nagy a károsodás, jön a legkockázatosabb megoldás: a sebészi feltárás. Mikóczi Márió sebész a műtét veszélyeiről beszélt.

„Ott van a légcső, a nagyerek, a fő nyaki verőér, a visszér – ezek mind ott vannak. Nagyon óvatosan, egészen kicsi területen dolgozunk, hogy meg tudjuk nyitni a nyelőcsövet, és úgy távolítsuk el belőle az idegen testet, a gombelemet.”

A kórház a gombelemmentes világnap alkalmából hívta fel a figyelmet a veszélyre, és a jelenleg is életveszélyben lévő betegük esete is ezt támasztja alá.

„Jelenleg is ápolunk olyan gyermeket, akinek már érkezéskor nyelőcső- és légcsősérülése is volt; a lélegeztetését ezért csak műtüdővel lehet megoldani addig, amíg ezek a sérülések meg nem gyógyulnak” – mondta Nagy Anikó.

Éppen ezért arra kérik a szülőket: ha a gyerekük fájdalmasan nyel, nem akar enni, és otthon hiányzik egy gombelem, azonnal forduljanak orvoshoz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mindenki teljes bizonytalanságban van” - az összes óriásplakátot, hirdetőopszlopot betiltaná a kormány belterületen
A kormány a Tisza Párt javaslatánál is szigorúbban lépne fel, és szinte minden kültéri reklámot betiltana belterületen. A szakmai szövetség szerint a lépés 20-25 ezer ember megélhetését sodorja veszélybe.


Gyakorlatilag az összes óriásplakátot és hirdetőoszlopot betiltaná a kormány belterületen, ezzel a Tisza Párt eredeti javaslatánál is jóval szigorúbban lépne fel a kültéri reklámpiacon – számolt be róla az RTL Híradó. A terv szerint a jövőben csak buszmegállókban és utcabútorokon lehetne hirdetéseket elhelyezni. A szakma szerint 20-25 ezer család megélhetése került veszélybe.

A kormány a múlt kedden benyújtott, a Tisza Párt által jegyzett törvényjavaslatra reagált, amely eredetileg a gyűlöletkeltő politikai hirdetések visszaszorítását célozta. Ahogy a javaslat indoklásában fogalmaztak: „úgy nőtt fel egy generáció, hogy számukra természetes, hogy a gyűlöletkeltő propaganda beboríthatja a mindennapjaikat. A magyar emberek azonban sok mindenre, így erre is nemet mondtak.” A tervezet szeptember 30-tól már csak utcabútoron, hirdetőoszlopon, villanyoszlopon és tetőszerkezeten engedélyezte volna a reklámokat. Ehhez képest a kormány csütörtökön bejelentett terve még radikálisabb: nemcsak az óriásplakátokat, de a hirdető- és villanyoszlopokon, valamint a tetőkön lévő hirdetéseket is teljesen száműznék a belterületekről.

A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint „belterületen csak az utcabútorokon és a tömegközlekedési járművek megállóiban maradhatnának hirdetések, de a részletszabályokról – például a leszerelési határidőkről – még lesznek egyeztetések az érintett szakmai szervezetekkel” – közölte Magyar Éva kormányszóvivő.

A bejelentés sokkolta a piacot. Pajor Attila, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége média szekciójának elnöke szerint „egyelőre mindenki teljes bizonytalanságban van azzal kapcsolatban, hogy ez miről fog szólni.”

Pajor Attila hozzátette: „van 20–25 ezer család, akik konkrétan ebből a szektorból élnek.”

Egy magyar cég vezetője arról beszélt, hogy őket teljesen ellehetetlenítené a szabályozás.

„Körülbelül 50 reklámeszközünk van, ezek 95 százalékát meg kellene szüntetni” – mondta Kenéz András, aki szerint ez a lépés elkerülhetetlenül létszámleépítéshez vezetne.

A cégvezető szerint a következmények egyértelműek: „Tíz munkatársunk van, ez nyilván rendkívül érinti ezeket a családokat, mert a több mint 90 százalékkal csökkentett reklámfelületek mellett nem fogjuk tudni ugyanazt a létszámot megtartani.” A szakmai szövetség szerint lehetne kompromisszumot találni, és a német vagy osztrák példát javasolják. „A történelmi városrészek belső területein nyilvánvaló, hogy az utcabútorok dominálnak, ugyanakkor külterületen, kereskedelmi zónákban, a fő közlekedési útvonalak mentén ezeket teljes mértékben engedélyezik” – vázolta a lehetséges megoldást Pajor Attila.

Az RTL Híradó kereste a Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, hogy készült-e hatástanulmány a tervezett szigorításokról, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14 milliárd forintos tavalyi vesztesége és a megcsappant állami hirdetési bevételek indokolják.


A HVG értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatályú leépítést indíthat, miközben a Magyar Nemzet napilapból hetilappá alakulhat. Az érintett munkatársaknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor, a szabadságon lévőknek is, kötelező megjelenniük a munkahelyükön. A lap szerint közel 200 embert küldhetnek el, és a kiadó jelentősen átalakíthatja a működését: lapokat szüntethet meg, a jobboldali média zászlóshajójának számító Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatja.

A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán belső megbeszélések lesznek, de részleteket nem közölt.

Egy mondata ugyanakkor sokatmondó volt a várható elbocsátásokkal kapcsolatban: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.

A HVG szerint a leépítések időzítése is figyelemre méltó: a Mediaworks a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa utánra időzítheti a bejelentést.

Bár egyes források 350 dolgozó elküldéséről tudnak, valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett. A kiadó 1989 fős állományának tíz százalékát meghaladó elbocsátás már csoportos létszámleépítésnek számítana, amit 30 nappal előre be kellene jelenteni. Mivel az értesülések azonnali hatályú kirúgásokról szólnak, a cég ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől válhat meg, elkerülve a bejelentési kötelezettséget.

A drasztikus korrekcióra a cég pénzügyi helyzete miatt van szükség.

A 2025-ös évet 14 milliárd forintos veszteséggel záró médiacég a választások után az állami hirdetések megszűnésével került nehéz helyzetbe. A mínusz jelentős része abból adódott, hogy a kiadványok jövedelemtermelő képességét jelző vagyoni értékű jogokat 12 milliárdról 1,5 milliárd forintra kellett leértékelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszületett a magyar-ukrán egyezség – ezzel megnyílik az út Kijev uniós csatlakozása előtt
A miniszterelnök szerint a Kárpátalján élő magyarok visszakapják jogaikat, miután a kormány történelmi megállapodást kötött Ukrajnával. A megegyezés értelmében Magyarország már nem blokkolja Kijev uniós csatlakozási tárgyalásait.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, egy videóban számolt be arról, hogy politikai szinten is jóváhagyták a kárpátaljai magyarok jogait garantáló megállapodást Ukrajnával. Azt mondta: „Honfitársaim, a mai napon újabb nagy lépést tettünk a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodás politikai szinten is jóváhagyásra került.”

A kormányfő szerint a megállapodás végrehajtására európai uniós garanciát is szereztek, mivel a magyar-ukrán egyezményt Ukrajna hivatalosan beépítette az uniós csatlakozási folyamat keretében készített kisebbségi akciótervébe.

„Ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezését biztosító, magyar-ukrán kisebbségjogi megegyezésben szereplő ukrán vállalások végrehajtása mostantól uniós elvárássá vált” – fogalmazott.

Magyar hozzátette, hogy a végrehajtást az Európai Bizottság és az Európai Tanács is folyamatosan ellenőrizni fogja. Amennyiben Ukrajna nem teljesíti a vállalásait, nem tud majd továbblépni a csatlakozási folyamatban.

Mivel az ukrán kormány hivatalos jegyzékben vállalta a megállapodás végrehajtását, Magyarország hozzá tudott járulni az első csatlakozási klaszter hétfői megnyitásához. Ugyanakkor tompította a várakozásokat, mondván, ez csak az első lépés egy hosszú és bonyolult folyamatban, példaként Montenegró több mint egy évtizede tartó csatlakozási útját említette.

A miniszterelnök köszönetet mondott a tárgyaló feleknek, és hangsúlyozta, hogy a megállapodás jelentősen hozzájárul a kölcsönös, tiszteleten és megértésen alapuló kétoldalú kapcsolatokhoz.

„A mostani történelmi magyar-ukrán megegyezésnek köszönhetően a Kárpátalján élő magyarok visszakapják a korábban elvett jogaikat, illetve bővülnek is a lehetőségeik az oktatás, a közigazgatás és a kultúra területén” – mondta a videó végén.

A miniszterelnök múlt szerdán jelentette be hivatalosan az egyezséget, miután május 29-én Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt. A magyar–ukrán megállapodást múlt csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője is üdvözölte. Több uniós és ukrán forrás, valamint az Európai Unió Tanácsának hivatalos napirendje is megerősítette, hogy a magyar vétó feloldásával hétfőn, Luxemburgban sor kerülhet az első, „Fundamentumok” nevű klaszter megnyitására egy kormányközi konferencia keretében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk