HÍREK
A Rovatból

Döntött a bíróság: elkaszálták a kínai egyetemről szóló kerületi népszavazást

Az országos referendumot májusban az Alkotmánybíróság kaszálta el, a fővárosi népszavazás ötlete mögül pedig kihátrált a DK. Most úgy tűnik, a kerületben sem lesz népszavazás a Fudanról.


Megváltoztatta a választási bizottság jóváhagyó döntését és megtagadta a Fővárosi Törvényszék a Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester által a Fudan-ügyben kezdeményezett helyi népszavazás kérdésének hitelesítését - írja a HVG. A végső szót az Alkotmánybíróság mondhatja ki az ügyben.

Baranyi Krisztina polgármester két népszavazásra javasolt kérdést is benyújtott szeptember végén. Ezek a következők voltak:

  • Egyetért azzal, hogy a 2016/2017. (XII. 22.) Korm. határozat szerint kiírt nyílt, nemzetközi tervpályázaton nyertes Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Mestertervtől (Diákváros) eltérő módon és funkcióval nem valósulhat meg fejlesztés a jelenlegi önkormányzati rendelet – 20/2010 (VI.04.) Nagyvásártelep KSZT – hatálya alá eső területen?
  • Egyetért azzal, hogy Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata a 2021. évi LXXXI. Tv. (Fudan tv.) 3. §-ában meghatározott cél megvalósulásához az Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat se tulajdonba, se használatba ne adja át a Magyar Államnak, illetve a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványnak?

    Ezek közül a IX. kerületi helyi választási bizottság október végén csak a másodikat engedte át, az első kérdést nem hitelesítette. A másodfokú fórumként eljáró Fővárosi Törvényszéknél azonban többen is megtámadták a jóváhagyott kérdést, ami ellen hárman adtak be felülvizsgálati kérelmet.

    A törvényszék a helyi lakosok beadványainak helyt adva helyt adva úgy ítélte meg, hogy a kérdés nem felel meg a megkövetelt egyértelműségi feltételeknek.

    Az indoklás szerint ugyanis „az átlagos tájékozottságú választópolgár a kérdés alapos szövegértelmezésével sem juthat egyértelmű következtetésre sem annak tartalmát, sem pedig az általa adott válasz lehetséges következményeit illetően sem”.

    A HVG kiemeli, hogy így most éppen egyetlen népszavazásra bocsátandó érvényes kérdés sincs.

    A törvényszék határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincs, viszont

    a közzétételt követő 8 napon belül alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani miatta az Alkotmánybíróságnak,

    amelynek 30 napja van dönteni.

    Baranyi Krisztina azért próbálta helyi népszavazással akadályozni a kerületbe tervezett Fudan Egyetem építését, mert az Alkotmánybíróság májusban elkaszálta az ezt célzó országos referendumot, a fővárosi népszavazás mögül pedig kihátrált a Demokratikus Koalíció és a budapesti városvezetés is.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor: Ha nem engedik, hogy orosz fűtőelemeket használjunk a paksi erőműbe, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani
    A miniszterelnök reagált a Bizottság keddi döntésére az orosz energiahordozók leválásáról. Úgy fogalmazott: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


    Orbán Viktor rövid időn belül másodszorra látogatott el egy lakossági fórumra váratlanul. A kedd esti ráckevei fórumot eredetileg nem vele, hanem Pánczél Károly országgyűlési képviselővel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel hirdették meg. Amikor azonban a miniszterelnök megérkezett, átvette a szót, és többek között az Európai Unió keddi döntéséről is beszélt. Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot.

    Orbán Viktor szerint a REPowerEU terv „arról szól, hogy milyen eszközökkel és milyen határidőkön belül – meglehetősen gyorsan - teszik lehetetlenné, hogy Oroszországtól gázt és olajat tudjunk venni, és még azt is meg akarják tiltani, hogy orosz fűtőelemet használjunk a paksi erőműbe.” Pedig szerinte az volt az eredeti terv, hogy olcsóbbá tegyék az energiát Európában.

    Hozzátette:

    „ha elrekesztik az orosz gáz és kőölaj behozatali lehetőséget, ha nem engedik az orosz fűtőelemeket, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani. Pénzügyileg nem fog menni, mert akkor máshonnan és drágábban kell beszerezni az energiát.”

    Bár azt a kormányfő is elismerte, hogy jogilag megteheti ezt az Unió. Arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy a kérdést nem viszik a miniszterelnökök elé, hanem a Bizottság saját hatáskörében dönt a kérdésről. Megfogalmazása szerint: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Kunetz Zsombor kiakadt: „Kevés idiótább ötlet van ennél!” – Központi raktárból látnák el a kórházakat, mint a hipermarketek
    A belügyminisztérium új rendelettervezete szerint egyetlen központi raktárból látnák el az összes kórházat. Kunetz Zsombor szerint ez beláthatatlan következményekkel járhat.


    Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon osztotta meg véleményét egy friss kormányzati rendelettervezetről, amely szerint központi raktárból látnák el a kórházakat.

    „Mindig van újabb és újabb ötlet arra, hogy még nyomorultabbá tegyék az egészségügyi ellátást” – írta posztjában. Szerinte ez a központosítás brutálisan lassítani fogja az ellátást, mert nem lesz képes olyan gyors kiszolgálást biztosítani, mint egy régiós raktár vagy a mostani szállítók.

    Hozzátette, hogy a rendszer nem lesz rugalmas, mivel a mérete ezt nem teszi lehetővé. A költségek is nőni fognak, mert 30–50 ezer terméket kell majd tárolni, köztük sokat külön hőmérsékleten és szabályozás szerint.

    Szerinte az informatikai rendszer sincs olyan állapotban, hogy ez a logisztika működőképes és a betegbiztonságot szolgáló szolgáltatással rendelkezzen. Úgy véli, ez a modell sehol a világon nem működik az egészségügyben.

    Felvetette azt is, hogy egy ilyen logisztikai rendszer rendkívül sérülékeny. Példaként egy raktártüzet említett, és azt kérdezte, hogy ennek milyen következményei lennének a betegellátásra.

    „Összegezve, kevés idiótább ötletet láttam az utóbbi időkben, mint ezt. És tulajdonképpen az értelmét sem találom, a katonai, kontrollmániás gondolkodás kivételével. Éppen ellenkezőleg, nagyon költségigényes, nehezen megvalósítható és felesleges is”

    – írta Kunetz.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Minden magyar földgázfelhasználót érinteni fog az Európai Bizottság kemény döntése
    Szijjártó Péter közölte: a magyar kormány nem hajlandó önként lemondani az orosz energiáról. Brüsszel ezért akár súlyos büntetéseket is kiszabhat Magyarországra.


    Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot. A tagállamoknak még az év végéig kötelező érvényű nemzeti leválási terveket kell készíteniük. A részletes jogi csomagot június elején terjeszti be a Bizottság – írta meg a Portfolio.

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán reagált a brüsszeli tervre. Szerinte az orosz energiahordozók „erőszakos, mesterséges és ideológiai” kizárása súlyos következményekkel járhat az energiaárakra, az ellátásbiztonságra és az európai versenyképességre.

    A miniszter azt mondta:

    „Ez az európai bizottsági döntés súlyosan veszélyezteti Magyarország energiaellátásának biztonságát is, mert az energiaellátás kérdése az nem politikai ügy, hanem egy kőkemény fizikai kérdés. Onnan lehet földgázt és onnan lehet kőolajat vásárolni, ahonnan vezetékek jönnek ide.”

    Szijjártó szerint az új intézkedések mögött nem energiapolitikai megfontolás áll, hanem az Ukrajnának nyújtott támogatás költségeinek áthárítása. Úgy fogalmazott, hogy ezt „az észszerűen működő” országokkal, például Magyarországgal akarja Brüsszel megfizettetni.

    A brüsszeli javaslat kétlépcsős rendszerben vezetné ki az orosz gázt. 2025-től tiltanák az új szerződéseken alapuló beszerzéseket, 2027 végétől pedig minden hosszú távú vezetékes és cseppfolyósított földgázszerződés megszűnne.

    Brüsszel hangsúlyozta, hogy a hosszú távú gázszerződésekből való kilépés jogi védelmet élvez majd. A cégek a vis maior elvére hivatkozva jogi következmények nélkül léphetnek ki a meglévő szerződésekből.

    A Bizottság szerint az orosz gázimport 2025-ben várhatóan 37 milliárd köbmétert tesz majd ki. A növekvő LNG-kapacitások és a csökkenő uniós gázkereslet ezt fokozatosan helyettesítheti. Dan Jörgensen uniós biztos úgy fogalmazott: emiatt nem várható általános áremelkedés, de elismerte, hogy egyes tagállamok – például Magyarország – nehezebb helyzetben lesznek.

    Az EU szerint a tagállamoknak az év végéig saját leválási tervet kell készíteniük az orosz energiahordozókról. Ha ezt nem teljesítik, az uniós szabályrendszer alapján eljárás indulhat, és súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Így gyülekeztek a résztvevők Hadházy Ákos legújabb tüntetésére – sorozatban a nyolcadikra
    Ezúttal ismét a Ferenciek terére hívta híveit a politikus, akit kitiltottak a Parlamentből. Szerinte nem üresedtek még ki a tüntetések, és legközelebb is kinn lesz az utcán.


    Zsinórban nyolcadik alkalommal is tüntet Hadházy Ákos és néhány híve Budapesten. A május 1-jei, Kossuth téri megmozdulás után a helyszín ezúttal is a Ferenciek tere, ahova korábban nem engedélyezték a demonstrációt.

    Színpad ezen a héten nincs, csak egy hangszóró. Hadházy Ákos ezúttal egy Szabad választást, szabad hazát! feliratú molinóval érkezett.

    Arról egyelőre nincs információ, hogy a tüntetés kezdetén pár száz fő körülire becsült tömeg mit tervez a későbbiekben. Két hete szerették volna elfoglalni a Szabad sajtó út-Kossuth Lajos utcai úttestet, ám ezt a rendőrség nem engedte. Ehelyett néhány tucatnyian körülbelül egy órán át blokkolták a Szabadság híd forgalmát, mielőtt a rendőrök feloszlatták volna a tömeget.

    A Szeretlek Magyarország képei a helyszínről (a képre kattintva galéria nyílik):


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: