Csak egyetlen állami busztársaság marad az országban – nemrég még 24 volt
Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok egyik vezetője azt mondta a Népszavának, hogy azt a tájékoztatást kapták, hogy a fővárosi székhelyű busztársaságnak három régiós egysége lesz: egy a nyugati országrészben, szombathelyi központtal, a másik a keleti országrészben szolnoki centrummal, a harmadik pedig Budapesten és az agglomerációban.
A szakszervezeti vezetők ezt úgy értékelik, hogy a megszűnő központokban állások fognak eltűnni, főleg a vezetői, irodai állások szabadulnak majd fel.
Viszont több munkát a cégen belülre akarnak visszahozni, amit korábban kiszerveztek, mert közben kiderült, hogy így jóval többe kerültek.
Buszvezetőket nem könnyű manapság találni, tehát közülük valószínűleg nem fognak senkit elküldeni.
A Volánbusz Zrt. vezetői kimondták: az év eleji 5 százalék után idén már nem lesz béremelés, a szakszervezetek jövőre 14-15 százalékos javulást szeretnének elérni a bérkiegyenlítés mellett.
Indok lehet még az összevonásra, hogy ilyenformán egyetlen állami cég indulhat a 2017-ről 2020-ra halasztott piacnyitás pályázatain, ahol bárki jelentkezhet az uniós piac szereplői közül a meghirdetett szolgáltatási körzetek buszjáratainak üzemeltetésére -írja a lap.
Azt nem tudni, hogy ehhez honnan lesz megújult buszpark, mert a dolgozók képviselői szerint az eddigi évi 50-100 új jármű nem lehet elég a buszállomány megújítására. Az alkatrészek pótlása már most sem zökkenőmentes, hetekbe kerülhet a beszerzés és a karbantartás.
A Volánbusz Zrt. vezetői egyértelművé tették, hogy az év eleji 5 százalék után idén már nem lesz béremelés.