KÉK HÍREK
A Rovatból

Bemérték a mobilját, így találtak meg a román rendőrök egy nőt, akit a párja bezárt a csomagtartóba, majd felgyújtotta az autót

Mire a rendőrök a helyszínre értek az autó már lángolt, de a nőt még idejében sikerült kimenteni.


Az áldozat mobiltelefonját bemérve sikerült a román hatóságoknak megtalálniuk és még idejében kimenteniük egy elrabolt nőt, akit bántalmazója egy autó csomagtartójába zárt, elvitte egy elhagyott telekre, ahol rágyújtotta a járművet - közölte hétfőn a bukaresti rendőrfőkapitányság.

A rendőrséget hétfő hajnali 4 óra 40 perckor riasztották, hogy Bukarest harmadik kerületének egyik szállodájánál egy nő segítséget kért.

Azt állította, hogy egy szóváltás nyomán partnere bántalmazta, autójának csomagtartójába zárta, és ismeretlen irányba elhajtott vele.

A speciális távközlési szolgálat (STS) által rendelkezésükre bocsátott GPS-koordináták segítségével a rendőrök tíz percen belül négy kilométerrel távolabb azonosították a gyanús járművet, amelynek a belsejében lángokat láttak. A tüzet sikerült poroltóval megfékezniük, az áldozatot pedig még idejében kimenekítették. Nem sokkal később az autó - alkohol és kábítószerek hatása alatt lévő - tulajdonosát is őrizetbe vették egy közeli utcában.

A STS később kiadott közleményében rámutatott, hogy

a mozgásban lévő autó csomagtartójából segítséget kérő nő helyzetének folyamatos nyomon követését és megmentését egy - a szolgálat által 2018-ban kifejlesztett - mobilalkalmazás tette lehetővé, amelyet nem szükséges előre telepíteni, hanem a segélyhívás alkalmával az áldozat a neki küldött linkre kattintva aktiválja.

Az alkalmazás működtetéséhez azonban a telefonnak rendelkeznie kell internetkapcsolattal és GPS-modullal.

2020 nyarán egy lezárt kamionból menekített ki a román rendőség két fuldokló afgán bevándorlót, akik a 112-es segélyhívón angolul kértek segítséget, arra panaszkodva, hogy be vannak zárva egy járműbe, nem tudják, hol vannak és nem jutnak levegőhöz.

Az áldozatok mobiltelefonját azonban nem mindig sikerült idejében bemérnie a STS-nek.

Kilenc éve az Erdélyi Szigethegységben lezuhant egy kisrepülőgép, amelynek mind a hét utasa túlélte magát a balesetet, de mire a mentésben részt vevők hat óra elteltével rájuk találtak, két utas meghalt. 2019 nyarán - a belügyminiszerrel és a rendőrség vezetőivel együtt - a STS vezetőjét is leváltották a caracali tinigyilkosságok néven elhíresült ügyben, miután kiderült, hogy a második áldozat hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a rendőrök nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét és közbelépni, hogy megmentsék a lány életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai percek Ferihegyen: két landoló gépen is életveszélyben volt egy utas
Alig ért földet az egyik gép egy rohamot kapott beteggel, máris érkezett egy másik, ahol a fedélzeten éppen újraélesztés zajlott.


November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.

A AMS Airport Medical Service a közösségi oldalán számolt be a két esetről.

Beszámolójuk szerint az egyik párizsi járaton egy utas epilepsziás rohamot kapott, a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen pedig éppen újraélesztés zajlott a fedélzeten.

A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el. Az AMS repülőtéri orvosi csapata minden erőt mozgósított, és párhuzamosan látta el a betegeket.

"Az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjük a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig"

– írták a bejegyzésben.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felhívott a pedofil apa egy hotelt, és megkérdezte, van-e ott lehetőség gyerekkel szexelni – így bukott le
Kiderült, hogy a férfi rendszeresen próbált szexuálisan közeledni hétéves kislányához, akitől külön élt. De más kislányokat is figyelt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. november 13.



Kilenc év fegyházbüntetést és kilenc év közügyektől eltiltást kért a Veszprém Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a hétéves kislányát – írta a 24.hu. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani, és tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna. A férfi a bűnösségét tagadta.

A férfi egészen bizarr módon bukott le:

felhívott egy hotelt, hogy érdeklődjön, van-e náluk lehetőség kiskorú gyermekekkel való szexuális együttlétre.

A hotel dolgozói a hívás után értesítették a hatóságokat, akik így jutottak el a férfihoz.

A vádirat szerint a férfi a különköltözés után is rendszeresen, jellemzően hétvégente vitte magával a kislányát az albérletébe, ahol a gyermek néhányszor az éjszakát is töltötte. Ezeken az alkalmakon a férfi többször is szexuálisan közeledett a kisgyereke felé, de a cselekményeivel végül a kislány kérésére felhagyott.

A dokumentum szerint előfordult az is, hogy a férfi hónapokon keresztül figyelt kislányokat, más esetekben pedig szexuális szolgáltatást nyújtó személyeket hívott fel, akiket szerepjátékra kérve próbálta megélni pedofil hajlamait.

A férfinak a házasságából egy kislánya született. A gyermek születése után megromlott a kapcsolata a feleségével, ezért a nő elköltözött tőle a gyermekkel együtt.

A férfit a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolják. A Büntető Törvénykönyv szerint a 12 év alatti sértett esetén a szexuális cselekmény bizonyítása önmagában megalapozza a szexuális erőszak bűntettét, nincs szükség erőszak vagy fenyegetés bizonyítására. A hozzátartozói viszony és a folytatólagos elkövetés a cselekményt súlyosabban minősítő körülmények, ami magasabb büntetési tételt von maga után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk