HÍREK
A Rovatból

Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál

A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lengyel Tamás előre eltalálta Deák Dániel reakcióját a Nemzeti Menetre
A színész egy fotót is megosztott, ami mást mutatott a helyszínről, mint a kormánypárti influenszer által megosztott videók.


Március 15-én két nagy politikai rendezvényt tartottak Budapesten. A Fidesz Békemenete a Kossuth térre vonult, míg a TISZA Párt Nemzeti Menete a Hősök terére. A résztvevők számát a Magyar Turisztikai Ügynökség számolta meg a mobilcellák alapján. Azt közölték, hogy a kormány eseményén 180 ezren, míg az ellenzéki rendezvényen 150 ezren voltak. Ezzel szemben Magyar Péter egy fotóval illusztrálva azt írta, hogy félmillióan voltak a tiszás megmozduláson.

Lengyel Tamás szinte megjósolta, hogy Deák Dániel mit fog majd közölni. A közösségi oldalán azt írta:

"Már fél órája hömpölyög a tömeg az Andrássyn, de majd Deák Dániel szakértő biztos megállapítja, hogy érdeklődés hiányában elmaradt…"

A Nemzeti Menet után Deák Dániel valóban megosztott több videót. Olyan felvételeket tett közzé, ahol láthatóan kevesen vannak a menet egyes állomásain.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jámbor András: Akkor küldeném ezt a képet a kamuzó propagandistáknak
Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz csak magát csapja be, mert egyértelmű volt a különbség, és ez az áprilisi választáson is meg fog látszani.


Jámbor András ellenzéki országgyűlési képviselő a közösségi oldalán kommentálta a március 15-i megmozdulások résztvevőinek számáról szóló vitát. A politikus azt írta a fotóhoz: "Akkor küldeném ezt a képet a kamuzó propagandistáknak". Szerinte Orbán Ráhel „turisztikai ügynöksége” hamis adatokat közölt, amikor azt állította, hogy a Békemeneten 180 ezren, a Tisza Párt rendezvényén pedig 150 ezren vettek részt.

„Csak van ezzel a kamuval pár gond”

– írta Jámbor, aki szerint a képek alapján a Békemeneten nagyjából annyian lehettek most, mint egy évvel korábban Magyar Péter Kossuth téri rendezvényén. Annak létszámát a „propaganda” akkor pár tízezerre, míg a független sajtó 100 ezerre becsülte.

A politikus összehasonlításként a 2014-es Békemenetet hozta fel, amelyről azt írta: „2014-ben a valóban legnagyobb Békemenet a Hősök terére ment. A Hősök terét felparcellázták, nem engedték be teljesen a tömeget, nem lógott ki a Dózsára, mint most, és az Oktogonig ért az Andrássyn a tömeg.”

Jámbor András a Tisza Párt mostani, „Nemzeti Menet” nevű rendezvényéről azt állította, hogy a tömeg vége a Jókai utcánál volt, a Hősök tere teljesen megtelt, és a tömeg a Dózsa György útra is kilógott, bár az Andrássy úton a kivetítők miatt nagyobb kihagyások voltak. A képviselő a 2014-es eseményre visszautalva úgy folytatta:

„Akkor a rendőrség 400 ezerre becsülte a Békemenetet, akkor ez a mostani a legpesszimistább becsléssel is 300 ezres.”

Posztját azzal zárta, hogy szerinte a Fidesz csak magát csapja be, mert egyértelmű volt, hogy melyik eseményen voltak többen, és ez április 12-én is egyértelmű lesz.

Budapesten március 15-én egyszerre két nagy politikai rendezvényt tartottak. A Békemenetet, amely az Elvis Presley térről indult és a Kossuth térig vonult, ahol Orbán Viktor mondott beszédet. A Tisza Párt „Nemzeti Menete” pedig az Andrássy úton át a Hősök terére vonult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a polgármestereknek: Csak 28 nap van hátra, már nem kell kollaborálni ezzel a maffiával
A TISZA Párt vezetője üzent a polgármestereknek. Szerinte már úgysem várhatnak semmit a kormánytól, nem kell őket kiszolgálni.


Magyar Péter a március 15-i Nemzeti Menet után sajtótájékoztatót tartott, melyen a polgármestereknek is üzent:

Már csak 28 nap van hátra, már nem kell kollaborálni ezzel a maffiával

– monta. Hozzátette, hogy szerinte ettől a kormánytól már úgyse várhatnak semmit, nem kell kiszolgálni őket. Ezért azt üzente, hogy az Orbán-kormány helyett inkább az embereket képviseljék a kistelepülési polgármesterek.

A sajtótájékoztatón szóba került a kormány és a tiszás ünnepi rendezvények résztvevőinek száma is. A TISZA Párt vezetője szerint félmillióan voltak az ő megmozdulásukon. Ugyanakkor a Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint jóval kevesebben voltak a Hősök terén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bloomberg: Nyilvánvaló jelei vannak, hogy az oroszok beavatkoznak a magyar választásokba
A Bloomberg hírügynökség szerint magyar állami média orosz készítésű felvételt sugárzott ukrán hadifoglyokról. A Kreml lépését Orbán Viktor nyílt támogatásának tartják.


Alig négy héttel az április 12-i parlamenti választás előtt Orbán Oroszországtól kér segítséget - állítja a Bloomberg.

Mindezt abból következtették ki, hogy a magyar állami tévében feltűnt egy Oroszországban készült felvétel, amelyen két ukrán hadifogoly az oroszok emberséges bánásmódját dicséri. A HVG által is szemlézett cikk szerint az eset egyértelműen jelzi, hogyan próbálja Moszkva a kampány véghajrájában megtámogatni szövetségesét. A felvétel súlyát növeli, hogy az elfogott ukrán katonák köztudottan rendkívül nehezen tudnak csak kapcsolatba lépni a családjukkal - írják.

A lap szerint a magyar kormányfő az Ukrajna elleni kártyára tett fel mindent, és amit Kijevről mond, az tökéletesen egybeesik az oroszok véleményével.

Két, név nélkül nyilatkozó brüsszeli forrás ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy az EU egyelőre nem tett lépéseket sem a magyar kormánypárt kampányának, sem az orosz választási beavatkozásról szóló híreknek a kivizsgálására, mert nem szeretné összerúgni a port Orbánnal, aki még nyerhet az urnáknál.

Rácz András, a Német Külkapcsolati Tanács szakértője szerint a videó egyértelműen alátámasztja, hogy a Kreml nagyon is próbálja befolyásolni a választás kimenetelét, ahogy arra már Romániában és Moldovában is volt példa.

Ezzel párhuzamosan Fazekas Dániel, a Bakamo szervezet vezetője arról beszélt, hogy amit egyes felhasználók a digitális térben a magyar ellenzék lejáratására tesznek, az egy az egyben megegyezik az orosz módszerekkel. Kiemeli, hogy a kormány szüntelen ukránellenes negatív kampánya már mérhető jeleket produkál a közvéleményben: a 21 Kutatóközpont felmérése szerint a Tisza Párt előnye 2 százalékponttal csökkent.

A Financial Times által látott iratok szerint a Kreml egy Magyarországra célzott online dezinformációs kampányt hagyott jóvá, és a háttérben több orosz katonai hírszerző tiszt budapesti jelenlétét is említik. Az orosz nagykövetség március 8-án nyilvánosan tagadta a vádakat.

A kormányzati kommunikáció eközben az ukrán beavatkozás veszélyét hangsúlyozza. Orbán Viktor február 25-én azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy „olajblokáddal” gyakorol nyomást Magyarországra, miután a Barátság kőolajvezetéken zavarok keletkeztek.

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője a vádakra reagálva felszólította Oroszországot a beavatkozástól való tartózkodásra. „Felhívom az orosz vezetést, hogy tartózkodjanak a magyar országgyűlési választások bármilyen befolyásolásától…” – jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk