SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Baleseti helyszínelő vagyok, világos?” – így próbálta megúszni a bírságot Delhusa Gjon, miután a járdán parkolt a Mercedesével

A zenész nehezményezte, hogy felvétel készül róla, és bevillantott két igazolványt is. Előkerült a felvétel a balhéról.


A Blikk megszerezte a felvételt Delhusa Gjon parkolási balhéjáról. A zenész a Mercedesével a járdán állt meg, a bírságot pedig egy rendőrigazolvánnyal felvillantásával próbálta meg elkerülni az újbudai alpolgármester szerint.

Kreitler-Sas Máté kedden osztott meg egy bejegyzést arról, hogy Delhusa Gjon az utóbbi hónapokban folyamatosan tilosban parkol a Hamzsabégi út környékén. Hol a járdát foglalja el teljes szélességében, hol a zöldterületre parkol.

„Újbudán a szabályok mindenkire vonatkoznak, még a celebekre is, ezért közterület-felügyelői intézkedést kezdeményeztünk vele szemben. Azonban

ahelyett, hogy elnézést kért volna a pofátlan parkolásért, még neki állt feljebb. Dühöngött, majd rendőr igazolványt kezdett mutogatni, végül közölte, hogy ő már énekelt annyit az életében, hogy jár neki a rendőrségi igazolvány”

- írta akkor Kreitler-Sas Máté.

Delhusa később a Blikknek azt mondta, hogy sosincs hely a környéken, és egy, aktív és nyugállományú rendőröket, valamint pártoló tagjaikat tömörítő nemzetközi szervezet tagságija, egy úgynevezett IPA-igazolvány volt nála. Az alpolgármester azonban azt állítja, hogy a zenésznek más dokumentum is volt a kezében, amit bizonyít az a felvetél, amit ő maga készített. A videót pedig most le is hozta a Blikk.

A felvételen a zenész többször szóvá tette, hogy levideózzák, majd valóban bevillant két igazolványt is, és azt mondja:

„Baleseti helyszínelő vagyok, világos?”

Delhusa azt is megkérdezi Kreitler-Sastól, hogy ők milyen minőségben vannak ott, amire a felvételt készítő alpolgármester azt válaszolja, ők hívták ki a közterület-felügyelőket.

„Ja, ti vagytok azok. Akkor húzzatok a faszba innen, jó?” - mondja erre Delhusa, majd arról kezd beszélni: azt hitte, hogy a fiatalabb korosztály már „kinőtt ebből a besúgó rendszerből”.

„Csak azt láttam, hogy valaki pofátlan módon parkol a járdán, az egészet elzárva. Először azt sem tudtuk, kié az autó, csak akkor derült ki számunkra, hogy Delhusa Gjonról van szó, amikor megérkezett. Pont azért nem hoztam eddig nyilvánosságra ezt az ügyet, mert nem akartam országos hisztériát, illetve bíztam a büntetés elrettentő erejében” - mondta Kreitler-Sas Máté. Azt is hozzátette:

csalódottan vette tudomásul, hogy a fehér Mercedes azóta is rendszeresen feltűnik a járdán vagy a zöld területen ugyanazon a környéken.

Pedig az alpolgármester szerint van ott hely, a videós esetnél fel is hívták a zenész a figyelmét, hogy úgy 50 méterrel arrébb legalább nyolc autónak volt szabad parkolóállás. Delhusa azonban azt mondta nekik, hogy csak öt percre ugrott fel valahova, és egy mozgásában korlátozott, idős embert kísért.

„Ehhez képest egy órát vártunk rá. Legutóbb, már decemberben, három órán keresztül állt ott. Felháborítónak tartom, hogy nemhogy nem kért elnézést a hibáért, aztán – kifizetve a büntetést – ment volna mindenki a dolgára, hanem felháborodva dühöngött, majd amikor elmondtam, hogy én hívtam ki a közterületeseket, azzal sértegetett, hogy besúgó vagyok, mint a kommunizmusban” - mondta Kreitler-Sas, aki azt is hozzátette, hogy többször kapott lakossági bejelentést a fehér Mercedes szabálytalan parkolása miatt.

Blikk szerint az ügyben már a rendőrség is vizsgálódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
T. Danny megtörte a csendet: először beszélt rejtélyes maszkjáról, és hogy mi van most vele
A rapper a tavalyi drogügye után testileg megerősödve tért vissza a nyilvánosság elé. Most elárulta, min dolgozik éppen, és mi lesz a fekete maszkkal, ami már hónapok óta takarja az arcát.
DKA - szmo.hu
2026. február 25.



Hónapokig tartó csend után az RTL Fókusz című műsorában beszélt a tavalyi botrányáról és a jövőbeli terveiről T. Danny, aki ellen tavaly ősszel kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indult eljárás.

Tavaly novemberben derült ki, hogy a rendőrség nyomoz a rapper ellen, aki már hónapokkal ezelőtt eltűnt a nyilvánosság elől. Ha mégis megjelent valahol, akkor egy fekete maszkkal rejtette el a fél arcát – állítólag egy bokszsérülés miatt.

Nyár óta nem koncertezett, látványosan le is fogyott, így mindenki azt találgatta, mi lehet vele. T. Danny aztán év végén előállt egy vallomással, amelyben elismerte, hogy többször is hibázott, amikből tanulnia kell. Úgy fogalmazott, épp itt volt az ideje, hogy észbe kapjon, mert a botlásoknak következménye van, amiért vállalja a felelősséget.

Januártól azonban újult erővel tért vissza. Sok izmot szedett fel, edzőterembe jár és kosarazik.

„Úgy érzem, hogy kirobbanó formában vagyok. Volt honnan visszajönni, valljuk be. De folyamatosan azon vagyok minden egyes nap, hogy újra és újra figyelmeztessem magamat, illetve arra fókuszáljak, hogy rendbe rakjam magamat, hogy minél jobban visszajöjjek abba a formába, amiben voltam. Sőt, szerintem lassan meg is fogom azt haladni, úgyhogy könnyen mondhatom azt, hogy életem legjobb formájában leszek hamarosan”

– mondta a Fókusznak.

Azt is elárulta, hogy a maszkot egyelőre nem veszi le, de talán már nem sokáig lesz rá szüksége.

„Nem kényelmes, nyilván, maszkban játszani, de eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül, és hogy ezt az időszakot is magam mögött hagyom. Addig még ki kell bírnom ebben egy kicsit.”

Utolsó klipje nem sokkal a drogbotránya előtt jelent meg. Most elmondta, hogy önkéntes visszavonulása alatt sem hagyta abba a dalszerzést, jelenleg két albumon dolgozik egyszerre. Azt ígéri, hamarosan sok új számot hallhatnak tőle a rajongói.

A Fókusz riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Makranczi Zalán rögtön a telefonhoz nyúlt, miután Borbély Alexandrára cserélték Gáspár Katát A renitensben
A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.


Hatalmas változás rázta meg A renitens című sorozatot: a harmadik évadban Gáspár Kata helyett az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra játssza a női főszereplőt, Somos Renátát. A váratlan váltás kulisszatitkairól most a Dobler századost alakító Makranczi Zalán rántotta le a leplet, aki mentorként segítette az új kolléganő beilleszkedését - írta a Blikk.

A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész, amint megtudta a hírt, azonnal felhívta Alexandrát, hogy találkozzanak. Zalán ugyanis pontosan tudja, milyen egy már összeszokott csapatba érkezni, hiszen korábban a Mintaapák című sorozatban ő vette át Klem Viktor szerepét.

„Amikor megtudtam, hogy Alexandra veszi át a szerepet, rögtön felhívtam, hogy találkozzunk, és beszélgessünk. Már csak azért is, mert én is voltam hasonló helyzetben, mondjuk a Mintaapákban, és pontosan tudom, milyen egy ilyen felbolydult helyzetbe belelépni. Ilyenkor mindig az a nagy kérdés, hogy mi az, amit az ember megőriz az előtte levő dologból, és milyen újat rak hozzá.”

Makranczi Zalán nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.

„Persze, hozzátettem, hogy ebből semmit ne érezzen kötelező érvényűnek. Csak elmondtam, hogy ezek a lehetőségek, és hogy majd ő fogja kiválasztani, amelyiket akarja, vagy mindegyiket, vagy egyiket sem. Mert azt gondolom, a sorozat szempontjából a legfontosabb, hogy ez a két szereplő működik-e egymással, vagy sem. Csomót beszélgettünk, szerintem nagyon jót tett a dolognak.”

Borbély Alexandra nem tagadta, hogy eleinte szorongással vette át a stafétát, és felkészült a kritikus hangokra is. „Nyilván akkor is van az emberben izgalom, ha egy új szerepben tűnik fel, nemhogy egy ilyen helyzetben, amikor valakitől átvesz egy karaktert. Ez nehezített pálya. Biztos vagyok benne, hogy lesz kíváncsiság a nézőkben, de kapok majd bántásokat is, hiszen lesznek, akik azt mondják: ők ezt Katával szerették nézni, számukra ő volt Reni. Eleinte én is sokat agyaltam ezen, de mostanra sikerült elengednem a szorongást.”

A szereplőcserét a gyártó egyeztetési nehézségekkel indokolta Gáspár Kata oldalán. A harmadik évadban nem csak a főszereplő személye új, a rendőrségi csapathoz Hrisztov Toma is csatlakozott Gál őrmester szerepében. A sorozat egyébként a sikeres francia HPI (Haut Potentiel Intellectuel) című formátum magyar adaptációja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Janicsák Veca először leellenőrizte, nem tömeggyilkos-e a neten ráíró operaénekes, aki ma már négy éve a párja
Az énekesnő gyanakodva fogadta a híres tenor, Boncsér Gergely szívhez szóló levelét a neten. A vicces háttérellenőrzés utáni első randi azonban minden addigi elképzelését felülírta.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 24.



Janicsák Veca először beszélt arról, hogyan talált rá a szerelem a válása és egy súlyos betegség után. Az énekesnő négy éve él boldog párkapcsolatban a sikeres operaénekessel, Boncsér Gergellyel, akivel egy közösségi oldalon ismerkedett meg. A Hevesi Tamásnak adott interjúban az énekesnő elárulta, a boldogsághoz rögös út vezetett, írja a story.hu.

Sokáig álompárként emlegették Janicsák Vecát és volt férjét, Ladányi Jancsó Ábelt, akivel egy közös kislányuk is született 2016-ban. Bár 2017-ben összeházasodtak, a kapcsolatuk 2020-ban végleg zátonyra futott. „Nem hibáztatom a volt páromat a történtekért, hiszen a párkapcsolatban is mindig kettőn áll a vásár, de biztos, ha a tested ilyen mértékben jelez, akkor egészen bizonyos, hogy nem vagy jó helyen, vagy nem vagy kellőképpen értékelve” – mondta korábban Veca.

A magánéleti válság mellett az énekesnőnek egy komoly egészségügyi problémával is szembe kellett néznie: rákkal diagnosztizálták. „Amikor az orvos telefonon felhív hétvégén egy szűrés után, akkor azért az gyanús. A doktornő elmondta, mi a helyzet, hogy gyorsan meg kell műteni, de kezelni fogjuk ezt” – emlékezett vissza a sokkoló hírre.

A sikeres gyógyulás után Veca tudatosan új fejezetet nyitott az életében, és visszaült az iskolapadba. „Pszichológia szakra jelentkeztem. Itt hivatalosan is elkezdődődött egy új szakasz az életemben” – mesélte. Ekkor már szinte teljesen lemondott a szerelemről.

„Úgy éreztem, ebben az életben ez nekem már nem fog összejönni. Ha az ember nagymama életet él, keveset jár bulizni, egy macskával és egy gyerekkel él, nem indul jó esélyekkel.”

A sors azonban másképp gondolta. Miután több sikertelen randevún is túl volt, egy nap váratlan fordulat történt. „Aztán egyszer csak bekövetett egy sikeres operaénekes” – idézte fel a kezdeteket. A férfi a 41 éves, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Boncsér Gergely volt, a Magyar Állami Operaház tenorja.

„Miután visszakövettem őt, írt egy hosszú, szívhez szóló levelet. Ezután utánanéztem, biztos nem tömeggyilkos-e. Miután erről megbizonyosodtam, személyesen is találkoztunk. Szerelem volt első látásra. A kémia rögtön működött. Ennek már négy éve.”

Janicsák Veca hozzátette, ma már boldog mozaikcsaládban élnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiara Lord közös fotóval köszöntötte fel Stohl Andrást a születésnapján
Stohl András a fináléban Kiss Krisztát választotta, összetörve ezzel Kiara Lord szívét. A nő most egy közös, nyelvnyújtós fotóval köszöntötte a színészt.


„Boldog szülinapot, András!” – ezzel a rövid üzenettel és egy közös, nyelvnyújtós fotóval köszöntötte fel Kiara Lord az 59. életévét február 23-án betöltő Stohl Andrást. A felnőttfilmes múltjáról ismert nő

egy 24 óráig elérhető Instagram-történetben tette közzé a feltehetően A Nagy Ő forgatásán készült képet, jelezve, hogy a műsorbeli drámai szakítás ellenére is gondol a színészre.

Kettejük között a TV2 párkeresőjének idei évadában bontakozott ki intenzív vonzalom, amit több szenvedélyes csók és a finálé előtt egy együtt töltött romantikus éjszaka is fémjelzett. Kiara bevallotta, hogy neki amolyan „bakancslistás” terve volt a színésszel való ismerkedés, Stohl pedig elárulta, mindig is szerette volna, hogy egy felnőttfilmes legyen a párja – írta a Blikk. A színész-műsorvezető a döntőben mégis Kiss Krisztát választotta. Döntését utólag azzal indokolta, hogy bár a bombázó rendkívül vonzó volt számára, úgy érezte, a nő egy hosszú távú kapcsolatban „megrágta és kiköpte volna” őt.

A döntés után Kiara nem rejtette véka alá a véleményét. „Szerintem gyáva ember vagy, Stohl András” – vágta a színész fejéhez, akit szerinte jobban érdekelt, mit gondolnak mások a kapcsolatukról, mint hogy a boldogságot válassza. Később a lapoknak árnyaltabban fogalmazott a történtekről. „Vannak olyan helyzetek az életben, amikor rossz helyen találkozik két, egymásnak teremtetett ember, és beteljesületlen marad a szerelem. Itt ez történt” – nyilatkozta.

Míg a győztes, Kiss Kriszta a műsor után romantikus fotókat osztott meg Stohllal közös álomrandijukról, jelezve, hogy kapcsolatuk folytatódik, a Sapkin Katalin néven anyakönyvezett Kiara Lord a műsor után is a figyelem középpontjában maradt. Instagram-követőinek száma az évad elején rövid idő alatt közel 8000-rel nőtt, és több, a sajtóban is visszhangot kapó, merész jelenet fűződött a nevéhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk