KULT
A Rovatból

Az évszázad bűnténye: Így hal meg évente rengeteg ember opiát-túladagolásban Amerikában

AZ HBO megdöbbentő erejű dokumentumfilmjében lelepleződik a gyógyszeripar, amely emberek millióit tévesztette meg egy halálos veszélyt rejtő gyógyszerrel.

Link másolása

Kábítószeres csoport érkezik az éj leple alatt egy társasházhoz. Az édesanya riasztotta a mentőket az áldozathoz. Az áldozat egy fiatal fiú, már félig kihűlt. Nem reagál az újraélesztésre. A csoport a nála talált zacskók és kanalak tartalma alapján azonnal azonosítja a túladagolt drogot: másodpercek alatt kiírja a monitor, amit sejtettek: fentanil.

Még hajnal van, amikor kimondják a halál időpontját és elszállítják a letakart testet. Minden olyan sterilnek és egyszerűnek tűnik, ennyi volt. Innen indulunk. A fentanil egyébként egy szintetikus opioid fájdalomcsillapító, amit súlyos fájdalmak kezelésére írnak fel.

Óriásplakátokra varázsolva látjuk a riasztó feliratokat: 2000 óta több, mint 500 ezer amerikai hunyt el opiát-túladagolásban. Többmillió amerikai vált függővé. A legdurvább: 25 percenként születik egy gyermek, akinek opiát-elvonási tünete van. Ebbe nem is akarok belegondolni.

Mi az az opiát? Az opiátszármazékok sokfélék: lehet heroin, fentanil, morfium. A két részes dokumentumfilm-sorozat középpontjában többek között egy, szintén ezt a származékot tartalmazó, Amerikában már évtizedekkel ezelőtt elterjedt gyógyszer, az Oxicontyn áll, amely fájdalomcsillapítóként terjedt el, és komoly függőséget okozott egyre több amerikainak. Mindebben a legnagyobb botrány az, hogy az előzetes tanulmányok és a betegtájékoztatók tévesen állították, hogy a gyógyszer nem okoz függőséget.

Sőt, a krízis indulásakor még ki is ötöltek olyan teljesen tudománytalan fogalmakat, mint az "álfüggőség" (wtf?!), melynek lényege, hogy a páciens olyan tüneteket produkál, "mintha" (?) függő lenne, de nem az. Hogy mi van?!

Mindezt azért, hogy elfedjék, milyen súlyos problémákkal kezd el szembenézni a társadalom: opiát-függővé válik fél Amerika. És ebben az egész összeesküvésben benne voltak a gyógyszergyárak, az orvosok, a pszichiáterek, és mindenki, aki gyógyszert írhatott fel. A lényeg, hogy jó sok pénzt fizettek azoknak, akik elérték, hogy még olyanok is szedjék a tablettákat, akiknek nem is lett volna rá szükségük.

Aztán a gyógyszerből hamar drog is lett, hiszen a lassú felszívódást a felhasználó felválthatta felszívással. Ami egyből az agyban köt ki. Egész családok adagolták így túl magukat. Viszont a gyógyszergyártó cég profitja évről évre emelkedett. Mert - nem meglepő - ez a lényeg. A bevétel. Ami azoknak a pénztárcájából kerül ki, akiket habzó szájjal, fennakadt szemmel mutat a kamera. Mert nem kímél a sorozat, de nem is ez a dolga.

Nem meglepő, mindenki másra mutogat, és az érdek diktál. A gyógyszercégek erkölcstelenül, hazugságok révén szépen rászoktatták az embereket az opiátokra, de az már nem állt érdekükben, hogy le is szoktassák őket. Nem eszik meg, amit megfőztek. Csak elsétálnak onnan.

Hogy a felelősök hogyan számolnak el a lobbi súlyos következményeivel, szembenéznek-e, egyáltalán megvan-e a képességük rá, hogy szembenézzenek ezzel az országos méretű tragédiával - ezt mutatja be Az évszázad bűnténye. És mondom, nem kímél meg minket, mert hatást akar kiváltani. A krízis mindenkit érint, és nemcsak az opioid-ügyben: általánosan elmondható, hogy mi itt, Európában is túlzott gyógyszerfogyasztók és függők vagyunk. Fáj a fejünk, bekapunk egy fájdalomcsillapítót. Hiszen mi más segíthetne? Mondjuk a mozgás vagy a friss levegő?

Az egyik megkérdezett orvos, aki komoly praxissal rendelkezett és megszámlálhatatlan betegnek írt hatalmas dózisú oxycontint, csak széttárja a kezét az első rész végén:

hát igen, vannak, akik nem megfelelően és nem megfelelő dózisban szedték, meg hát igen, vannak, akik rákosak voltak vagy öregek. Vagyis? Csak nem mondja ki: amúgy is meghaltak volna szerinte. Istent játszott.

Az emberi felelőtlenség és empátiahiány ilyen és hasonló borzalmaiba, és a bűn legmélyebb bugyraiba vezet a dokumentumfilm, és talán megriadunk saját magunktól, ha megnézzük. Az utolsó tíz perc pedig akkora arculcsapás, amit csak egy jó útra tért dealer utolsó szavai simítanak el. De csak egy pillanatra. A 911-et hívó, túladagolt fia halálát felfedező anya gyászsikolya még egy ideig a fülünkben cseng.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: