KÉK HÍREK
A Rovatból

Az áldozat a gyilkos? 44 év után gyanúsították meg a sátorozók elleni támadás egyetlen túlélőjét

Két tinédzser szerelmespár ment 1960 nyarán sátorozni a finnországi Bodom-tóhoz, de csak egy ember élte túl a kellemesnek ígérkező hétvégi kiruccanást. Még hipnózissal is megpróbálták kideríteni, hogy ő-e a gyilkos.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 12.



A két 15 éves lány és 18 éves barátaik eltöltöttek egy kellemes délutánt a festői szépségű, de kihalt tóparton, majd nyugovóra tértek a sátorban.

Másnap reggel 6-kor egy madárleső csoport járt a környéken, és a gyerekek felfigyeltek rá, hogy a sátor eléggé megtépázott állapotban van, de nem mentek közelebb. Délelőtt 11-kor végül egy arra járó ács fedezte fel a holttesteket, és riasztotta a rendőröket.

A fiatalokat valamikor hajnali 4 és 6 óra között gyilkolhatták meg június ötödikén. Sérüléseikből ítélve a támadó kést használt, és valami tompa, nehéz tárgyat. Két holttestet a sátorban fekve, egy lányt az összedőlt sátor tetején, egy fiút pedig a sátron kívül találták meg.

Egyedül ő, Nils Wilhelm Gustafsson volt még életben, de őt is bántalmazták: agyrázkódása volt, eltört az állkapcsa, és számtalan arccsontja.

A sátor tetején talált, deréktól lecsupaszított lány az ő barátnője volt: ő szenvedte el a legsúlyosabb sérüléseket. Még azután is számtalanszor belemártotta a kést a gyilkos, hogy már meghalt.

Egy sor furcsaság

A nyomozók furcsának találták, hogy a gyilkos nem ment be a sátorba, hanem kívülről ölte meg őket. Elűntek a motorkerékpárok kulcsai, de a járművek a sátor mellett maradtak. Gustafsson cipői sem voltak meg, későbbb megtalálták őket a gyilkosság helyszínétől mintegy fél kilométerre. Nem elég, hogy a rendőrség a bűncselekmény után csak mintegy hat órával később ért a helyszínre, a nyomrögzítésnél nem jártak el kellő gondossággal, sőt még le sem zárták a helyszínt, a szörnyülködő helyiek ki-be járhattak. Ez a gondatlanság nem segítette a gyilkos kézre kerítését.

Először a helyi büfést gyanúsították, akit a környéken csak „kioszkemberként” ismertek, és közismert volt róla, hogy nem kedveli a sátorozókat. Gyakran erőszakos volt velük, szemtanúk szerint összedöntötte a sátrakat, és kövekkel dobálta a kirándulókat. Kilenc évvel később ez a férfi a tóba fulladt, állítólag öngyilkos lett, ami lehetetlenné tette a DNS-vizsgálatot.

A nyomozók 1960. július 2. és 5. között többször is hipnózisban hallgatták ki a túlélőt, Gustafssont,

és egy 14 éves fiút is, aki a madárfigyelők csoportjában egy szőke férfit látott eltávozni a helyszínről. A szeánszok alatt mindketten leírták a gyanúsított külsejét, rajz is készült róla, de ez sem vezetett eredményre.

Az ádozat a gyilkos?

44 évvel később az ügy nem várt fordulatot vett. Ismét megvizsgálták a helyszínen talált vérfoltokat, és DNS-tesztet csináltak. Kiderült, hogy Gustafsson cipője mind a három áldozat vérével szennyeződött, a saját vérét viszont nem találták rajta.

Ez szerintük arra utalt, hogy a sérüléseik nem egyidőben keletkeztek.

Az ügyészség azzal a történettel állt elő, hogy Gustafsson részegen összeverekedett a társaságban lévő másik fiúval, a barátjával, akit később megölt, majd a barátnőjével is végzett, féltékenységből, és a másik lánnyal is, hogy ne maradjon tanú. Később pedig saját magának okozta a sérüléseket, hogy úgy tűnjön, mintha egy idegen járt volna ott.

Gustafsson egy évig őrizetben volt, de a bíróság végül nem találta meggyőzőnek az ellene felhozott bizonyítékokat. A Bodom-tavi brutális gyilkosságok elkövetőjének személyét így azóta is homány fedi.

(Forrás: ATI, Any Mystery, Historic Mysteries)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.


Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.

Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.

Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”

A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.

Schneider Kinga (Noé Állatotthon):

„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”

Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Közzétették a fotóját a magyar férfinek, aki a gyanú szerint lelőtte volt párját Ausztriában
A férfi a rendőrség szerint veszélyes lehet, és bujkál a hatóságok elől. A nyilvánosságra hozott képen ismerhetik fel.


P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.

Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.

Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.

P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: szelfizni akart a krokodillal, azt hitte, csak egy szobor – aztán 50 öltéssel kellett összevarrni a lábát
A 29 éves férfi átmászott a kerítésen, és belépett a kifutóba, mert fotót akart. A krokodil azonban megragadta a lábát, és percekig nem engedte el – csak egy betondarab mentette meg.


Egy 29 éves férfi a Fülöp-szigetek déli részén található Kabug-szigeti Mangrove- és Vizesélőhely-parkban szeretett volna szelfit készíteni egy krokodillal, mert azt hitte, csak egy szobor. Átmászott egy drótkerítésen, majd bement az elkerített kifutó sekély vizébe, ahol meglátta a mozdulatlanul fekvő állatot. Elővette a telefonját, de a krokodil ekkor megharapta.

A nőstény krokodilt Lalaynak hívják, és 4,5 méter hosszú. A Siay városi rendőrség tájékoztatása szerint

az állat a férfi jobb lábát harapta meg, és percekig nem engedte el.

Több látogató is tanúja volt a jelenetnek, sőt videóra is vették, ahogy a krokodil végrehajtja a klasszikus „halálforgást” – ez az a mozdulat, amellyel a ragadozók feldarabolják és megbénítják zsákmányukat.

A park gondozója, Nanding Panogan – aki egyben Lalay gazdája is – közbelépett. A beszámolók szerint saját életét is kockára tette, amikor bemászott a kifutóba, és egy darab betonnal fejen ütötte az állatot, amely így végül elengedte a férfit.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. Helyi sajtóértesülések szerint

a turista karját és a combját több mint 50 öltéssel kellett összevarrni.

„Ez a fajta viselkedés rendkívül veszélyes. Senki nem mehet be egy állat kifutójába – ezzel nemcsak a saját, de mások életét is kockára teszi. A férfi csodával határos módon élte túl a támadást” – nyilatkozta Joel Sajolga rendőrőrmester.

A park egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meccs közben törték fel a debreceni sztárfocista luxus Mercedesét
Domingues az Instagramon mutatta meg, mivé lett a méregdrága autó. A belső térben üvegszilánkok hevertek.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Brandon Domingues, a Debreceni VSC közönség-kedvence az MTK Budapest elleni szombati bajnokin is kezdőként lépett pályára. A találkozó 1–1-es döntetlennel zárult, aminek köszönhetően a DVSC ideiglenesen a tabella 9. helyére lépett előre a 12 csapatos mezőnyben.

A meccs után azonban kellemetlen meglepetés érte a portugál-francia labdarúgót. Néhány órával a mérkőzést követően az Instagram-történetében mutatta meg, hogy valaki betörte a méregdrága Mercedese egyik ablakát. A videón jól látszik, hogy üvegszilánkok hevertek az autó utasterében, adta hírül a haon.hu.

Domingues a felvételhez angolul ezt írta:

„Nem szép ilyet csinálni, de rendben van, ez ‘csak’ egy autó.”

A videóból nem derült ki, hogy az elkövetők vittek-e el valamit a járműből. A DVSC játékosa korábban több alkalommal is megosztott képeket a matt ezüst színű autóról a közösségi oldalain.


Link másolása
KÖVESS MINKET: