Amikor nemhogy Tinder, internet se volt: így ment a társkeresés a szocializmusban
Amikor 2011-ben az Ifjúsági Magazin egykori újságíróival interjúztam és megkérdeztem tőlük, ha egy dolgot kellene kiemelni, mi volt teljesen más az 1970-es, 1980-as évek világában, mint manapság, azt válaszolták, hogy az ismerkedési, társkeresési lehetőségek. Az Ifjúsági Magazinnak volt külön rovata, ahol feladhattak hirdetés olyanok, akik levelezni, barátkozni, ismerkedni szerettek volna. Működtettek ismerkedési klubot is. A lap időről időre beszámolt sikertörténetekről is.
Például 1986 márciusában Levélben jött boldogság volt a címe a sikertörténetnek. Bár a cikk elején az újságíró hangsúlyozta, hogy nem céljuk a házasságközvetítés, de miért is ne lehetne levélbarátságból életre szóló kapcsolat? N. Miklós 1973-ban, 21 éves korában adott fel hirdetést. Addig csak azokkal barátkozott, akikkel egy házban lakott, bővíteni szerette volna baráti körét. Hirdetésére 150-en jelentkeztek, abból 5 fiú, akiknek eleve nem válaszolt. A levélírók stílusa alapján is válogatott, végül 15 levelet írt meg, 5 lánnyal találkozott. Ő akkoriban már egyedül élt, mert édesanyja 7 éves korában meghalt, édesapja pedig egy olyan munkahelyi balesetben hunyt el, ahol egy gyárban csatornatisztítás közben rosszul lettek a munkások, ő is a segítségükre sietett, de szintén a baleset áldozata lett. A későbbi feleségével hónapokig csak leveleztek. A feleséget úgy jellemezte az újságíró, hogy 33 éves, „ma is szép, a két gyerek után is csinos maradt.” A feleség koraszülött volt, nagyszülei nevelték fel. 14 évesen kórházban dolgozott, este nyolcra mindig haza kellett érnie, így más lehetősége nem volt az ismerkedésre, mint a levelezőpartner-kereső. Mivel nagyszülei a „késő nyolcra” hazajárás miatt azt mondták neki, költözzön el, hamar sor került az esküvőre is. A cikk szerint a házasfelek csak azon vitatkoztak, melyik együttes jobb, az Omega vagy az Illés.
A társkeresés elsődleges “fórumai” 1.: házibuli az Üllői úton 1967-ben. (Krantz Károly/Fortepan)
Persze a korszakban is lehetett újsághirdetés útján ismerkedni, így például a Nők Lapjában, később az Expressz hirdetési magazinban. Ez utóbbiban azonos nemű párt keresők is hirdettek, ők azt a latin mondást adták meg, hogy „similis simili gaudet”- hasonló a hasonlót szereti.
A szocialista időszak párválasztási szokásaiban visszatérő kérdés volt az, hogy képzett nő hozzámehet-e képzetlen férfihoz: diplomás értelmiségi a szakmunkáshoz? Mert a kor hivatalos beszédmódja szerint mindenki egyenlő volt. A másik gyakori problémának az számított, hogy az egyetemista nők, ha egyetemistaként nem találtak párt, utána, bekerülve egy munkahelyre, lezárultak előttük a pártalálási lehetőségek. A válások számának növekedésével egyre több lett az elvált nő gyermekkel, akik szintén hátránnyal indultak a párkeresésben, mivel más gyermekét senki nem akarta nevelni.
1967-ben nyitott Óbudán az Újlaki Telefonbár,
melynek különlegessége az volt, hogy minden asztalon egy készülék áll a vendégek rendelkezésére, akik a házi telefon-könyvből tetszés szerint tárcsázhatták egymás asztalát. Ezt ismerkedési lehetőségként is használták a fiúk. Felhívták a szomszéd asztalnál ülő lányt és ha kosarat kaptak, még az sem volt így kellemetlen. (Forrás: Hétfői Hírek, 1967. december 11. 4. o.) A szocialista időszakban működött a Négy Évszak Társkereső Szolgálat
is, melynek működéséhez a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottság elnöksége 1968. október 16-án hozzájárulását adta. Előtte ugyanis arról vitatkoztak, kell-e ilyen társkereső szolgálat.
A név utalás arra, hogy az életük tavaszát töltő fiatalok (18 éves kortól) éppúgy fordulhatnak a szolgálathoz, mint az utolsó szakaszt, a tél napjait élő társra vágyók.”
Az iroda Budapest, XI. kerület Fadrusz utca 9-ben volt található, 1969. december 28-án nyílt meg. Arra vonatkozóan, hogy az idősebb korosztály is mennyire igényelte a szolgáltatást, álljon itt tanulságul egy, a Nők Lapjához érkezett olvasói levél:
„És ha lehet, ne vitatkozzanak tovább, hanem cselekedjenek már. Gondoljanak az ilyen magamkorabeli ifjú lelkekre is (59 éves vagyok), akiknek már nincs sok ideje várakozni. Gyermekeimet tisztességgel felneveltem, örömöm is telik bennük. De az özvegység mégis nagyon keserves. Szeretnék még néhány szép évet korban hozzám illő társsal, olyannal, aki pl. nem a beat-ért lelkesedik, hanem a cigányzenét szereti. Egy szó mint száz: siessenek, siessenek!.”
(Forrás: Budapest, 1973. július 30. o.)
Sajnos e történet vége szomorú, mert mire a Négy Évszak létrejött, a türelmetlen olvasó elhunyt. 1972-ben a Szabad Föld levelezési rovatába írt egy falusi lány, érdeklődve arról, ő kereshet-e társat a Négy Évszaknál. Ezt a választ kapta:
„hogy éppen az egyszerűbb fiatal lányoknak tudnak könnyebben társat ajánlani. Olyanoknak, akik nem hófehér paripás mesebeli herceget várnak, hanem embert, akivel nekivághatnak az életnek, akivel közös erőfeszítéssel, közös munkával megteremthetik mindazt, ami egy szép és rendes családi élethez szükséges. Sok, a vidékről városba fölkerült fiatalember, aki nem tud a városban könnyen gyökeret ereszteni, nem tudja a maga ismeretségi körét megtalálni, illetve megteremteni, ők nagyon gyakran kifejezetten azzal a kéréssel fordulnak a Négy Évszakhoz, hogy vidéki leányt keressenek társul.”
(Forrás: Szabad Föld, 1972. augusztus 6.20. o.)
A társkeresés elsődleges “fórumai” 2.: Nyár utca 6., az Ezermester és Úttörő Bolt Vállalat ifjúsági klubja. (Urbán Tamás/Fortepan)
Az irodába jelentkezőknek ki kellett tölteni egy előzetes adatfelmérő lapot, amely 11 kérdést tartalmazott (életkor, magasság, iskolai végzettség, lakhely, lakáshelyzet, házasság esetén hajlandó-e költözni stb.) és a keresett társra vonatkozó kívánságokat (életkor, foglalkozásának jellege, lehet-e kiskorú gyermeke stb.). Ezután a társkereső alkalmazottai tájékoztatták a jelentkezőket a lehetőségeikről:
„Ez a tájékoztatás nem mindig kellemes, de a tisztességes segítő szándék arra kötelez, hogy a jelentkező reális képet kapjon.(…)”
(Forrás: Budapest, 1973. július 30. o.)
