KÉK HÍREK

Alig tudott úszni, egy matraccal indult bajba jutott szerelme után a 37 éves férfi, de elnyelte a Balaton

Viktor minimálisan tudott csak úszni, de azonnal a párja segítségére sietett. A nő végül megmenekült, Viktor azonban belefulladt a vízbe.


Egy matraccal indult barátnője megmentésére vasárnap a szigligeti strandon egy férfi, de belefulladt a vízbe. A 37 éves Viktor az idei szezon első áldozata lett.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a férfi este hat óra körül tűnt el a vízben, miután segíteni indult egy nőnek, aki az erős szélben elsodródott matracával. A nő végül szerencsésen partot ért.

A Blikknek az egyik szemtanú azt mondta, hogy B. Viktor egy másik matracba kapaszkodva indult kimenteni a szerelmét.

„Egy másik matracba kapaszkodva indult kimenteni a bóján kívülre kerülő párját, akit végül a vízimentők segítettek partra. Amikor a mentőőrök elindultak vele kifelé, visszanéztek, de addigra a fiatalember már lefordult a matracáról. Ha jól tudott volna úszni, valószínűleg nem a felfújható gumimatraccal evickélt volna a hölgy után”

- idézte fel a történteket a szemtanú.

Az ajkai férfi keresésében a vízimentők, és a vízirendőrök hajója mellett egy mentő katamarán is részt vett. A Blikk úgy tudja, hogy órákkal később szonárral sikerült megtalálni a holttestét nagyjából 150 méterre a parttól.

A férfi egyik rokona a lapnak azt mondta, hogy Viktor és párja, Zsuzsanna néhány hónapja alkottak egy párt és már össze is költöztek.

„A legboldogabb időszakukat élték, rengeteget kirándultak, sok időt töltöttek együtt. A testvére, akivel korábban egymás mellett éltek Ajkán, még fel sem fogta a történteket. Viktor csak minimálisan tudott úszni.”

A haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális támadás Szombathelyen: hasba rúgták a kismamát, lehet, hogy elvesztette a babát
A fiatal nő a párja 17 éves exével veszett össze, majd egy csapat férfi is rátámadt. Állítása szerint legalább harmincan estek neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy szombathelyi társasházban tört ki verekedés a napokban, tudta meg a Tények. Fanni vitába keveredett a párja 17 éves volt barátnőjével. A fiatal lány azt állította, hogy van egy gyermeke attól a férfitól, akivel Fanni most él együtt. A vitából dulakodás lett, majd a kamasz lány azt is felrótta Fanninak, hogy a kisbabájával együtt lelökte a lépcsőn.

Nem sokkal később megjelentek a tinédzser barátai is. Fanni elmondása szerint a lakásához érkeztek, ahol megtépték a haját, bántalmazták és a földön fekve is rugdosták. A testén cipőnyomokat is találtak.

A 17 éves lány édesanyja szerint a lánya védelmében hívta oda a testvéreit és ismerőseit. Állítása szerint Fanniék nem pontosan azt mondják el, ami történt, és tagadja, hogy a helyszínen többen bántalmazták volna a fiatal nőt.

A mentők kórházba vitték Fannit, akinek a vizsgálatok szerint könnyebb zúzódásos sérülései lettek. Az orvosok arra is gyanakodnak, hogy a bántalmazás következtében elvetélt,

mivel az ultrahang már nem mutatta a magzatot, de a vérvizsgálat pozitív lett, ezért további kivizsgálásra volt szükség.

Az ügyben a rendőrség eljárást indított.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra gázolták, miközben fegyverrel kergette ismerősét egy budapesti úton
A férfi barátnője végignézte, ahogy a párját elgázolja egy autó, majd a mentősök hosszasan küzdenek az életéért.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Halálra gázoltak egy húsz év körüli férfi az éjszaka a Könyves Kálmán körúton. A fiatalok a Népligetben töltötték az estét, amikor vita tört ki köztük. A Tények információi szerint az egyikük paprikaspray-vel lefújta a másik férfi barátnőjét. Ezután dulakodás kezdődött a nő és az üldözött férfi között. A nő párja ezután fegyvert rántott, majd üldözni kezdte a férfit.

A menekülő férfi átjutott az úttesten, de a fegyveres fiatal már nem tudott megállni. Egy autó elütötte, és olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A barátnője végignézte a tragédiát. Szemtanúk szerint a helyszínre siettek a szülők is, akiket megrázott a látvány.

„Egy arra közlekedő mentőegységünk gyorsan megkezdte az ellátást. Újabb mentőegységek érkeztek, hosszú ideig küzdöttek a férfi életéért, de sajnos sikertelenül. A helyszínen életét vesztette” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a tragédia pontos körülményeit.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb tragédia a Tomorrowlanden: egy 35 éves kanadai nő halt meg a fesztiválon
A nőt kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni. A boncolás és a toxikológiai vizsgálat adhat majd pontos választ a halál okára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy 35 éves kanadai nő péntek este lett rosszul a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A helyszínen elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba vitték, ahol később meghalt, tudta meg a The Independent.

A fesztivál szóvivője, Debby Wilmsen a Brussels Morningnak ezt mondta:

„Elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba szállították. Onnan kaptuk a hírt, hogy ott hunyt el. Részvétünket fejezzük ki a családjának és barátainak. Az antwerpeni ügyészség vizsgálja a halál okát, és tájékoztatni fog a fejleményekről” - mondta Debby Wilmsen, a fesztivál szóvivője a Brussels Morningnak

Az antwerpeni ügyészség közleményt adott ki az esetről, melyben azt írták:

„erős a gyanú, hogy a halál összefüggésben állhat kábítószerrel. A boncolás és a részletes toxikológiai vizsgálat fog pontos választ adni.”

Nem ez az első tragikus hír a héten a rendezvénnyel kapcsolatban. Szerdán tűz ütött ki a fesztivál területén, amely teljesen elpusztította a nagyszínpadot. A lángok a közeli erdős részre is átterjedtek. A helyi híroldalakon és a közösségi médiában megjelent képeken jól látszott, hogy fekete füst borította be a környéket. A tűzijátékok is működésbe léptek, amelyeket a fellépésekhez készítettek elő.

A tűz idején még nem voltak bulizók a fesztivál területén, de körülbelül ezer dolgozó éppen ott tartózkodott. A tűz okát eddig nem hozták nyilvánosságra. A szervezők ezután gyorsan felépítettek egy másik nagyszínpadot, így a fesztivál pénteken kétórás csúszással indult el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Börtönben marad az ismert szekszárdi borász, akit egy korábbi MSZP-s, majd fideszes politikus segíthetett
A férfi cégein keresztül 3,6 milliárd forinttal károsíthatta meg az államot – állítja az ügyészség. A nyomozók szerint trükkös túlárazással játszotta ki a pályázati rendszert.


Három hónappal meghosszabbították egy ismert szekszárdi borász letartóztatását, így október 13-ig biztosan rács mögött marad – erről a Székesfehérvári Járásbíróság döntött július 9-én. A hírt a Fejér Vármegyei Főügyészség erősítette meg a Magyar Hangnak.

A hatóság szerint azért tartják indokoltnak a férfi fogva tartását, mert a bűncselekmény kiemelkedő súlyú, és fennáll a veszélye, hogy megszökne vagy elrejtőzne. Emellett attól is tartanak, hogy befolyásolná a még ki nem hallgatott tanúkat, illetve bizonyítékokat semmisítene meg. Mint írták: „megalapozottan feltehető továbbá, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, befolyásolná a még ki nem hallgatott személyeket, bizonyítékokat semmisítene meg”.

A férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják.

A nyomozás szerint cégei 3,6 milliárd forintos kárt okozhattak az államnak azzal, hogy túlárazott pályázatokon keresztül szereztek támogatást.

2021-ben három cég nyújtott be pályázatot az Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársághoz élelmiszeripari üzemek fejlesztésére.

A gyanú szerint a pályázatokban szereplő 250 hektoliteres tartályokat a piaci ár ötszörösén tüntették fel. A nyomozók szerint ezt előzetesen leegyeztették az ajánlatot adó cég vezetőjével, aki nemcsak a túlárazott számlát állította ki, hanem a pénz egy részét vissza is juttatta a borásznak.

A NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága vezeti a büntetőeljárást. A nyilvántartás szerint a férfihoz köthető három cégnél már egy nappal a letartóztatás előtt megindult az eljárás. Az adóhatóság nem adott további információt, arra hivatkozva, hogy a nyomozás még folyamatban van.

A borász ügyvédjét a lap többször is próbálta elérni, de nem kaptak választ.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a borász egy dunaújvárosi cég vezetőjével is egyeztetett a pályázati árajánlatokról.

Őt szintén meggyanúsították, az ügyészség szerint „ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként”.

A szekszárdi borász ellen egy másik ügy is folyamatban van, amely már bírói szakaszba ért. Ebben az eljárásban októberben tartanak előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint 11 személy – köztük a most letartóztatott férfi – valótlan számlákkal próbált meg támogatásokhoz jutni 2019 és 2021 között. A dokumentumok olyan munkákról és eszközökről szóltak, amelyeket valójában nem végeztek el, vagy nem szereztek be.

A 24.hu arról ír, hogy egy korábban MSZP-s politikus, aki aztán a Fidesznek kampányolt, szintén az ügy érintettje lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk