Elképesztő dráma: gyermekrablással vádolják a nagyszülőket, miközben a 9 éves Alicia hónapok óta távol van a családjától
Aliciát tavaly december 4-én az osztrák bíróság az ottani gyámügy gondjaira bízta - idézte fel cikkében a Blikk. Az ügy akkor kezdődött, amikor a kislány iskolája pszichés problémákat gyanított nála, mivel nem barátkozott. A család szerint viszont Alicia csak nehezen illeszkedett be, amit nyelvi nehézségekkel magyaráztak. A helyzetet súlyosbította a kislánynál korán kezdődő pubertás, amely miatt a gyámügy szexuális molesztálásra is gyanakodott. A vizsgálatok azonban egyértelműen kizárták ezt a lehetőséget. Aliciát mégis egy krízisközpontba helyezték.
A családnak korlátozott lehetősége volt a kapcsolattartásra. Az édesanya veszélyeztetett terhessége miatt nem tudta meglátogatni a kislányt, a nagymama pedig azért nem találkozhatott vele, mert a gyámügy szerint befolyásolhatta volna Aliciát. Egy november végi incidens után már a nagypapa sem mehetett be hozzá. Kardos Erika, a nagymama, a Facebookon osztotta meg a történteket.
„Férjem kijött a gyerekkel együtt a krízisközpont épületéből, és beültette mellém az autóba, ahol a neki vásárolt ajándékokat, játékokat szerettük volna odaadni. Kihívták a rendőröket, majd később meggyanúsítottak minket” – mondta Erika.
Az incidens részleteiről dr. Ujvárosi Veronika, a bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda vezetője nyilatkozott a Blikknek. Elmondása szerint a nagypapa az autóban felejtette a kislánynak szánt játékokat, ezért vitte ki Aliciát a kocsihoz.
„A nagyszülőkben fel sem merült, hogy ebből problémájuk lesz, azt meg végképp nem gondolták, hogy gyermekrablásként kezelik majd a történteket” – tette hozzá az ügyvéd.
A gyámügy egyik munkatársa az eset során kiabált, hogy gyermekrablás történik, majd a nagymamát megpofozva és összekarmolva kirángatta Aliciát az autóból. A kislány pánikba esett, ordított, miközben a szociális munkás visszavitte az épületbe.
„Az igaz, hogy a gyámügyesnek nem kellett mérlegelnie a helyzetet, mivel a gyermek védelme érdekében mindent meg kell tenniük, de viselkedhettek volna emberségesebben” – hangsúlyozta az ügyvédnő.
A gyámügy jelentése szerint a gyermek hisztérikus rohamot kapott az eset után, és pszichológus segítségére volt szüksége. A jelentésben az is szerepel, hogy Aliciával megbeszélték a gyermekrablási kísérletet. Azt is tudatták a kislánnyal, a gyámügy azt fogja kérni, hogy a nagyszülei ne közelíthessék meg. Ezt a gyerek állítólag örömmel fogadta, és azt kérte, hogy nevelőszülőknél helyezzék el. Dr. Ujvárosi Veronika szerint azonban, ha egy gyermeknek azt sulykolják, hogy a nagyszülei rossz emberek, előbb-utóbb elhiszi, és frusztrált lesz.
Az ügyvéd szerint az eset következményei befolyásolhatják a következő bírósági tárgyalást, ahol Alicia neveléséről döntenek majd. Elmondta, hogy a nagyszülők még egy fényképalbumot is készítettek a kislánynak, amelyből csak néhány képet kapott meg.
– zárta gondolatait az ügyvédnő.