KÉK HÍREK
A Rovatból

„A rendész fülön vágott, kidurrant a dobhártyám” – újabb Szőlő utcai áldozat beszélt a bántalmazásokról

A fiatal fiú szerint nem lehet elmondani azt, ami a Szőlő utcai javítóintézetben történt. Azt állítja, az egykori, letartóztatott igazgató többször is molesztálta őt, erről pedig a többi dolgozó is tudott.


Újabb Szőlő utcai áldozat beszélt Dobrev Klárának a vele történt szexuális erőszakról. A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán tette közzé a videót, amelyben a fiatalt kérdezi a javítóintézetben történtekről.

A fiú szülei meghaltak, állami gondozásban nőtt fel, és 14 éves volt, amikor bekerült a Szőlő utcai intézménybe. Az első időszak sanyargatással telt, elmondása szerint elnyomott gyerek volt.

„Mindent engedélyre csináltunk, amit a nevelő engedélyezett. Nem lehetett önálló gondolatod, teljesen elszeparáltak a külvilágtól. Ha panaszod volt, nem tudtad kidobni a postaládába, mert kivették. A nevelők mindig az igazgatónak adtak igazat, akkor is, ha nem neki volt igaza”

– mesélte az ottani életéről.

Szabadszájúként jellemezte magát, aki olykor kifejezte a nemtetszését, ezért kapott is a nevelőktől.

„Pofon vágták az embert, feldobták a falra, levágtak az ágyról az előszobában úgy, hogy nyekkentem. A rendész fülön vágott, kidurrant a dobhártyám. Nem vittek ki orvoshoz”

– mesélte.

Amikor arról kérdezte Dobrev Klára, milyen ember volt az emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított volt igazgató, a fiú ezt mondta:

„Egy nyálas, sunyi, pedofil köcsög volt.”

Mint mondta, érezte, hogy máshogy néz rá, mint a többiekre, mert sokkal érdeklődőbb volt felé. Arról, hogyan molesztálta őt több alkalommal is az egykori vezető, így beszélt:

„Lesz.pott a konyhában. Az ott töltött időm alatt négyszer-ötször előfordult. Általában takarodó után. Olyan ürüggyel hívott ki, hogy ki kell takarítani az udvaron a kutat, vagy a simogatóban az állatoknál kell takarítani.”

Erről akkor senkinek nem beszélt az intézményben, de az ügyészségnek elmondta, mik történtek vele. Abban viszont biztos, hogy a dolgozók tisztában voltak vele, hogy az igazgató mit csinál a fiúkkal. A nevelőket maffiának, zsoldosoknak nevezte.

„Mindegyik egy kígyó, áruló. Nem lehet elmondani, ami ott van”

– mondta.

Egy alkalommal, amikor vitába keveredett az egyik nevelővel, megmondta, hogy nincs elfelejtve az, hogy mit csinál az igazgató a gyerekekkel. Ezért úgy büntették meg, hogy elvitték az intézmény egy olyan részébe, ahol nem volt kamera, és ott megverték: felnyomták a falra, úgy szétkarmolták a nyakát, hogy véraláfutásos lett, széttépték a pólóját, és úgy fülön vágták, hogy beszakadt a dobhártyája, ömlött a vér a füléből. Egy másik esetben úgy földhöz vágták, hogy az egész karja lila lett.

A fiatal arról is beszélt, mivel fenyegette őt az egykori igazgató.

„Azt mondta, el ne járjon a szám, mert más családja is térdepelt már itt kint a Szőlő utca előtt sírva. Meg mindig úgy mondta nekem, hogy »ugye tudja, hogy ebből jól is jöhet ki?«, mert ő bele tud nyúlni az én ügyembe, jó irányba sodorni, hamarabb szabadulhatok...”

Dobrev Klára azt mondta, a fiatalt sem a rendőrség, sem az ügyészség nem kereste meg addig, amíg ők nem találták meg a saját nyomozásuk során. Miután a politikus beszélgetett vele, az ügyészség is behívta tanúvallomásra. Ahogy egy másik, korábban bemutatott áldozatnak, úgy neki is ügyvédet biztosított a párt, aki elkísérte az ügyészségre, hogy vallomást tegyen.

„Ez újabb bizonyíték arra, hogy Orbán hazudott, amikor tagadta, hogy van kiskorú áldozata a Szőlő utcai pedofilhálózatnak” – írta a videó mellé Dobrev Klára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorsára hagyták a barátai a 21 éves nőt a havas tokodi hegyen, egy helyi férfi terepjáróján múlt az élete
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei a tokodi Nagy-Völgy dűlőben keresték a nőt, aki este 8-kor kért segítséget. A sikeres mentés után a bajba jutottat kórházba szállították további ellátásra.


Magára hagyták a barátai a sötét, havas tokodi szőlőhegyen, egy 21 éves nőt. Óriási szerencse, hogy volt nála mobiltelefon, amiről hívta is a rendőröket, miután teljesen átfázott és eltévedt.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint a segélyhívás január 17-én, este nyolc óra körül futott be: a nő elmondta, hogy a tokodi Nagy-Völgy dűlőben rekedt.

A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre siettek, és először a tokodi pincéknél kezdték keresni a nőt, majd a kutatást a táti pincék felé bővítették ki. A keresésben egy helyi férfi is segített, aki útbaigazítást adott, merre lehet a keresett hétvégi ház.

A nagy hó miatt azonban a rendőrök szolgálati autójukkal nem tudták megközelíteni a területet. A férfi ekkor felajánlotta, hogy saját járművével viszi fel a rendőröket a dombos, havas hegyoldalra. Az összefogásnak köszönhetően hamarosan meg is találták a bajba jutott nőt a hétvégi ház előtt. Azonnal beültették a meleg autóba, betakarták, majd kórházba szállították.

Tokod Pincevölgyének több völgye van, ezek közül a Nagy-völgy a leghosszabb, meredekebb, magasabban fekvő szőlőhegyi szakaszokkal és hétvégi házakkal – ez magyarázza, miért volt nehéz a megközelítés a télies körülmények között. Január első felében országszerte havazással és kemény fagyokkal kísért időjárás uralkodott, a vastag hó több helyen is akadályozta a közlekedést.

Az eset kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a téli időjárás veszélyeire. Azt tanácsolják, senki ne induljon el egyedül ismeretlen, külterületi helyszínre, és ne hagyja magára a társát. Egy Facebook-felhasználó az incidenssel kapcsolatban megjegyezte: „Minek ellenség ha ilyen barátai vannak az embernek. Szerencse, hogy volt nála mobil és ment a segítség.”

A rendőrség szerint az is fontos, hogy mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, és a tartózkodási helyünket osszuk meg egy hozzátartozóval. A réteges, időjárásnak megfelelő öltözet mellett hangsúlyozták, hogy aki bajba kerül, azonnal kérjen segítséget, és ne várja meg, amíg az állapota rosszabbra fordul. Az időben érkező segítség és az együttműködés ezúttal is életet menthetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas autóbalesetben halt meg Jákli Mónika, a Nyerő Páros egykori szereplője
Az ismert fitneszmodell fának csapódott a szlovákiai Nagymegyernél Mercedesével, amely rommá tört az ütközéstől. A 31 éves nőt hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.


Súlyos autóbaleset történt szerda hajnalban Szlovákiában: egy luxus Mercedes fának csapódott, darabokra szakadt és ki is gyulladt Nagymegyernél – számolt be róla a Paraméter.

A lap több forrás egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, a volánnál az ismert fitneszmodell, Jákli Mónika ült, aki a balesetben életét vesztette.

A tragikus baleset hajnali négy óra előtt történt a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között, a nagydűri letérőnél.

A Nagymegyer felé tartó Maybach egy balkanyarban, eddig tisztázatlan okból letért az útról, és a fák közé csapódott. Az ütközés erejét jelzi, hogy az autó vélhetően nagyon nagy sebességgel haladt.

Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka a Paraméternek azt mondta, a sofőr teste a kigyulladt autó mellett feküdt, amikor az egységük a helyszínre ért.

A nőt elhúzták az égő roncstól, és megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de minden igyekezetük ellenére sikertelenül.

Jákli Mónikát a közönség az RTL Nyerő Páros című műsorának 2023-as évadából ismerhette meg, ahol akkori párjával, Boráros Gábor MMA-harcossal szerepelt. Később a hasonló formátumú Exek csatájában is együtt vettek részt. Egy közös kislányuk született, kapcsolatuk azonban 2024 őszén véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagy valószínűséggel Egressy Mátyás zuhant a Dunába a Lánchídról – közleményt adott ki az eltűnt fiú családja és teniszklubja
Egressy Mátyás családja és az MTK Park Teniszklub szomorú híreket közölt. A rendőrség eltűnt személyként továbbra is keresi a 18 éves fiút, és ameddig meg nem találják, ez így is marad – olvasható a közleményben.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2026. január 20.



Sajtóközleményt adott ki az MTK Park Teniszklub Egressy Mátyás családjával közösen a 18 éves fiú eltűnése kapcsán. Azt írják, a további találgatások elkerülése miatt szeretnének tájékoztatást adni.

A közleményben megerősítik az eddig megjelent híreket, miszerint „Matyi szombat hajnalban eltűnt és a Lánchídról szombaton leesett személy, nagy valószínűséggel, a Matyi személye.” Hozzáteszik, hogy a rendőrség természetesen eltűnt személyként továbbra is keresi, és ameddig meg nem találják, ez így is marad.

A klub és a család szerint gondolniuk kell az itt maradottakra, ezért fontosnak tartják a gyászfolyamatot és a feldolgozást, amelyet szakpszichológus bevonásával is segítenek. Éppen ezért arra kérnek mindenkit a Facebookon, különösen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a családot, a barátokat és a klubot.

„Kérjük engedjék, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant és legyenek kedvesek ne keressék sem a családot, a barátokat, sem klubunkat interjúk kérésével vagy forgatási szándékkal” – áll a közleményben.

A poszt végén köszönetet mondtak minden segítségért, amely az eltűnt fiú megkeresését előremozdította, valamint az aggódásért, a keresésben való részvételért és az imádságokért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság január 17-én rendelt el körözést a 18 éves Egressy Mátyás eltűnése miatt. A fiú hajnali 2 óra után indult haza az V. kerületi Ötkertből, de XI. kerületi otthonába nem érkezett meg. A belvárosi szórakozóhely közleményt adott ki, melyben azt írták, Egressy önállóan távozott tőlük, és belső vizsgálatot indítottak az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A sínek közé lökte a jegyellenőrt az egyik utas a szentendrei HÉV-en
Egy 34 éves férfi támadt a BKK-jegyellenőrre a budakalászi Szentistvántelep megállónál, miután az leszállította a háromfős társaságot vonatról. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.


Hátulról, ököllel ütött tarkón egy 34 éves férfi egy jegyellenőrt hétfőn délután a szentendrei HÉV egyik állomásán. Az alkalmazott az ütéstől a sínek közé zuhant – tudta meg a 24.hu. Az eset január 19-én, 14:45 körül történt a Budakalász, Szentistvántelep megállónál, miután a BKK jegyellenőre leszállásra szólított fel egy hangosan, agresszívan viselkedő háromfős társaságot a Budapestről Szentendrére tartó szerelvényen.

A Pest Vármegyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a társaság 34 éves tagja már a vonaton megfenyegette az ellenőrt, hogy bántalmazni fogják, ha leszállítja őket. A fenyegetőzés a peronon is folytatódott, ezért a jegyellenőr a telefonján hívni kezdte a rendőrséget.

Ezt látva a férfi kiütötte a mobilt a kezéből, és amikor az ellenőr lehajolt érte, hátulról tarkón ütötte. Az ütés hatására a jegyellenőr a sínekre esett, és a lábán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök a társaság tagjait előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a 34 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki szabadlábon védekezik.

A MÁV Csoport tavalyi összesítése szerint 179 esetben bántalmazták a vasúti és közúti közlekedésben dolgozó munkatársaikat, a HÉV-vonalakon öt ilyen esetet regisztráltak 2025 első negyedévében. A vasúttársaság zéró toleranciát hirdetett, és a jegyvizsgálók testkamerás felszerelésének bővítését tervezi. A következményekre rendszeresen felhívják a figyelmet kampányszlogenjükkel: „Ha megütöd, leülöd!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: