A hírhedt lombkoronasétányt már az Európai Ügyészség is vizsgálja: „Ez egy frontáttörés”
Az Integritás Hatóság (IH) eddigi két évéről írt cikket a Népszava. A lap ugyanakkor azt is megtudta:
A hatóságról azt írják, 2022. novemberi megalakulásuk óta 324 bejelentést kaptak. Ebből 40 esetben indítottak vizsgálatot és 10 ügyet zártak le. A lezárt esetek 80 százaléka vagy eljárás kezdeményezésével – az illetékes szervnél, például Gazdasági Versenyhivatalnál –, vagy feljelentéssel végződött.
A lomb nélküli lombkoronasétány esete volt az egyik, ahol nem tudták egyértelműen megállapítani a visszaélést: a vizsgálat idején az ügy még nem tartott ott, hogy érdemi megállapítást tegyenek. A hatóság így is figyelemmel kíséri a folytatást. Bíró Ferenc, az IH elnöke 2024 tavaszán erről azt mondta, 10 hónapig vizsgálódtak, a munka nagy részét az adatok beszerzése jelentette.
Azt már Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója, valamit az Integritás Hatóság korrupcióellenes munkacsoportjának tagja árulta el, hogy a lombkoronasétánnyal már foglalkozik az Európai Ügyészség. Erről azt mondta:
Ligetit egyébként az IH eddigi eredményeiről kérdezte a lap. Szerint ezek a számok nem rosszak egy újonnan felállított szervezet esetében, és az eljárások arányát reálisnak tartja.