KÉK HÍREK
A Rovatból

A halott rendőrön kívül 11 sérültje is van az esztergomi robbanásnak

Négyen súlyosan, heten könnyebben sérültek meg, köztük több tűzoltó és rendőr.


Éjjel a Központi Nyomozó Főügyészség beszámolt arról, hogy mit lehet tudni a szerda esti esztergomi robbantásról.

Az város külterületén történt intézkedés során a közlemény szerint egy rendőr elhunyt, többen pedig megsérültek.

A robbanás következtében a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa vesztette életét, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, „civil személy nincs a sérültek között”. Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban – közölték.

Az ügyészség azt írta, az eddig beszerzett adatok szerint szerdán a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő.

A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a TEK főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy nem történt rendőri mulasztás az ügyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket – írták.

Hozzátették: az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak, „addig a sajtó és a közvélemény türelmét” kérik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Elmondta, hogy napi rendszerességgel megerőszakolják” - videón a feleség kimentése, aki egy benzinkúton kézjelekkel kért segítséget
A nő a révfülöpi benzinkúton kérte egy dolgozó segítségét a nemzetközi vészjelzéssel. A rendőrök Tihany közelében állították meg őket, a férfit őrizetbe vették.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 30.



Egy révfülöpi benzinkúton kért segítséget egy nő, amikor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább. Nem szólt semmit, csak egy nemzetközi kézjellel jelezte a shop egyik dolgozójának, hogy bajban van: behajlította a hüvelykujját, majd ráhajtotta a többi ujját. A benzinkutas azonnal tudta, mit jelent ez, és a nő után ment a mosdóba. Ott a nő elmondta, fél attól, hogy a férje megöli. Miután a pár elhajtott, az eladó értesítette a rendőrséget, számolt be róla az RTL Híradó.

A rendőrök Tihany mellett állították meg az autót. A nő vezette a kocsit, zaklatott állapotban volt. A testkamerás felvételen hallható, ahogy a rendőr azt mondja: „Szálljon ki a gépjárműből, kollégám átvizsgálja a ruházatát. Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elő fogjuk állítani a füredi kapitányságra.”

A 46 éves férfit kapcsolati erőszak és szexuális erőszak gyanúja miatt vitték be. A rendőrségi rádióbeszélgetésben az is elhangzik:

„Elmondja, hogy napi rendszerességgel úgymond megerőszakolja az úriember, szavakkal, illetve tettel is bántalmazza. A hölgy már félelmében tette meg a jelzését ott a benzinkúton.”

A járőrök egymással is egyeztettek:

„Elindultak a tapolcai egységek is. Induljatok el mert még Révfülöpön vannak. Nyugta, megyünk.”

A férfi őrizetbe került. A nő elmondása szerint még a mosdóba is csak engedéllyel mehetett ki.

„Közel egy éven keresztül súlyosan bántalmazta, megalázta a feleségét, illetve elvette pénzét, iratait és mozgásában is olyan módon korlátozta, hogy a hölgy nem mehetett egyedül szinte sehova” - mondta a Híradónak Futtató Norbert, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője.

„Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye kiküszöbölése érdekében indítványozta a férfi letartóztatását. Melyet a veszprémi járásbíróság nyomozási bírója egy hónap időtartamra elrendelt. A végzés időközben véglegessé vált” - közölte Kulmanné Cs. Varga Judit, a Veszprém Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.

A benzinkúthálózat később azt írta, büszkék a dolgozójukra, és remélik, hogy ez az eset másoknak is erőt adhat, hogy segítséget kérjenek – akár szóban, akár egy kézmozdulattal.

A férfi elfogásáról készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy ennyi volt” - rendkívül megrázó videót tett közzé a rendőrség a balesetről, amiben egy négyéves kisgyerek is meghalt
Heten utaztak az autóban, hárman meghaltak a kislány mellett, három gyermeket súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 31.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság megosztott egy megrázó videót az M1-es autópályán történt tragikus balesetről, amelyben egy négyéves kislány is életét vesztette. A felvételt a rendőrség a Facebook-oldalán tette közzé, vette észre a Telex.

A felvételből kiderül, hogy a kamion pótkocsijának csapódó egyterű autóban heten ültek, köztük több kisgyermek. A baleset következtében három felnőtt és egy négyéves kislány meghalt. Három gyermeket súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, kettőt mentőhelikopterrel, egyet mentőautóval vittek el a helyszínről.

A rendőrség felvétele alapján senki sem használta a biztonsági övet az autóban, és gyermekbiztonsági rendszer sem volt. A baleset után az utasokat csak részben tudták azonnal kiszabadítani. A mentők és a tűzoltók a helyszínen próbálták megmenteni a sérülteket. A kislányért sokáig küzdöttek, de sajnos nem sikerült megmenteni az életét.

„Lehet, hogy ennyi volt. A kislány”

- mondja egy rendőr a helyszínre érkező kollégájának, aki visszakérdez:

– A mentőben?

– Nem, itt - válaszolja a láthatóan megrendült férfi.

A BRFK videóját a balesetről itt lehet megnézni:

A lap megjegyzi, hogy ugyan a videóban nem hangzik el a pontos időpont, a leírás és a körülmények alapján feltételezhető, hogy a július 8-án bejelentett balesetről van szó. Akkor a rendőrség arról számolt be, hogy az M1-es autópálya 23-as kilométerszelvényénél, Páty térségében ütközött össze egy személyautó és egy kamion. A baleset négy halálos áldozatot követelt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Túl van az életveszélyen a csecsemő, akit szülei épp akkor vettek ki a gyerekülésből, amikor egy autó csapódott a kisbuszukba
Az igazságügyi szakértő szerint egy ilyen erejű balesetnél lehetetlen megfogni egy gyermeket. A kisbuszban volt gyerekülés, de épp nem használták, amikor megtörtént a tragédia.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 30.



Még hétfő este történt az a baleset Balatonendréd közelében, ahol egy család kisbuszába frontálisan csapódott egy szemből érkező autó. A kisbuszban egy kisbaba is utazott, akit éppen kivettek a gyerekülésből, amikor megtörtént az ütközés. A csecsemő kizuhant a járműből, és olyan súlyosan megsérült, hogy újra kellett éleszteni, derül ki az RTL Híradóból.

A mentők a helyszínen stabilizálták az állapotát, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője közölte: „A csecsemő fejsérülést, illetve belső sérüléseket szenvedett, a helyszínen újraélesztés történt, sikerült szállítható állapotba hozni, de így is válságos állapotban szállítottuk mentőhelikopterrel kórházba.”

A rendőrség szerint a kisbaba már túl van az életveszélyen. A balesetről Óberling József, az ORFK főosztályvezetője is beszélt:

„Egy egyhónapos kisbaba esett ki az autóból azért, mert egyébként volt gyerekülés az autóban, csak éppen kivették a kisbabát, és pont ezalatt megtörtént a baleset.”

Hozzátette: „Információk szerint túl van az életveszélyen.”

A balesetben négyen sérültek meg: a kisbaba, a szülei, valamint az a sofőr, aki valamilyen okból áttért a szembesávba. A család kisbusza egy hosszú kanyarban ütközött össze a szemből érkező autóval.

A baleset után készült fotókat igazságügyi szakértő is megvizsgálta. Boncsér Sándor szerint az ütközés során a kisbusz nagyon rövid idő alatt veszítette el a sebességét. „Mondjuk itt a kisbuszé legyen 70 kilométer per óra, ezalatt a 2-3 tizedmásodperc alatt nullára csökken, sőt a jármű elindult az ellenkező irányba.” Azt is hozzátette: „Ezek olyan tömegerők és energiamennyiségek, amelyeket kézzel nem lehet megfogni.”

A szakértő szerint az ilyen erejű ütközéseknél egy kisbabát kézben tartani lehetetlen, még ha az autó nem is lépi túl a sebességhatárt. A biztonságot egyedül a megfelelően bekötött gyerekülés jelentheti – még ha súlyos sérüléseket az sem feltétlenül tud kizárni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy kinek a holttestét találták meg az egyik balatoni nádasban
Az idős férfi szombaton ment be a vízbe Balatonszepezdnél, de nem tért vissza a partra. Sokáig hiába keresték, végül egy csónakázó vette észre, napokkal később.


Egy csónakázó vette észre, hogy egy test megakadt a nádasban Balatonszepezd mellett, körülbelül 150 méterre attól a helytől, ahol néhány nappal korábban egy idős férfi eltűnt.

A vízirendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai közösen vitték partra a holttestet.

A Tények információi szerint sikerült azonosítani az elhunytat, és egyértelművé vált, hogy annak a 74 éves férfinak a holttestét találták meg, aki előző hét szombaton indult úszni a balatonszepezdi szabadstrandon, majd eltűnt.

A férfi a feleségével fürdött a Balatonban, de az asszony a nagy hullámok miatt inkább kiment a partra. Ekkor vesztette szem elől a férjét, akit feltehetőleg elsodort a víz.

A keresés több napon át tartott, a vízirendőrök hajóval és helikopterrel is keresték a férfit, de nem találták meg. A holttestre végül kedd este 20 órakor bukkant rá a csónakázó.


Link másolása
KÖVESS MINKET: