KÉK HÍREK
A Rovatból

A halott rendőrön kívül 11 sérültje is van az esztergomi robbanásnak

Négyen súlyosan, heten könnyebben sérültek meg, köztük több tűzoltó és rendőr.

Link másolása

Éjjel a Központi Nyomozó Főügyészség beszámolt arról, hogy mit lehet tudni a szerda esti esztergomi robbantásról.

Az város külterületén történt intézkedés során a közlemény szerint egy rendőr elhunyt, többen pedig megsérültek.

A robbanás következtében a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa vesztette életét, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, „civil személy nincs a sérültek között”. Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban – közölték.

Az ügyészség azt írta, az eddig beszerzett adatok szerint szerdán a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő.

A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a TEK főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy nem történt rendőri mulasztás az ügyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket – írták.

Hozzátették: az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak, „addig a sajtó és a közvélemény türelmét” kérik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Hadházy újabb, 400 milliós kamuprojektet talált: sportkomplexumnak indult, lett belőle egy konditerem és egy teqballasztal
Ennyi uniós támogatást kaptak Kiskörén, aztán 5 év leforgása alatt ennyit sikerült belőle (és a vállalt önerőből) teljesíteni.

Link másolása

Hadházy Ákos ezúttal Kiskörén fedezett fel egy érdekes uniós projektet, amely 400 milliós támogatásból plusz önerőből létesült.

"Ezekben a képekben a legkevésbé az a vicces, hogy a zebrát is szalagvágással átadó miniszter (Navracsics Tibor) úgy tűnik ,annyira fél már a szalagoktól, hogy görcsösen újítani akart. Sokkal fontosabb, hogy az EU-s pénzekért kunyizó miniszter MIT és KIVEL adott át.

A kiskörei projekt ugyanis eredetileg egy valósi sportkomplexumnak indult, 400 milliós EU-s támogatással plusz önerővel. Lett volna itt műfüves focipálya, , kézi-, kosár- és teniszpálya, kétszintes épület, benne squash pálya, táncterem, játszóház, szauna ÉS konditerem.

Ebből lett egy szánalmas konditerem , egy kültéri pingpong asztal és EGY kosárpalánk, némi diszkő burkolaton, nagyjából 5 évvel (!) azután, hogy a fideszes önkormányzat aláírta a támogató szerződést és ezután az pénz nagy része a számlájukra is került?

Hadházy azt is leírja, hogy milyen folyamatok játszódnak le egy ilyen projektnél:

"Hogy történhetett ez? Valószínűleg úgy, ahogyan nagyon sok hasonló projekt befuccsolt: a fideszes országgyűlési képviselők kézzel akarták irányítani a települések projektjeit, meghatározva, hogy melyik cég lesz a kivitelező. Igen ám, de egyrészt a közbeszerzések lepapírozása sok időbe telik, másrészt a csókos cégnek sem volt mindig elég kapacitása, így nagyon sok projekt "megcsúszott". Aztán jött ugye az Európa rekord infláció és kiderült, hogy nemhogy a 30-40 százalékos alkotmányos költség (kenőpénz) nem jön ki a tervezett összegből, de az eredeti terveket sem lehet megvalósítani. Ez megint egy csomó papírmunkával járt, a szerényebb tervek engedélyeztetése, újbóli közbeszereztetése."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megkéselték a börtönben Derek Chauvint, a George Floyd halála miatt elítélt volt rendőrtisztet
A támadó férfi 30 éves börtönbüntetését tölti, amit egy bűnbanda, a Mexican Mafia tagjaként elkövetett cselekményeiért kapott.
MTI - szmo.hu
2023. december 02.


Link másolása

Közismertsége miatt késelte meg egy elítélttársa a börtönben Derek Chauvint, a George Floyd halála miatt elítélt volt rendőrtisztet - derül ki a helyi idő szerint pénteken nyilvánosságra hozott ügyészségi iratokból.

Az ügyészség arról is beszámolt, hogy

a volt rendőrt 22-szer szúrta meg a szervezett bűnözés miatt elítélt John Turscak az Arizona állambeli Tucson szövetségi börtönében még múlt pénteken. Az információk szerint Derek Chauvin életét a gyors beavatkozás mentette meg; később kórházba került, állapotáról az azóta eltelt több mint egy hétben hivatalos közlemény nem jelent meg.

John Turscakot emberölés kísérletével vádolta meg az ügyészség;

az 52 éves elítélt a beavatkozó börtöntiszteknek azt mondta, hogy ha nem fékezik meg, akkor megölte volna áldozatát. Később elismerte, hogy hónapok óta tervezte a támadást, mert zavarta Derek Chauvin ismertsége, azt ugyanakkor tagadta, hogy az eredeti szándéka gyilkosság lett volna. John Turscak múlt pénteken a börtönkönyvtárban egy maga által készített késsel támadt rá börtöntársára, az őrök pedig csak paprikaspray használatával tudták megállítani.

A férfi 30 éves börtönbüntetését tölti, amit egy bűnbanda, a Mexican Mafia tagjaként elkövetett cselekményeiért kapott.

Turscakról az is kiderült, hogy 1997-ben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) informátora volt, és értesülésekkel, hangfelvételekkel segítette a hatóságokat a bűnbanda elleni vizsgálatban, amely 40 vádemeléssel zárult. Beépített informátori státusza azután szűnt meg az FBI-nál, hogy kiderült érintettsége drogkereskedelemben, pénzek kikényszerítésében és más erőszakos cselekményekben.

Derek Chauvin ügyvédje a múlt pénteki támadást követően elégedetlenségének adott hangot a büntetés-végrehajtás hozzáállása miatt, mondván, ő is csak a sajtóból szerzett tudomást az ügyfelével történtekről, miközben a családot napokon át nem tartóztatták a részletekről, és hozzátartozójuk állapotáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megrázó részletek: Nagy Melanie unokaöccse volt az eltűnt, meggyilkolt fiatal férfi
A férfi édesanyja szerint a pénzéért és a drága órájáért ölhették meg a fiát. A rendőrség egy videót is közzétett a helyszínről.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy eltűnt egy 29 éves férfi, akinek holttestét a bejelentés másnapján találták meg a rendőrök egy Budapest környéki ingatlanban. Az autója az udvaron állt, és a ház melléképületében pedig a férfi holttestét is megtalálták.

Mint kiderült, a férfi G.w.M volt feleségének, Nagy Melanienek az unokaöccse volt. A nő is segítséget kért a rokona eltűnésekor a közösségi oldalán. Leírása szerint az unokaöccse délután elindult haza, de nem érkezett meg. A rendőrségre is jelentették eltűnését. Akkor már a telefonja ki volt kapcsolva.

A Bors cikke szerint a férfit összeszurkálhatták.

A lapnak az elhunyt édesanyja sírva mesélte el, hogy őket éjjel értesítették:

"Este találták meg. Éjjel szóltak nekünk, hogy megtalálták az én drága fiamat".

Szerinte a pénzéért és nagy értékű órájáért gyilkolták meg. A fia éppen hozzá indult, akkor csalhatták el - mondta el a lapnak.

A Police.hu közlése szerint az adatgyűjtés során látókörbe került az eltűnt férfi egyik ismerőse is, akit a BRFK Célkörözési Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában december 1-jén délelőtt elfogtak.

Eközben az eltűnt férfi holttestét is megtalálták Budapest környékén, egy romos ház melléképületében. A Mercedese az udvaron állt, ponyvával, autógumikkal, fadarabokkal letakarva.

A rendőrség által készített korhatáros videó ITT látható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Túszdráma: kihűlt a kebabjuk, ezért túszul ejtették az ételfutárt, végül egy mesterlövész meglőtte az egyiküket
Őrjöngést rendezett két, alkoholtól és kábítószertől eszét vesztett brit férfi, akiknél azért szakadt el a cérna, mert nem voltak elégedettek a kiszállított étellel.

Link másolása

A 46 éves Paul Burton és a 38 éves Nathan Turner túszul ejtett egy ételfutárt, mert az általa kiszállított csirkés kebab hideg volt, és egy saláta is kimaradt a rendelésükből. A válium hatása alatt álló brit férfiak ámokfutásának a rendőrség mesterlövésze vetett véget – de még ezután is volt meglepetés az őrült sztoriban.

Turner a Facebookon élőben is közvetítette az emberrablást.

A videóban azt mondta, rendelt két kebabot, de az étel hideg volt, a saláta pedig hiányzott, ezért szerinte úgy „korrekt”, ha a futárnak várnia kell velük lakásukban.

„Szeretnék bejelenteni egy bűncselekményt, mert ellopták a salátámat, és ellopták a hőt a kebabomból” – mondta a 38 éves férfi, aki aztán társával nem is engedte el az ételfutárt.

A két férfi lakásához rendőrök érkeztek, akiket Burton távcsöves puskával fogadott, és azt mondta nekik, hogy azonnal lelövi őket, ha átlépik a küszöböt.

A túszdráma 14 órán keresztül zajlott, közben Burton és Turner végig őrjöngve fenyegetőzött a fegyverrel. Az ámokfutásnak az vetett véget, hogy egy rendőrségi mesterlövész meglőtte Turnert, ami után a két emberrabló feladta magát.

A hatóságok megállapították, hogy az eset előtt Burton és Turner nagy mennyiségű alkoholt és váliumot fogyasztott. Emellett a lakásukban különféle gyíkokat és kígyókat is találtak, köztük például egy négyméteres pitont. A hüllőket elszállították az állatvédők.

Forrás: RTL, Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET: