KÉK HÍREK
A Rovatból

„A hajamat tépte a copfomnál fogva, rúgott a földön” – megszólalt a Szentendrén megtámadott anya

A négygyermekes nő elmondta, rengeteg testi és lelki sérülést szenvedett nemcsak ő, hanem az egész családja is.


Megtörte a csendet a négygyermekes családanya, akit múlt csütörtökön egy biciklis támadott meg Szentendrén. Az már kiderült korábban, hogy egy ismert kutató, egy 54 éves diplomás szociológus verhetett agyba-főbe egy négygyerekes anyát a Bükkös-patak partján.

A helyieket felháborító eset múlt csütörtökön délután történt, amikor a nő négy gyerekével és három kutyájukkal együtt sétált a Bükkös-patak partján. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást.

Az édesanya most úgy döntött, hogy részletesen leírja, mi történt pontosan: egy nyilatkozatot juttatott el a Blikkhez. Ezt a levelet szó szerint idézzük:

„Próbáltam elkerülni a médiában való szereplés bármilyen módját, de azt hiszem odáig fajult ez a dolog, hogy kénytelen vagyok megszólalni, hacsak írásban is. Előre leszögezném ez az első és utolsó nyilatkozatom az ügy kapcsán és szeretnék megkérni mindenkit ezt tartsa is tiszteletben, mert semmi másra nem vágyunk jelen pillanatban csak egy kis megnyugvásra.

Sok pontatlanság kering a történetekkel kapcsolatban, nem mennék részletesen bele, mert nem érzem, hogy nekem bárkinek is magyarázkodnom kéne. Nem szóltam be senkinek, nem kiabáltam senkivel, egyszerűen élveztük a jó időt végre és sétáltunk hazafelé az oviból.

Nem egyszer, többször ütött meg, a hajamat tépte a copfomnál fogva, rúgott a földön. Nem hagyta abba, akkor állt le amikor leszedte rólam a segítő szándékú apuka.

Utána menekülni próbált, nem tudtam még akkor sem az ordító, síró gyerekeimet magamhoz ölelni, mert minden erőmet összedve kellett a helyszínen tartanom. Elküldhetném a videókat a médiának, hogyan próbálja meg kitörni az ujjaimat vagy kicsavarni a kezem, miközben még a 112-t is próbálom tárcsazni. Telerakhatnám a netet az ütések, rúgások nyomaival, amik a mai napig is jól láthatóak a testem több pontján, de nem teszem, mert nem gyógyítja meg azt a rengeteg testi és lelki sérülést, amit okozott nem csak nekem az egész családomnak. Nem oldja fel azt a dühöt, amit a férjem érez azóta a nap óta, hogy nem döngölhette a földbe ezt az „embert”, de rá az örökkévalóságig büszke leszek, hogy azt a mérhetetlen indulatot vissza tudta fogni a kérésemre. Ilyen egy FÉRFI. Nem oldja fel azt az óriási traumát, amit a gyerekeim átéltek.

Az én lelkiismeretem tiszta, én nyugodtan jöttem ki a rendőrségről, hogy nem kellett hazudnom, én tiszta szívvel és büszkén nézek minden nap azóta is a gyerekeim és a férjem szemébe, nem kell lesütnöm a szemem, ha ismerőssel találkozom és reggel mikor felkelek tükörbe tudok nézni és nem akarom szembeköpni magam a történtek miatt.

Azoknak az embereknek meg, akik azt hiszik ez egy hadjárat, semmi közöm ennek az egész médiacirkusznak az elindításához, pont hogy nyugalmat szerettünk volna és azóta minden napunk erről szól.

Nem kívánom senkinek, hogy a gyereke éjjelente bepisiljen a félelemtől, nem kívánom senkinek, hogy arra kelljen éjjel ébredni, hogy a másik gyereknek olyan fulladásos rohama van éjjel, hogy a halálfélelem látszik a szemében és nem kívánom senkinek azt sem, hogy amikor reggel felöltözik és meglátja a 4 éves fia a pólója színét, az legyen az első mondata, hogy „anya a bácsinak is ilyen volt, tudod aki bántott”.

És azt sem, hogy terápiára kelljen hordani a gyerekeket is csak remelvén, hogy nem egy örök életre szóló trauma marad. Nem kívánom senkinek az éjjeli rémálmokat és azt az érzést sem, ami előjön amikor elmegy a közelemben egy középkorú férfi.

Köszönöm minden embernek, aki bármilyen formában próbált segíteni és köszönöm azóta is azt a rengeteg szeretetet és támogatást, amit kapunk, ez nagy segítség ebben a helyzetben. Hiszem, hogy mindenki megkapja a büntetését, ha nem az igazságszolgáltatástól, az élettől biztosan.

Ezt a levelet kizárólag ebben a formában teljesen terjedelmében lehet felhasználni, semmilyen részletet külön nem lehet kiragadni belőle és semmilyen formában nem szeretnék a továbbiakban ebben részt venni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egressy Mátyás eltűnése: A pszichológus elmagyarázza, miért nézzük tétlenül, ha valaki bajban van
Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a bystander-hatással magyarázza a segítségnyújtás elmaradását. A szakértő szerint a hatóságok értesítése a legbiztonságosabb lépés.


Egy 18 éves diák péntek este elindul haza egy belvárosi szórakozóhelyről, de soha nem érkezik meg. Napokig tartó, országos méretű keresés indul Egressy Mátyás után, miközben egyre több jel utal arra, hogy a fiatal fiú zavart állapotban bolyongott Budapest utcáin. A legfontosabb kérdésre azonban senki sem tudja a választ: miért nem kapott hatékony segítséget, amikor láthatóan bajban volt?

A 18 éves fiatal január 17-re virradó éjjel, hajnali kettő körül távozott a Zrínyi utcai Ötkertből, de a XI. kerületi otthonába nem tért haza.

Az eltűnése óta a főváros több pontján is látták, ám a beszámolók szerint a zavartnak tűnő fiú megijedt az őt leszólítóktól és elmenekült.

A keresésbe a család és a hatóságok mellett több ezer civil is bekapcsolódott, Facebook-csoportok alakultak az információcsere és a kutatás megszervezésére.

Az ügy január 18-án, vasárnap reggel vett új fordulatot, amikor kiderült, hogy egy dunai hajó kamerája rögzítette, amint egy alak a Lánchídról a Dunába esik. A rendőrség vizsgálja, van-e összefüggés az incidens és a fiú eltűnése között. Később a híd peremén egy kulcscsomót találtak, amelyről az édesapa megállapította, hogy a fiáé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is eltűnt személyként keresi a fiút,

és minden bejelentést a 112-es segélyhívón vagy a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vár. A hatóságok minden sajtóban és közösségi médiában megjelenő információt ellenőriznek, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentálják azokat. Az MTK Teniszklub közleményben köszönte meg a segítők munkáját, és a család kérését tolmácsolva arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól és a nem megerősített információk terjesztésétől.

Egy 16 éves szemtanú a rendőrségen tett vallomásában arról számolt be, hogy szombat hajnalban az Örs vezér terén találkozott a fiúval. Elmondása szerint

a fiatal zavartan viselkedett, és a beszélgetésük során többször is kétségbeesetten fogalmazott. „Végig azt mondogatta, hogy »öngyilkos leszek« és »végem van«”

– idézte fel a tanú.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem tudott senki segíteni a bajba jutott fiatalnak. Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus szerint egy jól ismert pszichológiai jelenség, a kollektív felelősség vagy bystander-hatás is közrejátszhatott ebben.

„Ha egy helyzetben minél több ember van jelen, gyakran csökken az egyéni felelősségérzet, mert mindenki arra számít, hogy majd más cselekszik”

magyarázta a szakértő a Blikknek. Hozzátette, hogy egy zavart állapotban lévő ember viselkedése a kívülállók számára nehezen értelmezhető, elutasító reakciója pedig bizonytalanságot kelthet, ami tovább csökkenti a segítségnyújtás esélyét.

A szakpszichológus szerint ilyen helyzetekben a legfontosabb a felelős és biztonságos segítségnyújtás.

„Ilyen helyzetekben a legbiztonságosabb segítségnyújtási forma a hatóságok értesítése. A rendőrség és a mentőszolgálat megfelelő felkészültséggel rendelkezik ahhoz, hogy egy zavart állapotban lévő személyt biztonságosan megközelítsen”

– hangsúlyozta Sarkadi Bálint. A legfontosabb tanács, hogy ne próbáljuk egyedül megoldani a helyzetet, és ne kövessük a zavart személyt, hanem azonnal értesítsük a hatóságokat a pontos helyszín és a körülmények megadásával, mert a biztonság az elsődleges szempont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorsára hagyták a barátai a 21 éves nőt a havas tokodi hegyen, egy helyi férfi terepjáróján múlt az élete
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei a tokodi Nagy-Völgy dűlőben keresték a nőt, aki este 8-kor kért segítséget. A sikeres mentés után a bajba jutottat kórházba szállították további ellátásra.


Magára hagyták a barátai a sötét, havas tokodi szőlőhegyen, egy 21 éves nőt. Óriási szerencse, hogy volt nála mobiltelefon, amiről hívta is a rendőröket, miután teljesen átfázott és eltévedt.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint a segélyhívás január 17-én, este nyolc óra körül futott be: a nő elmondta, hogy a tokodi Nagy-Völgy dűlőben rekedt.

A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre siettek, és először a tokodi pincéknél kezdték keresni a nőt, majd a kutatást a táti pincék felé bővítették ki. A keresésben egy helyi férfi is segített, aki útbaigazítást adott, merre lehet a keresett hétvégi ház.

A nagy hó miatt azonban a rendőrök szolgálati autójukkal nem tudták megközelíteni a területet. A férfi ekkor felajánlotta, hogy saját járművével viszi fel a rendőröket a dombos, havas hegyoldalra. Az összefogásnak köszönhetően hamarosan meg is találták a bajba jutott nőt a hétvégi ház előtt. Azonnal beültették a meleg autóba, betakarták, majd kórházba szállították.

Tokod Pincevölgyének több völgye van, ezek közül a Nagy-völgy a leghosszabb, meredekebb, magasabban fekvő szőlőhegyi szakaszokkal és hétvégi házakkal – ez magyarázza, miért volt nehéz a megközelítés a télies körülmények között. Január első felében országszerte havazással és kemény fagyokkal kísért időjárás uralkodott, a vastag hó több helyen is akadályozta a közlekedést.

Az eset kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a téli időjárás veszélyeire. Azt tanácsolják, senki ne induljon el egyedül ismeretlen, külterületi helyszínre, és ne hagyja magára a társát. Egy Facebook-felhasználó az incidenssel kapcsolatban megjegyezte: „Minek ellenség ha ilyen barátai vannak az embernek. Szerencse, hogy volt nála mobil és ment a segítség.”

A rendőrség szerint az is fontos, hogy mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, és a tartózkodási helyünket osszuk meg egy hozzátartozóval. A réteges, időjárásnak megfelelő öltözet mellett hangsúlyozták, hogy aki bajba kerül, azonnal kérjen segítséget, és ne várja meg, amíg az állapota rosszabbra fordul. Az időben érkező segítség és az együttműködés ezúttal is életet menthetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagy valószínűséggel Egressy Mátyás zuhant a Dunába a Lánchídról – közleményt adott ki az eltűnt fiú családja és teniszklubja
Egressy Mátyás családja és az MTK Park Teniszklub szomorú híreket közölt. A rendőrség eltűnt személyként továbbra is keresi a 18 éves fiút, és ameddig meg nem találják, ez így is marad – olvasható a közleményben.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2026. január 20.



Sajtóközleményt adott ki az MTK Park Teniszklub Egressy Mátyás családjával közösen a 18 éves fiú eltűnése kapcsán. Azt írják, a további találgatások elkerülése miatt szeretnének tájékoztatást adni.

A közleményben megerősítik az eddig megjelent híreket, miszerint „Matyi szombat hajnalban eltűnt és a Lánchídról szombaton leesett személy, nagy valószínűséggel, a Matyi személye.” Hozzáteszik, hogy a rendőrség természetesen eltűnt személyként továbbra is keresi, és ameddig meg nem találják, ez így is marad.

A klub és a család szerint gondolniuk kell az itt maradottakra, ezért fontosnak tartják a gyászfolyamatot és a feldolgozást, amelyet szakpszichológus bevonásával is segítenek. Éppen ezért arra kérnek mindenkit a Facebookon, különösen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a családot, a barátokat és a klubot.

„Kérjük engedjék, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant és legyenek kedvesek ne keressék sem a családot, a barátokat, sem klubunkat interjúk kérésével vagy forgatási szándékkal” – áll a közleményben.

A poszt végén köszönetet mondtak minden segítségért, amely az eltűnt fiú megkeresését előremozdította, valamint az aggódásért, a keresésben való részvételért és az imádságokért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság január 17-én rendelt el körözést a 18 éves Egressy Mátyás eltűnése miatt. A fiú hajnali 2 óra után indult haza az V. kerületi Ötkertből, de XI. kerületi otthonába nem érkezett meg. A belvárosi szórakozóhely közleményt adott ki, melyben azt írták, Egressy önállóan távozott tőlük, és belső vizsgálatot indítottak az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A sínek közé lökte a jegyellenőrt az egyik utas a szentendrei HÉV-en
Egy 34 éves férfi támadt a BKK-jegyellenőrre a budakalászi Szentistvántelep megállónál, miután az leszállította őket a vonatról. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.


Hátulról, ököllel ütött tarkón egy 34 éves férfi egy jegyellenőrt hétfőn délután a szentendrei HÉV egyik állomásán. Az alkalmazott az ütéstől a sínek közé zuhant – tudta meg a 24.hu. Az eset január 19-én, 14:45 körül történt a Budakalász, Szentistvántelep megállónál, miután a BKK jegyellenőre leszállásra szólított fel egy hangosan, agresszívan viselkedő háromfős társaságot a Budapestről Szentendrére tartó szerelvényen.

A Pest Vármegyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a társaság 34 éves tagja már a vonaton megfenyegette az ellenőrt, hogy bántalmazni fogják, ha leszállítja őket. A fenyegetőzés a peronon is folytatódott, ezért a jegyellenőr a telefonján hívni kezdte a rendőrséget.

Ezt látva a férfi kiütötte a mobilt a kezéből, és amikor az ellenőr lehajolt érte, hátulról tarkón ütötte. Az ütés hatására a jegyellenőr a sínekre esett, és a lábán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök a társaság tagjait előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a 34 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki szabadlábon védekezik.

A MÁV Csoport tavalyi összesítése szerint 179 esetben bántalmazták a vasúti és közúti közlekedésben dolgozó munkatársaikat, a HÉV-vonalakon öt ilyen esetet regisztráltak 2025 első negyedévében. A vasúttársaság zéró toleranciát hirdetett, és a jegyvizsgálók testkamerás felszerelésének bővítését tervezi. A következményekre rendszeresen felhívják a figyelmet kampányszlogenjükkel: „Ha megütöd, leülöd!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk