„A gardróbomból nagyon sok nő egész évben fel tudna úgy öltözni, hogy még mosnia se kellene hozzá” – árulta el Violetta A Város Királynőiből
A cégtulajdonos szépség azt is elárulta, hogy mi mindent gyűjt. Például nem elégszik meg egy táskával, ha bemegy egy igen neves, márkás boltba, akkor viszi az egész kollekciót.
A héten új sorozat indult az RTL-en, A Város Királynői címmel. Ahogy mi is beszámoltunk róla, ebben olyan nőket láthatunk, akiknek az élete olyan, amit elképzelni sem nagyon tudunk.
Az egyik szereplő Szécsényi Violetta, aki két cégnek a tulajdonosa. A Waio Hair Trade Kft. és az Inter Au Pair Kft. biztosítja számára a könnyű életet. Így bármit megvehet magának, és ezt élvezi is.
Elmondása szerint:
„A gardróbomból szerintem nagyon sok nő egész évben fel tudna úgy öltözni, hogy még mosnia se kellene hozzá”.
Majd azt is elárulta, mi mindene van:
„Mindent gyűjtök, nincs olyan, amit ne gyűjtenék: parfümöket gyűjtök, cipőket is gyűjtök, táskákat is gyűjtök, és a ruhákat meg kifejezetten gyűjtöm! Ha én bemegyek a Louis Vuittonba, akkor én egy teljes szettet veszek meg. Nekem az nem pálya, hogy egy táskát megveszek, hanem akkor öv, kistáska, nagytáska és minden kell hozzá a pénztárcától kezdve”
– közölte.
VIDEÓ: Violetta beszél a ruhatáráról
A héten új sorozat indult az RTL-en, A Város Királynői címmel. Ahogy mi is beszámoltunk róla, ebben olyan nőket láthatunk, akiknek az élete olyan, amit elképzelni sem nagyon tudunk.
Végleg vége? A Házasság első látásra terapeutája csókolózásra kérte Beccát és Zsoltot, a kísérlet katasztrófába torkollott
A párnak egy másik feladatban szándékosan bántania kellett volna egymást, de Zsolt szerint ez már megtörtént. Becca úgy érzi, mintha egy hisztis gyereket próbálna nevelni a felnőtt férfi helyett.
Végérvényesen megromolhatott Deák Rebeka és Horváth Zsolt kapcsolata, miután a Házasság első látásra című műsorban, egy terápiás foglalkozáson azt a feladatot kapták, hogy csókolgassák egymást, amely mindkettejük számára kényelmetlen volt. A helyzet odáig fajult, hogy a férj kimondta, szeretne véget vetni a kapcsolatuknak. Amikor a terápián egy másik feladatban azt kérték tőlük, hogy vesszenek össze és akarják bántani a másikat, Zsolt leszögezte, hogy ez már megtörtént.
Becca azt nehezményezte, hogy férje nem veszi komolyan a feladatot, Zsolt pedig nem érezte magát komfortosan a helyzetben. A sminkes a kameráknak elmondta, mit érzett a szituációban.
„Úgy éreztem, hogy idegen nekem egy picit ez a helyzet, ugyanis elidegenültem az elmúlt két hétben Zsoltinak az aurájától. A következő két hétben, úgy döntöttem, hogy egy picit hátrébb állok ettől az egész sztoritól, mert itt vagyok, két hete csinálom ezt a...
És mintha egy hisztis gyereket akarnék megnevelni. És ő már nem gyerek, sőt, ő már egy felnőtt férfi”
– fogalmazott.
Bár a kapcsolatuk eleinte nagyon jól indult és ők tűntek az egyik legígéretesebb párosnak, néhány hét után náluk is megjelentek a problémák. Pár adással korában azon kaptak össze, hogy a férfi nem szeretett volna elutazni a lány családjához vidékre, mondván, a saját rokonait is alig látja. Zsoltnál azonban már korábban kezdett betelni a pohár a felesége viselkedése miatt.
Végérvényesen megromolhatott Deák Rebeka és Horváth Zsolt kapcsolata, miután a Házasság első látásra című műsorban, egy terápiás foglalkozáson azt a feladatot kapták, hogy csókolgassák egymást, amely mindkettejük számára kényelmetlen volt. A helyzet odáig fajult, hogy a férj kimondta, szeretne véget vetni a kapcsolatuknak. Amikor a terápián egy másik feladatban azt kérték tőlük, hogy vesszenek össze és akarják bántani a másikat, Zsolt leszögezte, hogy ez már megtörtént.
Becca azt nehezményezte, hogy férje nem veszi komolyan a feladatot, Zsolt pedig nem érezte magát komfortosan a helyzetben. A sminkes a kameráknak elmondta, mit érzett a szituációban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:
„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”
A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.
A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.
A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.
Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:
„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”
A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőrség hétfőn tart sajtótájékoztatót arról a nagyszabású razziáról, amit péntek éjjel tartottak egy V. kerületi szórakozóhelyen, a Zrínyi utcai Dojóban – írta a Blikk. A nyomozás ezzel nem zárult le. Horváth László drogügyi kormánybiztos számolt be arról, hogy az akció során összesen 211 embert igazoltattak, közülük 49 vendéget klinikai tünetek alapján előállítottak mintavételre. A drogteszt 16 embernél mutatott ki kábítószer-fogyasztást, velük szemben büntetőeljárás indult. A kormánybiztos azt is közölte, hogy a rendőrök érkezésekor többen eldobták a náluk lévő csomagokat, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak, ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.
Egy névtelenséget kérő szemtanú, aki gyakran jár a klubba, elmondta, hogy T. Danny is a vendégek között volt, de még a rajtaütés előtt távozott.
„T. Danny valóban ott járt tegnap este a Dojóban, de rég elment, mire megérkezett a rendőrség. Így őt nem is ellenőrizték”
– mondta a forrás. A szemtanú szerint hatalmas volt a rendőri jelenlét. „Legalább négy embert láttam, akit bilincsben vittek el a Dojóból. Az egész Zrínyi utca tele volt rendőrökkel, mentőkkel, rabszállító autóval. Több kutya is volt a rendőrökkel” – mesélte, majd hozzátette:
„Soha, sehol nem láttam még ekkora razziát.”
Az elmúlt hónapokban országszerte megszaporodtak a hasonló, nagy erőkkel végrehajtott rendőrségi akciók. A rajtaütések a kormány „Drogellenes Totális Akcióterv (Delta)” elnevezésű kampányához kapcsolódnak.
A rendőrség hétfőn tart sajtótájékoztatót arról a nagyszabású razziáról, amit péntek éjjel tartottak egy V. kerületi szórakozóhelyen, a Zrínyi utcai Dojóban – írta a Blikk. A nyomozás ezzel nem zárult le. Horváth László drogügyi kormánybiztos számolt be arról, hogy az akció során összesen 211 embert igazoltattak, közülük 49 vendéget klinikai tünetek alapján előállítottak mintavételre. A drogteszt 16 embernél mutatott ki kábítószer-fogyasztást, velük szemben büntetőeljárás indult. A kormánybiztos azt is közölte, hogy a rendőrök érkezésekor többen eldobták a náluk lévő csomagokat, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak, ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.
Egy névtelenséget kérő szemtanú, aki gyakran jár a klubba, elmondta, hogy T. Danny is a vendégek között volt, de még a rajtaütés előtt távozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Herceg Erika a Megasztárban vallott arról, hogy a bántások miatt néha már ő is elhiszi, nem érdemel sikert
Az énekesnő a Megasztár színpadán, egy dalpremier keretében tárta a nyilvánosság elé érzéseit. Új, „Sebzett” című szerzeményét saját sérelmei és az őt ért igazságtalan kritikák ihlették.
A Megasztár szombati élő adásában a zsűritag Herceg Erika nemcsak ítészként, hanem előadóként is színpadra lépett, és bemutatta „Sebzett” című új dalát, amely személyes élményeiből és korábbi sérelmeiből táplálkozik – írta a Blikk.
A 37 éves énekesnő egy érzelmekkel teli extra produkcióval üzent sorstársainak.
„Nagyon félek ettől a produkciótól, mert ennek a dalnak maga a mondanivalója elég mély, és átfogja az egész életemet, ami felszínre hozza azt a sebzett szívemet, ami néha fáj”
– mondta az énekesnő.
A dal inspirációjáról azt is elárulta, hogy néha ő is elbizonytalanodik mások véleménye miatt.
„Néha tényleg elhiszed embereknek, hogy te nem vagy érdemes arra, ahol vagy, pedig ők semmit nem tudnak rólad”
– vallotta be.
A műsorban többször is szóba került, hogy sokan megkérdőjelezik a kárpátaljai származású énekesnő eredményeit, mert nem ismerik annyira a pályáját, hiszen főleg Ukrajnában dolgozott. Erika korábban a saját versenyzőivel kapcsolatban is beszélt a bizonytalanságról, akikkel nagyon gyorsan erős kötődést alakított ki.
„Tudod, milyen fura az, amikor kivételes tehetségű emberek néha elbizonytalanodnak? Én is el szoktam, erről is beszéltünk. Én is tudok magam alatt lenni...” – mondta egy korábbi adásban. Az énekesnő mindenkit arra biztat, hogy ne bántsa magát mások véleménye miatt.