Henry Sugar 41 éves volt, nőtlen és gazdag - kezdi a mesélő. Nemrég került fel a streamingcsatorna kínálatába ez a remekmű, ami Wes Anderson rendező életművének, már most kijelenthetjük, hogy kiemelkedő darabja. Középpontjában egy bizonyos Henry Sugar (Benedict Cumberbatch) áll, aki egy napon egy rejtélyes könyvre bukkan.

A könyv egy Imdad Khan nevű férfi történetét meséli el, aki egy komoly meditációs technikának köszönhetően képes volt évek alatt kifejleszteni egy olyan képességet, mely segítségével csukott szemmel is képes volt látni. Például ránézni egy könyvre, és kinyitás nélkül elolvasni.

Sugar ekkor, mint mániákus pénzgyűjtő, maga is elsajátítja a technikát, ráadásul nem évtizedek, hanem „csak” évek alatt, majd kaszinózni kezd,

A történet azonban váratlan, mégis logikus fordulatot vesz: a pénzhajhász férfi jógikhoz hasonló tudása átprogramozza az elméje működését is, így az értékrendje is megváltozik. 

Ahogy azt Andersontól megszoktuk, ezúttal is sztárparádéval dolgozott: Cumberbatch mellett Dev Patel, Ben Kingsley és Ralph Fiennes is játszik a filmben, ami se nem rövidfilm, se nem nagyjátékfilm, és nemcsak idejét, hanem formáját tekintve is experimentális. Vagy legalábbis az andersoni stílus kedvelőinek igazi csemege. Alapjául Roald Dahl írása szolgál, ami szó szerint hangzik el a filmben, a narrációt a szereplők szájából halljuk, míg pörög a szemünk előtt a különleges díszletekben és vizualitással megrajzolt tanmese. Olyan, mintha Anderson kapott volna egy „kis” zsebpénzt karácsonyra, és az ajándékhoz azt csatolták volna, hogy azt csináljon belőle, amihez csak kedve szottyan, ő pedig bátran elszállt.

Dahl novellájában utal arra, hogy Henry Sugar valós személy, aki hatvanas éveiben meghalt - nemcsak a kártyalapokat látta, hanem élete végén azt is, hogy milyen betegsége van, így megbékélt az állapotával -, de a valóságban a novella szerint nem így hívták. A jövőben kiderülhet a neve, mert egy híres és gazdag család sarja, addig azonban titok övezi igazi identitását.

Henry Sugar létezett? - ezt a kérdést a Google keresőbe is sokszor beírták az utóbbi pár napban, amióta a film kikerült a Netflixre. Úgy tűnik, nem. Sugar a brit író, Roald Dahl novellájának központi karaktere, egy gazdag, unatkozó férfi, aki megtanulja a telekinézis (tárgyak gondolati manipulálása és az azokon való átlátás, stb.) képességét.

Története mégis tanulságos, Dahl, aki egyébként a gyermekirodalom fontos alakja is, a Henry Sugarral egy fabulát írt, amiből a huszonegyedik század embere is sok tanulnivalót hazavihet magának. Nem csodálkoznék, ha Anderson a meditáció és az agy működésének mára tudományosan is igazolt eredményeit didaxis nélkül szerette volna egy mesébe szőni. És sikerült is neki: a film csodavilága, technikai megoldásai, ritmusa és különleges elbeszélői módszere révén igazi jó szórakozás, mert humor és leleményesség van benne bőven.

Ami pedig a történet végén megmarad, mert nem direkt sulykolja az AGYunkba Anderson: milyen végtelen lehetőségekkel bír az emberi elme, és milyen komoly erkölcsi és egyéb metamorfózis történhet, ha helyesen használjuk azt. Aztán közben lehet, hogy kiderül, hogy volt egy ilyen Henry Sugar, akivel egészen hasonló dolgok történtek.

Kingsley pedig, aki anno már Gandhit is eljátszotta, igazi kincs a filmben. Az ő figurájának ihletője, Kuda Bux híres indiai szellemgyógyító volt, aki a 20. század közepén vált ismertté világszerte. Bux valós neve Kurdoo Singh volt, 1905-ben született Indiában. Állítólag különleges képességekkel rendelkezett, és azt állította, hogy képes fizikai, tudományos oldalról megmagyarázhatatlan módon gyógyítani és öngyógyítani. Állítólag képes volt meghajlítani fém tárgyakat is pusztán gondolati erővel. Híres indiai szellemgyógyítóvá vált, aki a 20. század közepén vált világszerte is ismertté. A tudományos oldal máig vitatja képességeinek hitelességét.