KÉK HÍREK
A Rovatból

Zárva volt egy ajtó a kiégett svájci bárban, az üzemeltető szerint csak szervizajtó volt – A hatóság szerint azonban életeket menthette volna meg

Az üzemeltető a rendőrségen szervizajtónak nevezte a kijáratot, de egy 2015-ös tűzrendészeti előírás ezt cáfolja. Ez a dokumentum a büntetőeljárás egyik bizonyítéka, ami az önkormányzat felelősségét is felveti.


Vészkijáratként kellett volna működnie a hivatalos iratok szerint, mégis zárva volt az az ajtó, amelyen keresztül többen is menekülni próbáltak a 40 ember életét kioltó szilveszteri tűzvészben a svájci Crans-Montanában. A tragédia éjszakáján a Le Constellation bárban rekedt vendégek hiába próbálták használni a földszinti kijáratot, amelyet végül kívülről kellett betörni.

A szilveszter éjszakáján kitört tűzben 40 ember halt meg, további 116-an megsérültek, közülük 80-an súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

A nyomozás jelenlegi állása szerint csillagszórók gyújthatták meg a mennyezet szigetelését, aminek következtében a szórakozóhely pillanatok alatt lángba borult.

A büntetőeljárás középpontjában a lezárt ajtó áll. A Neue Zürcher Zeitung szerint a bár üzemeltetője, Jacques Moretti és ügyvédei következetesen azt állítják, hogy az ajtó nem vészkijárat, hanem szervizajtó volt. Moretti a rendőrségen készített vázlatán az ajtó mellé a „ps” jelölést írta, ami feltehetően a francia „porte de service” rövidítése. Ezzel szemben a hatósági dokumentumok mást mutatnak. Egy 2015-ös építési engedélyezési eljárás irataiban a tűzrendészet feltételként szabta, hogy a „meglévő nyugati ajtót” vészkijáratként kell kezelni és megjelölni. A bár csak ezzel a kikötéssel kapta meg a kantoni tűzvédelmi hivatal jóváhagyó pecsétjét.

Jacques Moretti a rendőrségi kihallgatásán

azt állította, hogy az ajtó egyébként általában nyitva volt, a nyomozás azonban bizonyítja, hogy a tűz idején zárva találták.

A hatóságok gondatlan emberölés, gondatlan testi sértés és gondatlan gyújtogatás gyanújával nyomoznak a bár üzemeltetői, Jacques és Jessica Moretti ellen. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy nem világos, Moretti tudott-e a vészkijárati előírásról, mivel az építési engedélyt nem ő, hanem az épület tulajdonosa nyújtotta be.

Eközben újabb mulasztásokra derült fény Crans-Montana önkormányzata részéről is. A bár utolsó, 2019-es tűzvédelmi ellenőrzésének jegyzőkönyvében az ellenőr azt jelölte be, hogy a vészkijáratok jelölése »rendben van«. Később kiderült, hogy a bárra vonatkozó tervrajzok nem is szerepeltek az önkormányzat tűzvédelmi dossziéjában, hanem egy korábbi, a településhez csatolt község volt biztonsági felelőse őrizte őket magánúton.

A nyomozást Svájcban egyre több kritika éri, amiért az ügyészség nem rendelt el házkutatást az önkormányzatnál, hanem rábízta, hogy maga kutassa fel és adja át a releváns dokumentumokat.

A bárban korábbi ellenőrzések 100 főt engedélyeztek a földszinten és további 100-at a pincében. Volt alkalmazottak arról számoltak be, hogy a vészkijáratokat gyakran eltorlaszolták, és a tűzoltó eszközök is hiányosak voltak. A polgármester elismerte, hogy a bárt 2019 óta nem ellenőrizték, noha erre évente sort kellett volna keríteni. Jacques Morettit januárban óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyészség eközben vizsgálja azt a kérelmet is, amelyet az üzemeltető tavaly decemberben a bár bővítésére nyújtott be – a tervekben egy oldalsó kijárat megszüntetése is szerepelt. Az áldozatok azonosítása lezárult, emlékükre országos gyásznapot tartottak.

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy az ütközés után a mélybe zuhan az autó a Váci úti halálos balesetnél
Egy luxus Audi sofőrje a gyanú szerint versenyzett péntek este a Göncz Árpád felüljárón, amikor áttért a szembesávba és frontálisan ütközött. A vétlen autó 66 éves sofőrje a helyszínen meghalt, ahogy az ámokfutó 35 éves török utasa is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Sokkoló, lassított felvételen mutatta be az TV2 Tények azt a péntek esti tragédiát, amelyben két férfi vesztette életét a Göncz Árpád felüljárón. A videón az látszik, ahogy egy luxus Audi áttér a szembesávba, és letarol egy szabályosan közlekedő fehér autót, ami ettől átrepül a szalagkorláton és a Váci útra zuhan. Az ámokfutó sofőrje, egy török férfi, a gyanú szerint egy másik autóval versenyzett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, amit pár nappal a baleset előtt még 29 millió forintért hirdetett az interneten.

A sportkocsi Újpest felől száguldott a belváros felé, amikor először két, vele azonos irányba haladó autónak ütközött, majd átsodródott, és frontálisan csapódott a fehér autónak. A becsapódás után az Audi még egy járműnek nekiment. A helyszínre érkezők drámai pillanatoknak voltak szemtanúi.

„Odamentem az autóhoz, az anyósülésen ott haldoklott az utas, de senki nem foglalkozott vele, mert láthatóan mindenki sokkban volt”

– mondta az egyik szemtanú autós, aki elsők között ért a helyszínre segíteni.

A balesetben a lezuhant autó 66 éves sofőrje és a luxusautó 35 éves török utasa is a helyszínen meghalt.

A mentők a felüljáró alatt a lezuhant sofőr, fent pedig az Audi utasának életéért küzdöttek, de mindketten menthetetlenek voltak. Az Audit vezető férfi, valamint a kocsiban hátul utazó három nő közül kettő megsérült. A mentők végül egy férfit és két nőt szállítottak kórházba zúzódásokkal és belső sérülésekkel.

A fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett szétvágniuk az Audi roncsait, hogy kiszabadítsák az öt bent rekedt utast. A kocsi jobb oldala a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, szinte egyetlen ép elem sem maradt rajta.

A rendőrség halált okozó közúti veszélyeztetés miatt nyomoz. Vizsgálják, hogy az ámokfutó sofőr fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert.

A balesetről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Házkutatás után azonnal őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggeli akciójában több helyszínen tartott kutatást egy korrupciós ügyben. A nyomozás Nagy Barnabás, Halásztelek vezetőjének őrizetbe vételével zárult.
DP - szmo.hu
2026. április 16.



Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.

A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.

A polgármestert őrizetbe vették, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A gyanú lényege szerint a polgármester segített abban, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas hozzátartozóját az Országgyűlés Hivatalánál alkalmazzák, de csak papíron, tényleges munkavégzés nélkül.

A szerződést még 2024 októberében kötötték, és azóta is érvényben van.

Ez idő alatt a hozzátartozó munkabér és egyéb juttatások címén összesen 13 345 000 forintot kapott jogosulatlanul, amiből az ügyészség szerint később visszaosztott.

A főügyészség hivatali vesztegetéssel, felbujtóként elkövetett, jelentős kárt okozó csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja a polgármestert.

Az ügyben már 2025 decembere óta folyt a nyomozás.

Bár a hatósági közlemény nem nevezte meg, Halásztelek polgármestere a fideszes Nagy Barnabás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem kapott elsőbbséget, ezért kilencszer rálőtt a másik sofőrre egy autósoktató Szegeden
Egy szegedi autósiskola oktatója rántott fegyvert, miután összevitatkozott egy másik sofőrrel az elsőbbségadáson. A lövöldözés után a pisztoly tusával is megütötte a férfit.


Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.

Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.

A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.

A férfi azonban nem elégedett meg a lövésekkel, a pisztoly tusával fejbe is verte vitapartnerét.

A helyszínre érkező mentők mindkét férfit kórházba szállították, miután mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek a fejükön. Az ügyben a rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy kutya az autó fényszórójának villogtatásával mentette meg gazdája életét, aki allergiás sokkot kapott egy darázscsípéstől
A bajba jutott férfi kezében ott volt az EpiPen injekció, de már nem volt ereje beadni magának a gyógyszert. A rendőrség gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Szerda este, 20 óra 40 perc körül Sopronban, a Juharfa utcában láttak el járőrszolgálatot a rendőrök, amikor egy parkoló személyautó ismétlődő fényjelzéseire lettek figyelmesek.

A helyi rendőrkapitányság munkatársai közelebb mentek a villogó távolsági fényszórójú kocsihoz, és meglepve látták, hogy az utastérben egy kutya ül.

A jármű mögé lépve egy 46 éves férfit találtak a földön fekve, aki annyira nehezen kapott levegőt, hogy csak néhány szót tudott kiejteni. A férfi kezében egy EpiPen életmentő öninjektor volt, de már nem volt ereje használni. A rendőrök a használati útmutató alapján a férfi combjába adták az allergia elleni gyógyszert, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot – írja a police.hu. A beavatkozásnak köszönhetően a férfi állapota javulni kezdett, és elmondta, hogy darázscsípés miatt kapott allergiás sokkot.

A megmentett férfi kifejezte háláját a rendőröknek a gyors segítségért, és elmondta, hogy rendkívül büszke a kutyájára, amiért az az autó lámpájával jelzett.

A rendőrség a hivatalos közleményében gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: