55 éve elsüllyedt teherhajó roncsait találták meg Ausztrália keleti partjainál
Több mint fél évszázados rejtélyre adhat magyarázatot, hogy ausztrál kutatók a déli kontinestől keletre megtalálták a Noongah nevű hajó roncsát, írja az MTI a BBC alapján.
A beszámoló szerint a 71 méter hosszú, acélt szállító teherhajó 1969. augusztus 25-én járt szerencsétlenül, amikor Új-Dél-Wales és Queensland államok partjainál, Newcastle és Townsville városok között viharba került és elsüllyedt.
Miután a roncsra évtizedekig nem bukkantak rá, az ausztrál nemzeti tudományos ügynökség (CSIRO) csütörtökön bejelentette: kutatói megerősítették a hajótest pozícióját, 55 évvel azt követően, hogy a Noongah elsüllyedt.
Júliusban azonban az ügynökség egyik csúcstechnológiájú merülőhajójával sikerült felderíteni és azonosítani a hajótestet, amelyet 170 méterrel a felszín alatt nagyrészt sértetlenül, függőleges helyzetben a tengerfenékbe fúródva találtak meg.
A The Sydney Project nevű, elveszett hajóroncsok kutatásával és dokumentálásával foglalkozó civil szervezet csütörtökön tudatta: újabb merüléseket szervez abban a reményben, hogy a további vizsgálatok fényt deríthetnek a hajószerencsétlenség okaira.