MÚLT
A Rovatból

5 egykori fogadó Budapesten

Hol használtak először zuhanyt? Hol szállt meg Ferenc Jóska? Melyik fogadó főpincére volt a leghíresebb? Cikkünkből megtudod!


Gyakran fogalmunk sincs, milyen kincseket rejtenek Buda és Pest utcái. Nem is sejtjük, a régi épületeknek micsoda történeteik vannak, kik laktak bennük, a házak hogyan éltek túl évszázadokat, katasztrófákat.

Érdemes tematikusan gyűjteni és rendszeresen felkutatni a történelmi jelentőségű épületeket, vagy ha már eltűntek, legalább a pontos helyüket. Sajnos kevés fogadó épülete maradt meg a 21. századra épségben, a 19. századi nagyszabású építkezések, az árvíz, vagy éppen a II. világháborús bombázások után.

Cikkünkben néhány hajdanvolt fogadót mutatunk be, Budáról, a Várból Pestre, a Kálvin tér felé haladva. Reméljük, ti is halljátok majd lelki füleitekkel a macskaköveken a lovak patkóinak dobogását, az éttermek zaját, az ablakok spalettáinak nyikorgását.

Íme, a javasolt útvonal:

Szent György fogadó - ékszerdoboz a Várban

A Fortuna u. 4. szám alatt álló épület helyén a középkorban három másik ház állt. Többször cseréltek gazdát, míg 1784-ben Buda városának tulajdonába kerültek. Ebben az időben nyílt a fogadó, kávéház és vendéglő, amely a Fortuna nevet kapta. (Később ez lett az utca neve is.)

A fogadó a budai társasági élet egyik igazi központja lett, sokan - micsoda vircsaft! - kockázni, billiárdozni és kártyázni jártak ide. A szabadságharc idején itt szállt meg Hentzi (Heinrich Hentzi von Arthurm császári és királyi vezérőrnagy, aki folyamatosan lövette a polgári célpontokat, hogy megfélemlítse Pest lakóit), a szabadságharcosok pedig ágyúval lőttek a fogadóra. Hentzi a Görgei által vezetett ostrom alatt esett el, a Várban, 1849. május 20-án. A 19. század második felében a fogadó hanyatlásnak indult, mivel jelentősen visszaesett a vendégforgalom. Egy időben még börtönként is funkcionált.

A 2. világháborúban megsérült az épület, 1959-ben állították helyre. 1966-tól a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum használta az ingatlant 2004-ig. Az épület jelenlegi tulajdonosai műemléki jellegének megőrzésével állíttaták helyre, a szálloda berendezésekor pedig korhű vagy legalábbis történelmi hangulatú belsőre törekedtek.

Érdekessége:

A belső, zöld udvaron nemcsak egy, a szabadságharc idejéről származó ágyú látható, hanem megőriztek egy régi gesztenyefát, és két, legalább kétszáz éves védett szőlőtőkét is.

Szent_Gyorgy_Fortuna_utca_1953

A Fortuna utca 1953-ban. Jobbra a fogadó kétszintes épülete. Fotó: Fortepan.

szent_gyorgy06_2szent_gyorgy01_2

A fogadó előcsarnoka.

szent_gyorgy04_1

A fogadó udvara az ágyúval és a szőlőtőkékkel. Háttérben a gesztenyefa.

Fehér Kereszt fogadó, a régi Buda emléke

A Batthyány téren nem lehet nem észre venni a régi, rokokó homlokzatú, a többinél alacsonyabb épületet. A 18. században a környékről indultak Bécsbe azok a gyorskocsik, amelyek az akkori legkorszerűbb távolsági közlekedési eszközök voltak. Falk Pál itt nyitotta meg 1730 körül a mai épület elődjében fogadóját. Az telken álló épület helyére fia, Falk Ferenc építtette a ma is látható házat, amelynek egyik szárnya a Batthyány térre, hátsó, több emeletes traktusa a Gyorskocsi utcára nyílik. A fogadó a Fehér Kereszt nevet kapta.

A hely színi előadásoknak és helyi mulatságoknak is otthont adott. II. József két alkalommal járt a fogadóban. A császár személye olyan mély benyomást tett a tulajdonos Falkra, hogy hagyatékából jelentős összeget hagyott rá. A fogadó a 19. században megszűnt, ezután lakóházként használták.

A mai is álló épület a történelem során sok viszontagságnak volt kitéve. Két nagy árvíz is elöntötte, előbb 1838-ban, majd 1876-ban. A 2. világháborúban súlyosan megrongálódott. Az egyre pusztuló műemlék nagyobb rekonstrukción, restauráláson 1974-ben esett át, amikor a pincéjét feltöltötték és lebetonozták. Ettől kezdve egyre süllyedt, a feltöltésre szánt sitt magába szívta a talajvizet, a lakások szinte lakhatatlanná váltak, a tartószerkezet megrogyott. Később eltávolították a süllyedést és vizesedést okozó elemeket, ám a folyamatot már nem tudták megállítani.

Érdekessége:

A mendemondák szerint Casanova a Fehér Kereszt fogadóban találkozott a szép budai molnárnéval. A 2000-es évek elején még működött az épület aljában egy ismerkedős esteket szervező bár, amely e legenda miatt kapta a Casanova nevet...

Feher_Kersezt_1952

A Fehér Kereszt 1952-ben, háborús nyomokkal. Fotó: Fortepan.

Ma így néz ki a Fehér Kereszt épülete. Forrás: Flickr.

Az egykori Nádor a Váci utcában

Budáról érdemes metróval utazni a pesti oldalra, és a Vörösmarty térről besétálni a Váci utcába. Itt, a város szívében áll a Mercure Budapest City Center - azzal dicsekedhet, hogy helyén, a 20-as szám alatt már 1835-ben fogadó működött. Az akkori "Vendégfogadó a Nádorhoz" egy 1810-es építésű házban nyílt meg. Az épületet többszöri tulajdonosváltás után 1876-ban lebontották. Ám a helyére kerülő épületnek a 2. világháború pusztításai után csak a földszintje maradt meg, így az is az enyészeté lett.

Az 1980-as években kezdték ezen a helyen építeni a több évtizedig sikeresen működő Taverna Szállót, melynek éttermében szívesen üldögéltek a külföldi turisták. A szálloda íves üvegfalaival, modern formájával a nyolcvanas években elegáns épületnek számított, és sajátos hangulatot adott a Váci utcának. 2007. március 1-től a Taverna Hotel Mercure Budapest City Center néven üzemel.

Érdekessége:

A Nádorban mutatkozott be egy új bécsi találmány, a zuhany, amely akkor még a mennyezetre erősített tartályból kapta a vizet.

vendegfogado_a_nadorhoz

A régi vendégfogadó egy 1830-as rézkarcon.

mercure4_2

A Nádor helyén álló szálloda.

Százéves Étterem

A hajdani Nádortól nem messze egy másik fogadó is állt. Kevés budapesti étteremről mondhatjuk el, hogy eredeti formáját őrző, világi célra emelt barokk épületben működik. A Százéves Étterem a Belvárosban, a Piarista utca 2. szám alatt, az úgynevezett Péterffy –palotában található. A házat Péterffy János ítélőtáblai ülnök építtette Mayerhoffer András tervei alapján. A ritka építészeti értéket képviselő épület munkálatai 1755-ben kezdődtek.

A hagyomány szerint földszintjén már a 18. században vendéglő működött, de bizonyosan csak azt tudjuk, hogy 1831-ben itt nyílt meg a Buda Városához Fogadó. Később Fehér Hajó, majd Krist néven működött; 1923-tól ismét eredeti nevét vette fel. Sajnos jelenleg eléggé viharvert állapotban találjuk az épületet.

Érdekessége:

Valójában legalább 183 éves! A Százéves Étterem nevet 1931-től viseli, ekkor készült az iparművészeti védettség alatt álló berendezése.

budapest-100-eves-etterem-a

A Százéves Étterem épülete a 19. század végén.

szazeves_etterem1_2

Az épület jelenlegi homlokzata.

szazeves_etterem3_2

A Százéves Étterem oldalszárnya.

Két Oroszlán a Kálvin téren

Már a 18. században fogadó állt a mai Kálvin tér és Ráday utca sarkán. 1816 és 1816 között építették át, ekkor kapta a kaput őrző állatfigurákról a Két Oroszlán nevet. A földszinten kávézó is nyílt, és a fogadó a piacok és vásárok miatt megfelelő kihasználtsággal működött. Emiatt tovább bővítették, oldalszárnya egészen a mai Török Pál utcáig nyílik.

Egészen az 1870-es évekig ment a szekér, ám akkor a kávéházból távozott a városszerte ismert főpincér, Steuer Gyula, és a vállalkozás hanyatlásnak indult. A 19. század végén szégyenszemre magtár működött az épületben, később a református egyház a lebontásán gondolkodott, ám a trianoni döntés után a beruházásra szánt pénzt más helyre csoportosították át.

Érdekessége:

Egészen nagy a Két Oroszlán udvara, ami nem is csoda; a fogadó fénykorában itt istállókban helyezték el a vendégek lovait.

25831

Az 1977-es fotó hátterében a Két Oroszlán, a sarki épület a Kálvin téren. Forrás: Fortepan.

Ket_Oroszlan_kapuja_Kalvinter_Bogart_Foto

Az épület mai állapota. A bejárat fölött az oroszlánok. Fotó: Huszár Boglárka, Bogart-pictures.

Ket_Oroszlan_Kalvinter_Bogart_Foto

Fotó: Huszár Boglárka, Bogart-pictures.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: