SZTÁRVILÁG
A Rovatból

37 éves korában meghalt Kandech Evelyne, az első Megasztár egykori versenyzője

Az énekesnő halálhírét korábbi megasztárosok osztották meg közösségi oldalakon.


Mindössze 37 évesen meghalt Kandech Evelyne énekesnő, aki korábban a negyedik helyet érte el a Megasztár című tehetségkutató műsor első évadában. A szomorú hírt először a szintén egykori megasztáros Torres Dani tette közzé a Facebookon:

"A halál a legkegyetlenebb tükör. Beleordítja az arcunkba, mennyire fontos az, hogy élünk, és tehetünk. Bármit. Kandech Evelyne hazatért. Mi itt maradtunk. De az Öreg összeköt minket örökre."

- írta bejegyzésében.

Tóth Vera, az első Megasztár győztese szintén a közösségi oldalain búcsúzott egykori megasztáros versenytársától.

"Drága Evelyne… Énekeld tovább az angyalokkal a Csillagdalt… Nyugodjék békében örökké lázadó lelked… Kandech Evelyne élt 37 évet. Döbbenet"

- írta Instagramon.

Tóth Gabi a Facebookon osztotta meg nővére bejegyzését, amelyhez csak ennyit fűzött:

"Nincsenek szavak… Evelyne???".

Kandech Evelyne 1984-ben született Pécsen. Ének-zene tagozatos általános iskolába járt, több évig énekelt kórusokban, és nyolc évig csellózott is. Tagja volt a Liszt Ferenc Zeneiskolának, ahol zeneirodalmat, zeneelméletet és szolfézst tanult. 14 éves korától a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába járt, ahol többek között focizott és kórusban énekelt. A középiskola után felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem teológia szakára, amit nem kezdett el. Munkát vállalt, hogy finanszírozni tudja a tanulmányait, mellette felvételizett a Pázmány Péter Tudományegyetem hebraisztika szakára, mert érdekelte a zsidó vallás és hagyományok. Próbálkozott felvételivel a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical-operett szakára, sikertelenül.

Közben klasszikus zenei formációkkal dolgozott együtt, majd a könnyűzene felé fordulva hangjával a Mindig Más nevű trip-hop csapatot erősítette. 2003-ban és 2004-ben szerepelt a Megasztár című tehetségkutató műsor első szériájában, ahol a legjobb 12 közé jutott. A döntőbe az Asian Dub Foundation 1000 Mirrors című számával jutott be, a 8. döntőben pedig Ganxsta Zolee-val énekelt duettet I'm real címmel. Végül a negyedik helyig sikerült eljutni a műsorban.

VIDEÓ: Kandech Evelyne a Megasztárban

Ezután számos sikeres válogatáslemezen is közreműködött (például Best of Megasztár, Megasztárok karácsonya, stb.), a Megasztár után pedig végigturnézta az országot a megasztáros csapattal. Később zenés darabokban szerepelt a Ruttkai Éva Színházban (Slágerkoktél és Apácashow), majd önálló zenés-mesés gyermekműsora volt Evelyne Babaháza címmel a Szerencsi Éva Stúdióban. Gyermeklemeze Buli Suli címen jelent meg. A ToyBox zenekar énekesnője is volt - olvasható a Wikipédia-oldalán.

VIDEÓ: Kandech Evelyne Ganxta Zolee-val közös duettje a Megasztárban

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Babát vár az ATV két műsorvezetője, pocakos fotóval tudatták az örömhírt
Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, most pedig kisfiuk érkezésére, sőt esküvőre is készülnek.


Egy közös pocakos fotóval jelentette be az ATV két műsorvezetője, hogy kisbabát várnak.

Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, számos boldog pillanatot megéltek már együtt, most pedig kisfiuk érkezésére készülnek.

„Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és a főnökeim, mert már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka”

– mondta a 38 éves Eszter.

A pár már nagyon készül, egyedül a babaszoba kialakítása még hátra van a pici érkezéséig.

De nem ez az egyetlen nagy dolog az életükben, ugyanis esküvőre is készülnek majd.

„Mindig arra vágytam, hogy a gyerekem ott legyen az esküvőmön, szeretném, ha ő is megélhetné ezt velünk. Tizenkét éve élünk együtt, pár éve mondtam Andrisnak, hogy amikor majd megkéri a kezem, a kisfiunkkal együtt jöjjön be hozzám a szobába, hogy ő adhassa át a karikagyűrűt”

– tette hozzá a kismama.

Eszter még egyetemistaként került az ATV-hez, az akkor 52 éves András pedig már akkor lenyűgözte.

„A képernyőn keresztül az első perctől kezdve szerelmes voltam belé, az álmom volt, hogy a gyakornoka lehessek. Sőt, anyának azt mondtam, nekem csak ő lehet majd a férjem, a gyerekem édesapja. (...)

Amikor bekerültem a televízióba, Andrisnak volt barátnője, így nőként rám sem nézett, csak kolléganőként. Én annyira szenvedélyesen szerettem a munkám, hogy a hét minden napján dolgoztam reggeltől estig. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, így kemény időszak volt az nekem, de kivártam, amíg szabad lesz a szíve. 2013-ban végre beteljesült az álmom, egy pár lehettünk. Nemsokára a másik álmom is megvalósulhat, megszületik a fiunk, utána jöhet az esküvő, a lakodalom”

– mondta a Best magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, milyen különleges kérése volt Jennifer Lopeznek a budapesti koncertjére: csak ezt issza majd a világsztár
Az énekesnő épp tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Mutatjuk, milyen alapanyagokból állnak majd az italai.


A Blikk megtudta, milyen italokat kért az öltözőjébe Jennifer Lopez a budapesti koncertjére. A világsztár az Up All Night turnéval járja idén nyáron Európát. A körút kedden Spanyolországban indult, a budapesti koncertet július 20-án, vasárnap este tartják az MVM Dome-ban.

„Az italfogyasztással kapcsolatban Jennifer Lopez és stábja sem tért el napjaink trendjétől: semmilyen alkoholt nem kértek” – mondta a Blikknek Guba Gábor, a magyarországi koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.

„Egy különleges kérés viszont érkezett: Jennifer Lopez ezekben a hetekben-hónapokban egy tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Szeretnénk biztosra menni, így megszerveztük, hogy egy magyar partnerünk a helyszínen kizárólag neki készíti majd el a dzsúszokat a legtisztább bioalapanyagokból”

- árulta el a szervező.

A lap azt is megtudta, milyen italokat készítenek biztosan az énekesnőnek. JLo egyik ital gyanánt a Juice&More kínálatából a Dinnye Dream Juice nevű italt választotta. Ez az ital dinnyét, rebarbarát, almát, kígyóuborkát, ribizlit, meggyet vagy gránátalmát, gyömbért, citromot és mentát tartalmaz. A díva másik választása a WOW Juice-ra esett. Ez az ital alma, narancs, kígyóuborka, spenót, gyömbér, citrom és bazsalikom keveréke.

„Ez napjainkban egy slágertermék, a különlegessége, hogy zöld színű, és sokan a boszorkányok méregkeverő italaira asszociálnak, így el sem jutnak odáig, hogy megkóstolják” – mondta nevetve Munián Éva, a Juice&More megálmodója és alapítója. „Ez egy finom, üde dzsúsz, itatja magát. A kígyóuborka ráadásul tele van magnéziummal, kifejezetten lúgosítja a szervezetet, a spenót pedig a klorofill- és vastartalmának köszönhetően segíti a vér ellátását oxigénnel.

Mi is nagyon készülünk a koncertre: körülbelül 50 kilogrammnyi zöldséggel és gyümölccsel érkezünk majd a csarnokba”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: