FELFEDEZŐ
A Rovatból

34 mézeskalács karácsonyfadíszt evett meg egy kutya, majdnem belehalt

Marley esete intő példa minden állattartó számára. Figyeljetek oda kedvenceitekre az ünnepekkor!


Kis híján meghalt egy falánk kutya, miután 34 mézeskalácsból készült karácsonyfadíszt evett meg az angliai Dorset városában.

Mivel a labrador ezután nagyon rosszul lett, gazdája rögtön állatorvoshoz vitte őt. Ott kiderült, hogy életmentő műtétre van szüksége a Marley nevű ebnek, amely során eltávolították belőle azokat a szalagokat, amikkel a mézeskalácsdíszeket díszítette a gazdája. Ezek ugyanis olyan elzáródást okozhatnak, amibe a kutya bele is halhatott volna.

Az orvosok végül a háromórás, kockázatos műtét végén 34 darab díszszalagot találtak, amiből kikövetkeztették, hogy Marley 34 darab mézeskalácsot habzsolhatott be. Egy másik operációval több csontot is eltávolítottak a gyomrából, amiket korábban nyelt le, de nem tudta megemészteni.

Gazdája, Rachael Bulmer elmondta, hogy a hétéves házi kedvenc már nem először evett olyat, amit nem kellett volna, de eddig nem volt gond belőle. Most azért férhetett hozzá a mézeskalácshoz, mert a 37 éves nő a konyhapulton hagyta őket kis csomagokban, mert ajándékba szánta őket.

A műtétet követően még nem sok esélyt láttak az orvosok arra, hogy Marley felépül, de végül túlélte a kritikus órákat, négy nap megfigyelés után pedig hazamehetett, és egyre jobban van.

"Már arra készültünk, hogy el kell búcsúznunk tőle, de ő harcolt, és valahogy túlélte a műtétet. Ő a mi csodakutyánk. Ez a legjobb karácsonyi ajándék, amit valaha kaphattam"

- mesélte boldogan Rachael.

Nagy köszönetet mondott a PDSA állatkórháznak, akiknek köszönhetően szeretett kedvence már jól van és vele karácsonyozhat. Az életmentő műtét és a kezelés több mint 2000 fontba (770 ezer forint) került, amit az állatkórház teljes egészében közösségi adományokból finanszírozott.

A Marleyt is kezelő orvos, Aoife Clancy az eset kapcsán minden állattartó figyelmét felhívta arra, hogy nagyon ügyeljenek kedvenceikre az ünnepekkor, nehogy olyasmit egyenek meg, amitől akár meg is halhatnak. A számukra mérgező ünnepi ételek (torták, sütemények és olyan finomságok, amikben például csokoládé, hagyma, szőlő, makadámdió van) és a karácsonyi dekoráció jelenti a legnagyobb veszélyt, ezért ezeket jobb, ha nem tesszük az állatok közelébe.

Ha mégis megtörténne a baj, vegyük észre a gyanús jeleket: ha a kedvencünk hány, hasmenése van, nagyon sokat iszik, reszket és nyugtalat, jobb minél előbb felkeresni egy állatorvost. De ha rajtakapjuk őket azon, hogy olyat esznek, amit nem szabadna, nem érdemes megvárni a tüneteket, azonnal kérjünk orvosi segítséget.

Forrás: Daily Mail, címkép: PDSA


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: