Népszerű fogalom párok körében a DINK mint életforma. Sokan gondolják, hogy ez is egy divatos mozaikszó a 21. századi jólét világában, de valójában a "mozgalom" már a nyolcvanas években felütötte a fejét.
Lilly Anne és a férje, Evan is tudatosan választották a DINK-életet, és a TikTokon meg is mutatják, milyen előnyökkel jár ez – írja a LADBible alapján a 24.hu.
A DINK egy angol mozaikszóból származik: Double (vagy Dual) Income No Kids – azaz dupla jövedelem, gyerek nélkül.
A kifejezést 1987-ben, a Los Angeles Times egyik cikkében használták előszőr, vagyis idén már 36 éves. Akkor a lapban olyan párokat mutattak be, ahol mindketten jövedelemmel rendelkeznek, de tudatosan nem vállalnak gyereket. Akkor sokan olyan ok miatt döntöttek a gyerektelen család mellett, amik ma is megállják a helyüket: magas infláció, alacsony bérek.
Lilly Anne és Evan néhány pontban összeszedték, milyen előnyökkel jár a DINK:
soha nem kell semmiben a szüleik segítségét kérniük,
ha akarnak, munka után minden nap beülhetnek valahová, vagy elmehetnek vacsorázni,
bevásárláskor azt vehetik meg, amit szeretnének,
és mindig marad egy kis pénzük, amit magukra költhetnek,
Evan pedig hozzáteszi: ő bármelyik hétvégén dönthet úgy, hogy kimegy egy meccsre, vagy elmegy golfozni.
A párra olyan gyűlöletcunami zúdult a közösségi médiában, amilyet sokan megkaptak az 1987-es cikk után is. Ők azonban egyáltalán nem törődnek a gyűlölködőkkel, sokkal inkább örülnek a függetlenségüknek.
Népszerű fogalom párok körében a DINK mint életforma. Sokan gondolják, hogy ez is egy divatos mozaikszó a 21. századi jólét világában, de valójában a "mozgalom" már a nyolcvanas években felütötte a fejét.
Lilly Anne és a férje, Evan is tudatosan választották a DINK-életet, és a TikTokon meg is mutatják, milyen előnyökkel jár ez – írja a LADBible alapján a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bár a képernyőn újra tombol a romantika, a való életben a nőknek elegük lett a laza, elköteleződés nélküli randikból. Egy friss kutatás szerint tízből nyolc egyedülálló ausztrál nő több romantikára vágyik, mert frusztrálja őket, hogy a modern ismerkedés túlságosan is felszínessé és kötelezettségmentessé vált. A jelenségről a New York Post is beszámolt egy Bumble társkereső által végzett felmérésre hivatkozva, amely éppen akkor készült, amikor a romantikus történetek, mint a Bridgerton vagy a készülő, Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével forgatott Üvöltő szelek-adaptáció, újra a kulturális figyelem középpontjába kerültek.
A felmérés adatai szerint a nők kétharmada olyan szerelmet szeretne, amilyet ezekben a történetekben lát, a Bumble pedig „Storybooking”-nak nevezte el a trendet, ami a gyors tempójú randikultúrára adott válasz. A kutatásból kiderül, hogy
a nők számára a tiszta kommunikáció, az érzelmi biztonság és a kölcsönös erőfeszítés a legfontosabb egy új kapcsolat elején,
sőt, ötből négyen ezeket ugyanolyan izgalmasnak tartják, mint a rejtélyt. Ezzel párhuzamosan tízből hét nő magabiztosabban húzza meg a határait, mint néhány évvel ezelőtt.
„A randikultúránk közismerten laza” – mondta Chantelle Otten, a Bumble kapcsolati szakértője. Szerinte a romantikus történetek a várakozást és a kiszámíthatóságot hozzák vissza, lelassítják a folyamatot és értelmet adnak neki.
„A nők továbbra is a szerelmi történetet akarják, de most már érzelmi zűrzavar nélkül. Olyan partnereket választanak, akik világosan kommunikálnak, erőfeszítést tesznek és tiszteletben tartják a határokat.”
A kutatás eredményeit a 30 éves, Alejandra is megerősíti, aki szerint a randikultúra „túl lezser és közönyös”. Tapasztalatai szerint a férfiak már alig közelednek a nőkhöz, hacsak nem ittasak. „Gyakran tapasztalom, hogy a férfiak kerülik a szemkontaktust, hogy aztán később megtaláljanak a közösségi médiában és rám írjanak. Ez egyszerűen nagyon lustának tűnik.” Alejandra számára a romantika a következetességről szól, nem az intenzitásról. „A korai szakaszban a romantikának nyugodtnak és szándékosnak kell lennie. Kiválasztani egy jó éttermet és lefoglalni, adni egy őszinte bókot, tartani a szemkontaktust és teljesen jelen lenni.”
Hasonlóan látja a helyzetet a 21 éves Eva is.
Szerinte a randizásból gyakran hiányzik a szenvedély, és széles körben tapasztalható a kiégés a vegyes jelzések, a ghosting és az érzelmi kiszámíthatatlanság miatt.
„Ha olyan sorozatokat nézel, mint a Bridgerton, elkezdesz vágyni a várakozásra, a kiszámíthatóságra és az érzelmi mélységre. Nem a drámára, csak a figyelmességre.”
Chantelle Otten szerint a kulcs az, hogy megkülönböztessük az egészséges romantikát a túlzó intenzitástól, például a legtöbb bántalmazó kapcsolat elején tapasztalható „love bombing”-tól. „Nem a romantika a probléma, hanem az indokolatlan intenzitás” – magyarázza a szakértő.
A valódi, egészséges romantika a kapcsolattal arányosan bontakozik ki, tiszteletben tartja a határokat, és biztonságos érzést nyújt.
Ahogy fogalmazott: „A romantikának hozzá kell adnia az életedhez, nem pedig eltérítenie azt.”
Bár a képernyőn újra tombol a romantika, a való életben a nőknek elegük lett a laza, elköteleződés nélküli randikból. Egy friss kutatás szerint tízből nyolc egyedülálló ausztrál nő több romantikára vágyik, mert frusztrálja őket, hogy a modern ismerkedés túlságosan is felszínessé és kötelezettségmentessé vált. A jelenségről a New York Post is beszámolt egy Bumble társkereső által végzett felmérésre hivatkozva, amely éppen akkor készült, amikor a romantikus történetek, mint a Bridgerton vagy a készülő, Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével forgatott Üvöltő szelek-adaptáció, újra a kulturális figyelem középpontjába kerültek.
A felmérés adatai szerint a nők kétharmada olyan szerelmet szeretne, amilyet ezekben a történetekben lát, a Bumble pedig „Storybooking”-nak nevezte el a trendet, ami a gyors tempójú randikultúrára adott válasz. A kutatásból kiderül, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy vita hevében szinte reflexből csúsznak ki olyan mondatok, amelyek látszólag csak a pillanatnyi feszültséget hivatottak levezetni. Ártalmatlannak tűnnek, mégis, mint a lassan ható méreg, hosszú távon
képesek erodálni a legstabilabb kapcsolatok alapjait is: a bizalmat, a biztonságérzetet és az intimitást.
Három ilyen, hétköznapinak álcázott, de valójában rendkívül káros mondatot azonosított egy párkapcsolati pszichológus, akinek elemzése idén februárban ismét nagyot futott az online médiában, rávilágítva, milyen könnyen válhat a kommunikáció a kapcsolat csendes gyilkosává.
A téma hátterét Dr. Jeffrey Bernstein klinikai pszichológus Psychology Today szaklapban megjelent, nagy hatású cikke adja, amelyben elemzi a verbális agresszió finomabb formáit. A szakértő szerint
a probléma gyökere gyakran az, hogy a felek nincsenek tudatában annak, milyen mély sebeket ejtenek a partnerükön egy-egy odavetett megjegyzéssel.
Bernstein három konkrét kifejezést emel ki, amelyek vörös zászlóként szolgálnak minden párkapcsolatban: „Túl érzékeny vagy.”, „Túlreagálod.” és „Nem nagy ügy.”
Mindhárom ugyanazt a célt szolgálja: a másik fél érzéseinek érvénytelenítését, leértékelését. „Haragot csillapítani próbálhatsz, de az ilyen válaszok lekezelőek és ítélkezők” – magyarázza Dr. Jeffrey Bernstein. Amikor valaki azt mondja a partnerének, hogy „túl érzékeny”, valójában azt üzeni: az érzelmeid hibásak, irracionálisak, és a probléma nem a helyzetben, hanem benned van. Ez szégyent és bizonytalanságot szül, és
arra készteti a másikat, hogy a jövőben inkább elfojtsa az érzéseit, ami egyenes út az érzelmi eltávolodáshoz.
Hasonlóan destruktív a „Túlreagálod/Csak vicceltem.” mondat, amely a gázlángolás nevű manipulatív technika egyik klasszikus eszköze. A beszélő ezzel megkérdőjelezi partnere valóságérzékelését, azt sugallva, hogy
a reakciója aránytalan, és a probléma valójában „csak a fejében létezik”.
Bernstein egy esettörténeten keresztül mutatja be a folyamat pusztító hatását. Egy Lisa nevű páciense arról számolt be, hogy kapcsolata elején partnere, Aaron még rajongott érte. „A kezdeti időkben Aaron azt mondogatta, hogy megőrül értem…” – idézte fel Lisa. Később azonban a dinamika megváltozott. Amikor Lisa valamilyen sérelmét fejezte ki, Aaron rendszeresen azzal hárított, hogy a nő túlreagálja a dolgokat. A folyamatos érzelmi érvénytelenítés odáig vezetett, hogy Lisa teljesen elvesztette a kapcsolatba vetett hitét, és a terápián már csak egyetlen, végső mondat hangzott el tőle: „Végeztem!”
A harmadik mondat, a „Nem nagy ügy.”, az érzelmek bagatellizálásával éri el ugyanazt a hatást. Minimalizálja a másik fájdalmát, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az ő problémája jelentéktelen, nem érdemel figyelmet.
Ezek a mondatok ritkán állnak magukban; gyakran két másik romboló viselkedési minta kíséri őket.
Az egyiknél a felek fejben listát vezetnek a másik okozta sérelmekről, hibáiról vagy éppen a jó cselekedetekről.
„Ki kért utoljára bocsánatot? Ki tett többet a házimunkáért?” Ez a mentalitás a partneri viszonyt egy folyamatos versengéssé, hatalmi harccá silányítja. A másik veszélyes kísérőjelenség a falépítés, amelyet a Gottman-kutatások a válás egyik legbiztosabb előrejelzőjeként tartanak számon.
Ez az a pont, amikor az egyik fél a vita során teljesen lezár: nem válaszol, elfordul, kivonul a helyzetből, érzelmi falat emelve maga és a partnere közé.
„A falépítés nem sok jóval kecsegtet bármely kapcsolat jövőjét illetően” – figyelmeztetett Bernstein a Psychology Today-ben.
Aki felismeri ezeket a mintákat a saját kommunikációjában, tudatos váltással javíthat a helyzeten. A minősítő, hibáztató mondatok helyett érdemes úgynevezett „én-üzeneteket” használni, amelyek a saját érzéseinkre és élményeinkre fókuszálnak. Ahelyett, hogy „Túl érzékeny vagy”, mondhatjuk azt: „Amikor ez történik, én sebezhetőnek és meg nem értettnek érzem magam.” Ez a megfogalmazás nem támad, hanem párbeszédre hív.
Ha a vita elmérgesedik, konstruktívabb egy rövid, előre egyeztetett szünetet kérni. Például:
„Most túl feszült vagyok ahhoz, hogy ezt megbeszéljük. Szükségem van húsz perc szünetre, de utána folytassuk, mert fontos, hogy megoldjuk.”
A kulcs a garantált visszatérés; a szünet nem menekülés, hanem az érzelmi szabályozás eszköze. Az érzelmek érvényesítése szintén kritikus fontosságú. Egy olyan mondat, mint „Hallom, hogy ez most nagyon rosszul esik neked, és fontos nekem, amit mondasz. Beszéljük át, amikor mindketten nyugodtabbak vagyunk”, képes lehet deeszkalálni a legfeszültebb helyzetet is, mivel elismeri a másik fájdalmát anélkül, hogy feltétlenül egyetértenénk a helyzetértékelésével.
Egy vita hevében szinte reflexből csúsznak ki olyan mondatok, amelyek látszólag csak a pillanatnyi feszültséget hivatottak levezetni. Ártalmatlannak tűnnek, mégis, mint a lassan ható méreg, hosszú távon
képesek erodálni a legstabilabb kapcsolatok alapjait is: a bizalmat, a biztonságérzetet és az intimitást.
Három ilyen, hétköznapinak álcázott, de valójában rendkívül káros mondatot azonosított egy párkapcsolati pszichológus, akinek elemzése idén februárban ismét nagyot futott az online médiában, rávilágítva, milyen könnyen válhat a kommunikáció a kapcsolat csendes gyilkosává.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrég volt január 5-e, a „válások napja”, amikor az ügyvédek szerint megrohanják őket a válni szándékozók.
Most, ahogy lassan véget ér a téli bekuckózás, sokan érezhetik, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukban.
A legtöbb szakítás ugyanis nem hirtelen döntés, hanem egy lassú, sokszor észrevétlen folyamat eredménye.
Az Evening Standard cikkében vezető pszichológusok gyújtötték össze a hat legárulkodóbb jelet, ami arra utalhat, hogy egy kapcsolat a vége felé közeledik.
Az egyik legelső jelenség a „mikromegcsalás”, ami nem fizikai hűtlenséget takar.
Sara Davison szakítás- és váláscoach szerint ez „nem fizikai jellegű kapcsolatok építése másokkal.” A szakember kifejti: „Lehet, hogy érzelmileg nyílunk meg mások felé – bejegyzéseket lájkolunk, rácsúszunk valaki üzeneteire, vagy kicsit bizalmasabb viszonyban vagyunk valakivel a munkahelyünkön”. A coach szerint ez egy tudattalan tesztfázis. „Gyakran azt látjuk, hogy amikor valaki szakításon megy keresztül, már korábban is nyújtogatta a csápjait mások felé” – magyarázza Davison.
A következő lépcsőfok, amikor már a közös jövő tervezése is nyűggé válik.
Susanna Abse pszichoterapeuta úgy fogalmaz: „Egyszer csak azon kapod magad, hogy nem kovácsolsz közös terveket — a partnered ötletel, hogy nézzetek dátumokat a húsvéti szünetre, te pedig ellenállsz. Nem tudatosan mondod azt, hogy ‘nem utazunk közösen, mert nem leszek veled’, csak nincs kedved előre tervezni és pénzt fektetni a kapcsolatba.” Hayley Quinn randi-coach ezt kiegészíti: „Lehet, hogy kifogásokat keresel, miért lenne rossz ötlet most összeköltözni, vagy azt hajtogatod, hogy még több időre van szükséged, mielőtt igazán dönteni tudnál.”
Gyanús, ha már nem a párod az első, akivel megosztod az érzéseidet, gondolataidat, az aznap történteket, a sikereidet.
Hanem inkább barátoknak, kollégáknak mondod el, vagy egyszerűen magadban tartod. Így az érzelmi intimitás csendben halványul, és te szépen lassan eltávolodsz a másiktól.
Az érzelmi kapocs lazulását a fizikai is követi, csökken a csókok, az együttlétek száma vagy el is tűnik az intimitás.
Marianne Johnson pszichoterapeuta szerint „a szex kevésbé vonzóvá válhat, és azon kapod magad, hogy kifogásokat keresel az elkerülésére.” Susanna Abse ezt még erősebben fogalmazza meg: szerinte ez „a fizikai érintkezés iránti érdeklődés hiánya, a a zsigeri érzés, hogy igazából nem akarsz szexelni”.
Az egyik legmeglepőbb jel, amikor a párok abbahagyják a veszekedést.
Joanna Harrison párterapeuta úgy véli, „furcsa módon, amikor párok között van konfliktus… az még mindig annak a jele, hogy törődnek a kapcsolattal és egymással, mert tulajdonképpen azért vitatkoznak, hogy a dolgok valamilyen módon legyenek köztük. Az a fajta közöny, amikor már ahhoz sincs kedved, hogy bevonódj a partnered felé, annak a jele lehet, hogy valahol feladtad a kapcsolatot.” Amy Bojanowski-Bubb is egyetért: „Lehet, hogy azt gondolod: ‘Ó, hát mi rendben vagyunk – nem veszekszünk.’ Valójában van egyfajta béke. Csakhogy ez nem azért van, mert jobbak lettek a dolgok, hanem mert már nem törődsz eléggé a másikkal.”
A végső fázis, amikor már a jövőt is a partner nélkül tervezed.
„Elkezdhetsz olyan terveket szőni, amelyekből egyszerűen kihagyod. Például másik országba vagy városba költözés, munkahelyváltás vagy utazás – és nem is töprengsz azon, hogyan illeszkedik ez a kapcsolatba” – magyarázza Bojanowski-Bubb. A szakember szerint ezzel „valamilyen szinten, tudattalanul azt teszteled, milyen érzés elképzelni a jövőt úgy, hogy ő már nincs benne.”
A legrombolóbb kapcsolati viselkedés, amitől láthatatlannak érzed magad: a stonewalling lassan tönkre teszi a szerelmet
Amikor a szavak lepattannak a párodról, az jobban fájhat, mint a veszekedés. Sokan nem is tudják, hogy ez a viselkedés vészreakció, nem szándékos gonoszság.
Amikor a párod rád se néz, csak a semmibe bámul, miközben te kéred, hogy szólaljon meg, az borzasztó.
A szoba megtelik feszültséggel, te pedig úgy érzed, a falnak beszélsz. Mintha ott sem lennél.
Ez a dermesztő csend, a stonewalling, vagyis a kőfalazás, az érzelmi bezárkózás egyik legkegyetlenebb formája. Kapcsolatok ezreit teszi tönkre.
Ilyenkor az egyik fél a vita hevében érzelmileg teljesen kivonul, és megtagad mindenféle kommunikációt. Elhallgat, nem szól a másikhoz, ráadásul üres tekintettel néz, karba teszi a kezét, vagy egyszerűen kisétál a szobából, elérhetetlenné válva.
Sokan azt hiszik, ez szándékos gonoszság, pedig sokszor csak a félelem áll mögötte.
„Egyfajta védekező mechanizmus, amikor az idegrendszer egyszerűen lekapcsol, mert úgy érzi, nem bírja el a feszültséget” – mondta lapunknak egy pszichológus. A Gottman Intézet kutatásai, melyeket a ted.com is ismertetett, alátámasztják, hogy
ez a viselkedés az egyik legrombolóbb egy párkapcsolatban, mert a túlterheltségből fakadó lezárkózás a másik fél számára elutasításként csapódik le.
Míg a néma büntetés szándékos bántalmazás, a kőfalazás többnyire egy belső vészfék behúzása.
A falat emelő fél egyébként nem nyer semmit, mert a megoldatlan konfliktusok miatt egyre jobban eltávolodnak egymástól a partnerével.
A kimondatlan szavak lassan felgyülemlenek, és egy nap a felek arra ébrednek, hogy két idegen él egymás mellett. A csend mérgezi a bizalmat, megöli az intimitást, és egyenes út a tartós elégedetlenséghez vagy a szakításhoz. A kör azonban megtörhető, de ehhez mindkét fél elszántsága szükséges. Az első lépés, hogy a pár nyugodt körülmények között beszéljen erről a mintáról.
A legfontosabb a közös szabályok megalkotása. Például ha valaki érzi, hogy lekapcsolna, jelezze, hogy szüksége van húsz percre, de utána visszajön és megbeszéli a konfliktust.
Így lehet felelősséget vállalni a problémák mélyítése helyett.
Ez idő alatt a visszavonuló félnek nem a sérelmein kell rágódnia, hanem meg kell nyugtatnia magát, például egy sétával vagy légzéstechnikával.
A feleknek türelmesnek kell lenniük egymáshoz, hiszen a nyomásgyakorlás csak ront a helyzeten. Ha a minták mélyen gyökereznek, egy terapeuta segíthet elsajátítani azokat a kommunikációs technikákat, amelyekkel megelőzhető a teljes bezárkózás.
A "kőfalazás" láthatatlan falakat épít, ám ezeket le lehet bontani. A cél nem a vita nélküli élet, hanem az, hogy a legnehezebb pillanatokban se engedjék el egymás kezét.
