KÉK HÍREK
A Rovatból

Szerződést íratott a lányával, hogy vékony marad, és naponta le is mérte a zsarnokoskodó apa

Az angol férfi a fiát is megfenyegette, őt azzal, hogy „szétkeni az agyát a plafonon”.
Fotó: Counselling/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. március 10.



Élethosszig szóló “szerződést” kötött a saját lányával egy angol családapa, hogy soha nem fog elhízni, sőt, minden nap le is mérte őt - írja a Metro.

Az 56 éves Rachid Khadla rémuralmat gyakorolt az egész családja fölött, most gyermekbántalmazásért kell felelnie a Reading-i bíróságon. A férfi többek közt fojtogatta a fiát, és fakanalakkal ütötte a gyerekeket, ha úgy vélte, helytelenül viselkednek. 

Lánya, a most 23 éves Amira elmondta: apja nem csak azt határozta meg, mit vehet fel és kivel találkozhat, vagy épp mit nézhet a tévében. A férfi minden gyerekét rendszeresen lemérte, ellenőrizve, hogy nem híztak, ám a lánya számára 2012-ben szerződésbe is foglalta, hogy soha nem lehet rajta súlyfelesleg.

“Én, Amira Khadla, soha nem fogok elhízni. Rengeteget fogok sportolni, egészen a halálomig” - szerepelt a bizarr dokumentumban.

A lányt másfajta abúzus is érte: apja például kilencéves korában hozzávágott egy széket a fejéhez, majd az orvos előtt azt állította, egy focilabda találta el. Amira állandó rettegésben élt az apjától, aki ostobának és egy kudarcnak tartotta őt. Öccse, Hicham azonban még rosszabbul járt, mivel a tanulási problémákkal küzdő fiút Rachid egy ízben majdnem halálra fojtogatta. 

“Hicham próbálta leállítani az apját, de képtelen volt megszólalni. Alig kapott levegőt, az egész félelmetes volt” - mondta el a testvére.

A fiú végül az iskolában mesélte el barátainak a történteket, akik a tanárok segítségével értesítették a rendőrséget.

“Nemcsak fizikai, hanem érzelmi bántalmazásról is beszélhetünk. A vádlott például azzal fenyegetőzött, hogy megöli a fiát, és szétkeni az agyát a plafonon” - mondta el a gyerekek ügyvédje.

A férfi tagadta a vádakat, mondván: soha nem bántotta a gyerekeit, csupán kisebb korukban csapott néha rá a fenekükre, és legfeljebb a hangját emelte fel velük szemben. A tárgyalás azonban folytatódik, Rachidnak két testi sértéssel járó bántalmazási, illetve három gyermekbántalmazási esetért kell felelnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.


Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.

Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.

Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”

A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.

Schneider Kinga (Noé Állatotthon):

„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”

Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Közzétették a fotóját a magyar férfinek, aki a gyanú szerint lelőtte volt párját Ausztriában
A férfi a rendőrség szerint veszélyes lehet, és bujkál a hatóságok elől. A nyilvánosságra hozott képen ismerhetik fel.


P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.

Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.

Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.

P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: szelfizni akart a krokodillal, azt hitte, csak egy szobor – aztán 50 öltéssel kellett összevarrni a lábát
A 29 éves férfi átmászott a kerítésen, és belépett a kifutóba, mert fotót akart. A krokodil azonban megragadta a lábát, és percekig nem engedte el – csak egy betondarab mentette meg.


Egy 29 éves férfi a Fülöp-szigetek déli részén található Kabug-szigeti Mangrove- és Vizesélőhely-parkban szeretett volna szelfit készíteni egy krokodillal, mert azt hitte, csak egy szobor. Átmászott egy drótkerítésen, majd bement az elkerített kifutó sekély vizébe, ahol meglátta a mozdulatlanul fekvő állatot. Elővette a telefonját, de a krokodil ekkor megharapta.

A nőstény krokodilt Lalaynak hívják, és 4,5 méter hosszú. A Siay városi rendőrség tájékoztatása szerint

az állat a férfi jobb lábát harapta meg, és percekig nem engedte el.

Több látogató is tanúja volt a jelenetnek, sőt videóra is vették, ahogy a krokodil végrehajtja a klasszikus „halálforgást” – ez az a mozdulat, amellyel a ragadozók feldarabolják és megbénítják zsákmányukat.

A park gondozója, Nanding Panogan – aki egyben Lalay gazdája is – közbelépett. A beszámolók szerint saját életét is kockára tette, amikor bemászott a kifutóba, és egy darab betonnal fejen ütötte az állatot, amely így végül elengedte a férfit.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. Helyi sajtóértesülések szerint

a turista karját és a combját több mint 50 öltéssel kellett összevarrni.

„Ez a fajta viselkedés rendkívül veszélyes. Senki nem mehet be egy állat kifutójába – ezzel nemcsak a saját, de mások életét is kockára teszi. A férfi csodával határos módon élte túl a támadást” – nyilatkozta Joel Sajolga rendőrőrmester.

A park egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Milliókat kapna a hajléktalan, aki nyomtalanul eltűnt, így nem tudják átadni neki a pénzt
Hétmillió forint kártérítést kapott egy hajléktalan, de ügyvédje nem találja, így nem tudja átadni neki a pénzt. A férfinak járó pénz most egy letéti számlán van, de elveszítheti, ha nem veszi át.


A férfit 2017-ben azzal vádolták, hogy megölte élettársát. Két és fél évet ült letartóztatásban, de végül felmentették. Ügyvédje egy éve látta utoljára, amikor kiengedték a börtönből. A férfinak járó pénz most egy letéti számlán van, de elveszítheti, ha nem veszi át.

Ahogy a veszélyes bűnözőket, öt éve kéz és lábbilincsben hozták a tárgyalásokra a gyilkossággal vádolt férfit. A rendőrök szerint 2017 decemberében megölte akkor párját, egy 43 éves nőt. Mindketten hajléktalanok voltak, ebben a budapesti kormos falú, romos épületben húzták meg magukat. Az orvosszakértő azt állapította meg, hogy az áldozatot valaki legalább 15 percen keresztül ütötte, rúgta, majd bottal és jégkaparóval is bántották. Mindez több mint 50 sérülést okozott neki. A férfi azonban végig tagadta, hogy ő ölte meg párját. Végül jogerősen felmentették. Az eljárás alatt két és fél évig letartóztatásban volt.

Kós Krisztián ügyvéd:

"Az utóbb alaptalannak bizonyult letartóztatás miatt a magyar államnak kártalanítási kötelezettsége keletkezett az ügyfelemmel szemben. Mivel automatikusan nem kapta meg a neki járó pénzt, bíróságra ment.

A pernyertesség eredményeképpen jelentős összegű kártalanítást a magyar állam fizetett, azonban ehhez az összeghez egyelőre azért nem fért hozzá, mert az eljárás alatt a jogi képviselet és az ismert hozzátartozói előtt is elérhetetlenné vált."

Az RTL híradója úgy tudja, hogy a férfi hétmillió forint kártérítést kapott. Ügyvédje tavaly márciusban - a kártérítési per vége előtt- látta utoljára. Mivel a férfi Romániából származik, az ottani rokonainál is kereste. A román rendőröknél pedig eltűntként jelentette be.

A pénz most még egy letéti számlán várja tulajdonosát. Ha nem veszi át, egy bírósági számlára kerül. Attól kezdve öt évig vehető fel, aztán visszautalják az államkincstárba.

Link másolása
KÖVESS MINKET: