Menyasszonyi ruhában könyörgött a vőlegény exe az esküvőn, hogy fogadja vissza a férfi
A kínos esküvői jelenetről videó is készült, ami már nemcsak a kínai közösségi oldalakon terjed, hanem a YouTube-on is, így már szinte az egész világ láthatta, mi történt.
A videón az is hallható, ahogy a ceremóniamester azt mondja: "Itt most egy nem tervezett szituáció történik". Majd azt is hozzátette azt is, hogy "ha azt kérdezik, mi a szerelem: az, amikor egy másik embernek szenteled az életedet", utalva ezzel az ex elszántságára.
A sajtóban megjelent információk szerint egyébként a férfi azért szakított a nővel, mert nagyon különbözött a személyiségük, de arról is írtak, hogy a nő megcsalta a párját. Úgy tűnik, a volt barátnő nem tudta elfogadni a szakítást, ezért is akarta visszakönyörögni magát. Más kérdés, hogy ezt nem biztos, hogy az esküvőn kellett volna, amikor a hőn áhított férfi éppen a hitvesi csókra készül azzal a nővel, akit feleségül vett, az pedig, hogy menyasszonyi ruhában és fátyollal a fején ereszkedett térdre a bocsánatért, már csak hab volt a tortán.
Íme a felvétel:
Az internetezőket is sokkolta a jelenet, nem is rejtették véka alá a véleményüket. Íme néhány komment:
"Hé, csajszi, legyen már egy kis tartásod..."
"Micsoda őrült exbarátnő! Azta, ez elképesztő!"
"Jézusom, ez annyira helytelen és szomorú!"
"Ez borzalmas."
"Így lesz a felejthetetlen esküvőből inkább felejthető."
"Hogy mondják kínaiul, hogy kínos?"
De voltak olyanok is, akik az exbarátnőt sajnálták:
"Azt hittem, ilyen csak a filmekben van. Szegény lány, segítségre van szüksége."
"Ez olyan szomorú. Bocsáss meg az exednek!"
"Szomorú látni az exbarátnőt, ahogy könyörög a pasinak, hogy maradjon az életében. Légy erős, engedd el!"
Nektek mi a véleményetek erről?
Forrás: Metro